Hmm, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, hát bejöttem, hátha a munka helyreteszi az agyamat.
Nos, fura egy látvány volt a közel 15 ellenőr. Ezek nagy részén láthatósági mellény volt, pedig volt világítás a buszon. Gondolom így akartak hatóságibbnak kinézni, vagy csak feltűnési kórban szenvedtek.
Mondjuk nem volt velük túl nagy gond, egy marcona alak kérte az én bérletemet is, megmutattam kis kómázás után, és még csak abba sem kötött bele hogy nincs beírva a szám.
Mondjuk én rajta semmilyen azonosítót nem láttam.. azon gondolkodtam később, hogy ha megkérem (tényleg) kedvesen, hogy azonosítsa magát, akkor vajon azok 15-en nekem ugranak-e, vagy olyan természetességgel húzza elő a kis igazolványát, ahogy én a bérletemet?

Kibebaxott hideg volt egyébként, belémfagyott volna a szó, ha magamban beszéltem volna. Az egyik útbaeső nonstopba be akartam térni. Egy érdekes, elázott figura gombolta kis pénzét egy flaska borért. Aztán kért vizet, mert hogy szomjas. 3 decit. Az eladó közölte, hogy csak kétdecis pohara van. Aszongya az ipse, hogy nem baj, majd fordul még egyet. Ehhehhe.. aztán kért még egy cigit is.. ekkor az eladó megkérdezte, hogy feleségül ne vegye-e, majd elhessegette.
Na igen.. érdekes egy humanoidok kóricálnak az utcákon..
 

Este hazamentem, és mivel jobb ötletem nem volt, elkezdtem szanálni a ruhákat. Nem maradhatnak a dolgok örök időkre a konyhában, meg a szobában, szinte plafonig.

Megtaláltam az elsőáldozós ruhámat, a koszorúval mindennel. Hogy miket meg nem tartanak az emberek. Reggelre elfáradtam. Így aztán megbokrosodtam, és befestettem vörösre a hajam. Aztán aludni próbáltam. Úgy egy órácskát sikerült összehoznom, több részletben.

Húztam az időt nagyon. Be kellett menni a kórházba a dolgaiért. Férjet nem értem utol, hogy ment-e, vagy menyjek én, vagy mi legyen, szóval inkább útnak indultam.

Az osztályon, ahol feküdt, a nővérkék nagyon kis kedvesek voltak. Aláírtak, átvettem, és kaptam még egy bazi nagy táskát is tele cumóval. Így megmálházva kellett még a dokihoz, meg a "felvételi osztályra" elbattyognom. A doki közölte, hogy még a statisztikához képest is jóval rövidebb időt kapott. Igazából szarok a statisztikára. De tény, hogy valahogy nem így készültünk.

Na tovább a felvételi osztályra. Fura, hogy a betegfelvételissel kell ilyenekről beszélni. Ő elmondott mindent. Kedves volt, rettentően segítőkész, szájbarágó. Gondolom ebben a munkakörben kell is. Hétfőn lesz a boncolás, akkor kell hívnom a boncmestert. Valószínű, hogy kedden már mehetek a papírokért. Addig elő kell keresni a személyit, születésit, stb.
Még egy adag kutatás.

Aztán kiderült, hogy könyvelő vagyok, és meg sem kérdezte, hogy kívánok-e segíteni, már rohant a másik szobába, hogy én értek valamihez. Nem baj, úgysincs jobb dolgom. Meg kávét is kaptam is legalább.

Egyik kolleginának folyton hibát írt ki az abev, nem akarta elküldeni a bevallást. Újra kellett telepíteni a progit. Nagyon hálásak voltak, és még pár instrukcióval is el lettem látva. Szuper dolog könyvelőnek lenni.

Berongyoltam a nagy málhával dolgozni, de nem nagyon ment. Nem igazán bírtam koncentrálni. Úgyhogy inkább összefutottam Bernivel félórára. Rég láttuk egymást, megvan fél éve is. Mondta, hogy apuval szeretnének eljönni majd a temetésre. Ja igen, tegnap apuval is sokat beszélgettem telefonon. Fura volt.

Mikor is láttam apámat? Háát.. akkor még tartott az eljegyzés, én úgy 98 nyarára teszem az időpontot. Max 99. Meg amikor 2005ben megtaláltam Bernit a neten, akkor apu odaült mellé a webkamerához.
No igen, merthogy Berni a féltesóm, és nem ismertük egymást. Én tudtam róla, ő rólam kevésbé. Viszont abszolút olyan azóta, mintha nem fél-, hanem igazi tesóm lenne, annyira, de annyira egyformák vagyunk sok dologban, hogy akár ikrek is lehetnénk.
Bár ikreknél ritka a 7 év különbség.

Közben Simsa hívott inni. De én inkább hazamentem. Eredetileg még melózni akartam, de nem volt ingerenciám. Pedig nagyon kéne. Szerdán áfa.

Hazafele majdnem felhívtam anyut, hogy elújságoljam, apu jönni fog a temetésre, Bernivel.
Otthon még Jesst is odahallucináltam a konyhába egyszer.

Szerintem pihenek egyet.

Vonnegut után szabadon:

"Manhattan "Teknősbéka Öböl" néven ismert részén álló házamban, gombnyomásos fehér telefonon értesültem a haláláról. Egy filodendron is volt a szobában.
Mai napig sem tudom biztosan, hogy kerültem oda. Teknősbéka nincs ott egy szál se. Öböl még kevésbé."

Anyu tegnap este rosszul lett. Mentő. Kórház. Nem is szóltak, mert hát, már volt ilyen, rendbe jött. Hát most nem. Ma reggel meghalt.


Hirtelen felindulásomban átöltöztem. Csak hogy valami logikusat is csináljak. Útközben összefutottam a két Timivel, egyikük kiborult a hírtől, nagyon drágán összeölelgetett, esélyem nem volt, hogy közöljem, ezt én már pólyás koromban sem bírtam. Azért jól esett. Én nyugtattam őt. Fura egy helyzet.

Zanza bejött, leültettem, elmondtam. Jól viselte, persze minden relatív. Aztán telefonálgatott helyettem. Mert bár az én védekezési mechanizmusom olyan, hogy késlelteti a reakciót, azért nem voltam igazából olyan helyzetben, hogy urnákról és sírhelyekről társalogjak.

Emlékszem, mikor a nagyi meghalt, kis sírás után tök olyan voltam, mintha semmi nem történt volna. Jóval később törött el a mécses, tornaórán. Valami nagyon ügyeset csináltam, és eszembe jutott, hogy nagyi milyen büszke lenne rám. Először mindenki vígasztalni akart, mert hogy azért sírtam, mert a nagyi meghalt. Aztán rákérdeztek, hogy mikor, és hülyének néztek. No igen, reakcióidő az van. Talán nem véletlen.

Egyik Timit megkértem, hogy a főnökség felé kommunikálja le a dolgot, és hogy próbáljanak úgy viselkedni, mintha semmi nem történt volna. Anyu betegségét se kürtöltem szanaszét, akinek kellett tudnia, az úgyis tudta. Itt viszont, mivel anyu csinálta a bért, sokan ismerték is, ezt most már így nem tudom megcsinálni.
Egyre több embernek tűnt már fel, hogy rég látták. Szóval írtam egy antiszociális, de normális hangvételűnek mondható körlevelet, hogy ez van, sírást rívást nem kérek, a melót én folytatom. Végülis joguk van tudni.

Én általában csak a jó dolgokat szeretem megosztani másokkal. Hát így megy ez.

Az elmúlt pár nap csak a szokásos volt, anyázás a bérprogrammal, ráadásul találtam benne még hibát, tehát mindenkit újra le kell számfejtenem. Fasza.
Átálltam éjszakai műszakra, mert nappal dolgozni egyszerűen képtelenség. Ki-bejárkálás, pénz kéne, csináljam ezt, azt, tudom-e a választ erre-arra.
Ilyenkor persze mindent dobjak el, aztán mivel folyton zaklatnak, úgysem lesz időm újra ráállni a megoldandó feladataimra. Mert hogy bizony néha erős koncentráció kell.. na nappal ez nincs..

Anyunak közben úgy néz ki, használt a flavin. Egy kicsit jobban megmarad benne a kaja. Azért ez egy nagy dilemma. Folytatni a kezelést, és a mellékhatásaként baromira legyengül, lefogy, vagy kicsit szüneteltetni, amíg meg nem erősödik, viszont az a nyomorult rák meg addig terjeszkedik. Meglátjuk hogy bírja a szereket.
Azért furcsa, hogy a doki azt se tudta, mi az a flavin. Semmilyen mellékhatást csökkentő dologról nem beszélt, nem írtak fel még tápot sem!
Persze egy ultradrága (állítólag 286ezer ft-os) gyógyszert fel bírtak írni, amit kapnia KELL. Ja, ezt így nem a kórház szerzi be és adja, áh, nem. Elmész szépen a vénnyel a gyógyszertárba, ott közlik, hogy ilyen értékű szert nem tartanak, de megrendelik. Aztán vársz, szólnak, bemész, beviszed a kórházba, és ott aztán beadják.
A kérdésre, hogy mi van akkor, ha a betegnek nincs hozzátartozója, vagy segítője, az a válasz, hogy akkor nem kapja meg. Magyar egészségügy. Bárki bármit mond, ez nonszensz.
Hogy én azért fizetem az egészségbiztosítást, hogy a hajléktalanok biztosítottak legyenek, de ha nekem van bajom, akkor megdögölhetek tulképp. Nem igazán érzem fairnek ezt.
Persze ennél jóval bonyolultabb a rendszer. Kár, hogy az alkotók se látják át, és fingjuk sincs a dolgokról.
Erre már akkor rájöttem, mikor kiderült a lisztérzékenységem. Szar az egész úgy ahogy van :/
De igazából sose lesz olyan, hogy mindenkinek jó legyen. Ez a gáz.


Ja, és rájöttem valamire.

csevapcsicsa=szevasz cica
 

Mivel ma áramszünet volt, így már előre elterveztük, hogy mozizunk Zanzával. Egy kis pihi sosem árt.
Reggel elrongyoltunk az Oepba, sajnos csak félig sikerült azt megoldani, amiért mentünk. Még meg kell ismételni a látogatást.

Utána elmásztunk a mozihoz, kitaláltuk nagy nehezen, hogy mit nézünk meg. Én mostanában a horrorra és thrillerekre, krimikre vagyok kiéhezve, Zanza meg hát.. nem. Így lett ebből vígjáték. A filmig még volt idő, betámadtunk a Media Markt-ba, majdnem belefulladtunk a 990Ft-os dvd-kbe.
A végén 50ezret hagytam ott filmekre. Ezek után senki nem ítélhet el, ha van egy-két letöltött filmem is.
Na meg.. pl itt van a Dina vagyok c film. Már nem is forgalmazzák. Akkor meg, ha végre megtalálnám valahol a neten, ugyan kit károsítanék meg?? Hülyék.
Nade.. beszereztem olyanokat, amik már rég kellettek: Állatfarm, Született gyilkosok, Amerikai pszicho, és egyéb finomságok.
A gépész persze sehol :( de majd egyszer csak megtalálom azt is.. micsoda ámokfutást rendeztem a Zongoraleckéért pl, de az is meglett.

Na a film erdekes volt, nem éreztem úgy, hogy elment 2 óra feleslegesen az életemből. Ja hogy mit néztünk meg: a Szerelem és egyéb katasztrófák-at. Tipikus limonádé, de azért nézhető teljesen. Megvenni azért nem fogom:)

Mozizás után Zanzát hazakergettem, én meg bevánszorogtam melózni, elvégre visszajött már az áram. Majdnempasi is beteget jelentett, szóval abszolút munkaidőszak lesz a 7vége is. Úgyis sok dolgom van.