Szerdán átcsoportosítottam a pénzeszközeimet (de jó, hogy a kinnlévőségeimet sose sürgetem!), így aztán elzarándokoltam a temettető céghez, és a kezükbe nyomtam 266ezret. Indulhat a banzáj! Azonban ugye személyi nélkül nem fog menni, sok minden papírt be tudnak szerezni, ahogy pl a születésit is be kell, de a személyit nem. Mondtam, hogy elméletben másnap megkapom.

Mert ugye mikor rákérdeztem a férjnél, hogy mikor tudom megkapni a papírokat, azt mondta, hogy neki a csütörtök lenne a jó. Csütörtökön mikor kérdezem, hogy mikor találkozunk, közli, hogy hát ő nem hozott semmit. Mondom neki, hogy jó, akkor sürgősen, mondjuk másnap adja oda, mert anélkül nincs temetés.

Erre semmi reakció, egész estig, mikor is elkezd pampogni, hogy miért nem keresem, és hogy biztos nem akarom hogy ő ott legyen a temetésen. Ezután már nem igazán kedves hangnemben közöltem vele, hogy vegye már elő a csöpp eszét, mert addig semmi nem lesz, amíg nem kapom meg tőle a papírokat, amit már napok óta baszik átadni. Aztán nyekergett számlákról, hogy odamennek hozzá, meg balhé van a telefon körül. Hát igen, ez már csak így szokott lenni, hogy ha valaki meghal, a számlák ezt nem tudják maguktól. Ennyire ne legyen életképes. Mit vár, hogy még azt is én intézzem el??
A telefonnal meg persze hogy balhé van, ha orrba-szájba telefonálgat vele. Főnök is mondta, hogy múlt szerdán "felhívta a Rita", kicsit megijedt, aztán eszébe jutott, hogy kinél van a telefon.
Gondolom azt a számlát is nekem kéne kifizetnem. Elméletben hétfőn már tényleg találkozunk, megkapom a papírokat, és megbeszélünk pár dolgot. Az egyik az lesz, hogy felejtse el, hogy kifizetem, amit ő telefonálgatott el. Komolyan nem tudom mit képzel magáról..

 

Ma végre elcammogtam a temettető céghez. Ezen is túl kell esni. Úton odafele beszélgettünk Zanzával, és rájöttem, hogy nekem ehhez nincs kedvem. Olyan kérdésekre kell válaszolni, olyan dolgokkal foglalkozni, amihez se tehetségem, se ingerenciám. Gondoltam, megoldom úgy a helyzetet, hogy bedobok a cégnek egy ilyen szellemidézős táblát, hogy kérdezzék meg anyut, mit hogyan szeretne, nekem meg csak küldjék ki a számlát.
Sajna ez nem megoldás, nekem kell a kérdésekre válaszolni.

5-ig voltak az irodában, megjelentem magamhoz képest ultrakorán, fél 5-kor. Elvoltunk vagy másfél órát. Nagyjából kitaláltam, hogy akarom. Még pár apróságot ki kell találni, de 95%-ban  megvagyunk. És a hidegzuhany ekkor ért. Az ár hallatán nem igazán csuklottam, mert számítottam rá, hogy kicsit drágább lesz, mint két zsemle, de az kicsit furcsa volt számomra, hogy addig semmit, de semmit nem tesznek, amíg mindent előre ki nem fizet az ember. Nincs részlet, nincs az, hogy előleg és elindítják, nincs az, hogy szakaszos fizetés, nincs semmilyen lehetőség. Előre az egészet.
Értem én, hogy ha meg nem fizet valaki, akkor az meg nekik szar, és ez a szolgáltatás nem olyan, hogy "akkor kérem vissza a tévét öcsém, ha nem fizetsz", de furcsa, hogy egy 26 éve fennálló cégnek nincs semmilyen konstrukciója erre, hiszen a temettetés nem két fillér. Banki kölcsön? Stb? Vagy persze, végülis erre aztán tényleg rá van szorulva az ember.
Mert én sem vettem már egy éve mikrót, el vagyok nélküle, meg majd összekuporgatom valahogy a lóvét arra a 800ezres plazmatévére, amibe legutóbb szerelmes lettem, de ez tök más tészta.

Na mindegy. Így hát, hogy albérletet is kéne fizetnem (vagyis múlt héten kellett volna, de haladékot kértem), közel négyszázezret kell a héten kiperkálnom.  Paramm-paramm..

Nade..
múlt héten sikerült utolérnem Mariannt. Anno, mikor még egy házban laktunk, pótanyám volt. Mikor már órák óta otthon kellett volna lennem suliból, és mégsem talált meg anyu egyik szekrényben sem, hát nem a rendőrséget hívta fel először, hogy hol lehet az egy szem kicsi lánya, hanem Mariannt, mert sokszor őhozzá mentem fel kapásból. Haza? Ugyan kérem, ott úgyis sokat vagyunk.

Sok-sok közös sztorink van. Jézusom, de mennyi! Egyik kedvencemet elmesélem.

Egyszer valamikor Mariannak lett valahogy egy lakókócsija Berkenye-cityben. Ezt úgy hívtuk, hogy nyaraló. Na nyáron kimentünk négyen egy hétvére talán. Ja igen négyen: Anyuval mi ketten, meg Mariann, és a fia Gábor. Már régen volt, apró részletekre nem emlékszem, csak hogy próbáltam értelmesen beszélgetni Gáborral. Nos ez azt hiszem azért nem jött össze, mert Mariann előzőleg lendületesen ecsetelte, hogy a kisfia, amikor még tényleg kisfiú volt, egy anyáknapi ünnepségen a szónoklata előtt a mikrofonnál gyönyörűen elpukkantotta magát, majd közölte, hogy "hopsz, kicsusszant egy popsibüfi", aztán elszónokolta, amit elkellett (persze arra már senki nem figyelt). Ezek után elég nehezen nyílt meg, főleg hogy én 14 éves voltam akkoriban, ő meg 18. Mariann mindig is értett a kapcsolatteremtések elősegítéséhez :D
Ja, viszont elmentünk együtt vízért. Ez összejött. 0-1
De nem is ez a lényeg.
Szóval anyu matatott benn valamit a kocsiban, egyszer csak egy jó nagy csattanás, hát a szekrény ajtaja megadta magát a gravitációnak, és egy tízpontos ugrás után megpihent anyu lábfején, aholis az ütközetet követően öklömnyi kék dudor keletkezett. Anyu szokásához híven közölte, hogy ez szúnyogcsípés, majd elmúlik, élvezzük tovább a napot.
Később Mariann kitalálta, hogy már igazán zavaró az a darázsfészek a lakókocsiban, kifüstöli őket. (Cilikéék ha beindulnak...) nos ennek következtében széjjel lettünk csippantva, de rendesen.
Ezekután anyu közölte, hogy neki mégiscsak fáj a lába, inkább ne maradjunk már sokáig.
Irány haza. Rókus kórház. Betegfelvétel. 3 múmiának öltözött esti látogató, egyikük biceg. Meg is kérdezték, hogy akkor most kivel kell foglalkozni. Anyura mutatunk. Oké, röntgen.
Eltelik fél óra. Egy. Kettő. Anyu megjelenik, röhög ahogy bír.
A röntgenorvos terhes volt, és elájult. Az asszisztens új volt, úgyhogy könyvből röntgenezett, de neki is segítenie kellett. Közben a doki magához tért, kielemezték a felvételt, nincs törés, lehet hazamenni. Jajdejó,végre, már úgyis elmúlt éjfél.
Otthon elfészkelődünk, röhögcsélünk a történteken, épp aludnánk, mikor cseng a kaputelefon. A magasföldszint jótékony tulajdonságait kihasználva kihajoltam, kérdezem ki az és mit akar, és különben sem veszünk semmit.
A röntgenasszisztens volt. Megy haza, de előbb szól, hogy megnézték a felvételt újra, és igazából mégiscsak el van az a láb törve, úgyhogy reggel húzzunk már el a balesetibe. Hehe.. ekkor már hahotáztunk anyuval, mókás az életünk. Egyébként a balesetin se tudták eldönteni később sem, hogy volt-e törés, vagy sem.

Itt a vége, fuss el véle..

Na reggelre kimostam több adag ruhát, Sopánka néni nem jött reklamálni a zajszint miatt. Különben is mindig letagadom. Egyszer kopogós cipőben jöttem haza hajnalban, és persze minek vegyem le rögtön, abban csetlettem botlottam a sötétben (úgy viccesebb alapon), közel tíz perc elteltével előkerülhetett a földszinten a seprű, mert meg lett kocogtatva rendesen a plafon. Nem az enyém:)
Másnap jön, hogy hát mit csináltam én éjjel. Mire én szende fejjel: éjjel? Itthon se voltam!
De ő kopogást hallott. Mire én: biztos szellemek, és azzal becsuktam az orra előtt az ajtót, hadd főjön a levében, fossa csak össze magát éjjelente. Azóta nem jön fel, és nem is kopogtat. Azóta a szomszédokat cseszegeti, ha bicepszből húzzák le a wc-t.

Szóval nem lett rend, tisztaság sem, de a fürdőszoba azért már kinéz valahogy. Ott se randalíroztam a szivaccsal már régen. Meg lett egy halom tiszta ruhám, és párat az egy hónappal ezelőtti mosásból ki is vasaltam. Közben rájöttem, hogy az anyutól elhozott vasalódeszka metamorfózison ment keresztül. Vagy én nőttem ötven centit az utolsó használat óta.

Reggel akár 7re is mehettem volna a patológiára (akkor is fonetikusan írom le!). De nem akaródzott. Helyette mostam még egyet, és a mosogatógépet is beizzítottam. Meg macskaalmot cseréltem.

Aztán nagy nehezen rávettem magam, hogy elővegyem a lepedőt anyunak. Napersze, hogy ahol gondoltam, hogy van, ott nem volt. Aztán sikerült előtúrni, de mikor megnéztem, kiderült, hogy szakadt. Olyat azért mégsem :/
Tudom, végülis baromira tökmindegy, de azért ilyenekre adjunk már. Ott álltam, hogy akkor mi legyen, aztán eszembe jutott, hogy még tőle csórtam egy puha kis rózsaszín lepedőt, amikor elköltöztem albiba. Tiszta is volt, vasalt is, se luk, se macskaszőr, pihepuha pinkség. Jó lesz.

Benn Káosz Kapitány ütötte fel ismét fejét. Megjött a gazdasági zárás, Zanzát befogták pénzt számolni. Úgy voltunk, hogy van még időnk bőven, szóval mindenki csinálta a maga dolgát. Aztán fél1kor rájöttem, hogy indulni kéne, szólok Zanzának, erre kiderül, hogy ő bizony nem tud jönni, mert a rahedli lóvéra kell vigyáznia, meg előbb megszámolnia. Ó hát ez csak azért nagyon fasza, mert ő tudja, hogy hova kell menni, én meg nem. Bár a telefonban a boncnok szépen leírta, de aki ismer tudja jól, hogy én leírás alapján még sehova nem találtam el. Térképen egy X az oké, de hogy itt szálljak le, ott forduljak balra, aztán merőlegesn így meg úgy, áááh.... a tízéves bejáratott útvonalon képes vagyok eltévedni (megtörtént!!)..
Hirtelen mindenért Zanza volt a hibás, úgyhogy kerültem is, mielőtt valami nagyon randát mondok teljesen ok nélkül és feleslegesen, dúlva-fúlva csapkodva elrongyoltam.

A kis cetliért utsó pillanatban visszafutottam. Aztán a táskámért még egyszer, mert abban volt a lóvé meg a lepedő. Lecsekkoltam, hogy a fejem a nyakamon van-e és még egyszer nekivágtam a vilivel. Ferenc krt az melyik? Ja Üllői út.. Hol a bank? Csak a szemem szúrta ki. Oké, sárga pöttyök.. itt olyan nincs.. vagyis.. van vmi paca, aha, ez pötty volt valamikor. Mária utca oké, bal oldal megvan, bár a zebrát senki nem említette!

Hé, ne dudálj, nekem van zöld! Mondom ne dudálj! Ja, Katiék azok.. letekerik ablakot, integetés, mosoly, szevasztavasz, hunekem ehhez most nincs kedvem.. bevetettem a legyenmarzoldalampatokmosolyt.
Na bejárat oké, kapun be. Fabüfénél sárga épület. Hm.. hol van a fabüfé? Semmilyen büfé nincs itt.
Hmm.. kérdezősködés, sikertelen.. sikertelen.. megvan! Szuper... 1 előtt öt perccel sikerült is megérkeznem, portásnéninek mondom, hogy a boncmesterhez jöttem. Melyikhez. Aha.. a másik cetli az asztalon. Valami A-betűs, vigyorgok bambán, szomszéd szoba, szuper.

Megtaláltam. Kedves volt és nagyon nagyon kékszemű. Mindent elmagyarázott ötször. De tök érthetően. Nem siettetett, hogy hja kérem aki utolsó pillanatban esik be, arra nem jut idő, nekem itt dolgom van. Abszolút nem volt ilyen. Kómotosan, nyugisan elmondta a dolgokat. Az viszont biztos, hogy a boncolási jegyzőkönyvet ki fogom kérni a kórháztól, majd két hét múlva. Most már ezt is tudom. Nem adják ki, csak kérésre. Hát kérem akkor. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ők mindent megtettek, és hibátlanul zajlott le minden. Pláne azok után, amit a papírokban olvastam.
Mert hogy nem a rák volt a halál közvetlen oka ám.. és sok pluszbetegség szerepelt ott, ami az azelőtti egy hétben volt valószínű, hogy előjött, és ő akkor a kórházban volt. De amíg a jegyzőkönyv nincs a kezemben, addig kussolok, pláne hogy nem értek hozzá.

Mikor a lepedőt átadtam, és lecsekkoltam, hogy jó a számla sorszáma, és jól van kitöltve, az ürge meglátta a 3 doboz energiaitalt a táskámban. Mondta, hogy vigyázzak vele, mert roncsolja a szívizomzatot. Ő már csak tudja. Mikor közöltem, hogy jó, de a vérnyomásom egy liter kv után is a béka segge alatt van, sőt egyszer pont ennyi kv után szédültem le a székről 100/60nal, kicsit megenyhült. Szólt, hogy alacsony vérnyomással ne legyek túl sokat a napon.

Szóval ma mindenki abban remekelt, amihez értett. Fura, de nagyon pozitív kisugárzása volt az embernek. Ez biztos nem ilyen szerzett dolog, ez az a veleszületett kisugárzás..

Melóba vissza.. dúlás eltűnt, a kékszemű boncmester elpárologtatta. Zanzának szóltam, mikor megkapta az sms-em (későn kapcsolta be a telefont), hogy olvasás nélkül törölje, mert ma ő volt a hibás mindenért.

De azért jól elvagyunk.





 

Komolyan, lehetne írni egy sorozatot a 7es vonalán képződő sztorikról. Muldör és Szkáli vizsgálná a buszokon megfigyelhető anomáliákat, és ők derítenék ki, hogy ufó-e vagy sem az, akinek van bérlete, és valójában idegen lény-e az, aki vett éjszakai jegyet. Ők felügyelnék az ellenőrök földi származását is. Csak a sofőröket hagynák békén, ha vezetni tudak, az már elég.

Talán a Stefánia útnál, nyílnak az ajtók a megállóban. Kivéve a hátsót.
Kedves, őszinte női hang:
- Nyissa má' ki!
Semmi..
- A hátsó ajtót nyissa má' ki!
Bip-bip-bip, ajtók bezáródnak.
- A kurva anyádat.....!
Ajtó gondolkodik, összes nyílik.

Nos igen.. egy csuklós buszon valószínüleg a hangunk végighömpölyög a (csapjunkhasunkra) 80 álló- és 40 ülőhely felett, az utasok eközben némán ácsorognak, és még a kinti közlekedés sem meri apró morajlással megszakítani a kommunikáció eme útját, majd a hanghullámok ezek után nem pattannak le a sofőr plexikalitkájáról, és tutibiztos, hogy a vezető sem hallgat zenét, és eljut hozzá az információ.
És igen, biztos hogy a legelől ülő a hibás, ha nem nyílik az ajtó. Te nyomorék, szerencsétlen picsagyümölcs! Ha nem jelzel, mit vársz mégis?!
Jópersze, nyomhatott volna a sofőr all-int is, és akkor nyílik az összes, jelzéstől függetlenül, de abba meg mi a kihívás?
Mindenestre a vezetőnek volt annyi esze, hogy ha rögtön ajtócsukás után ég a lámpa, akkor valaki lemaradt, és nyitotta az ajtót.

De komolyan ennyi ésszel még életképes valaki?


Na.. közben aludtam 4 óra alatt összesen kb kettőt, de úgy nagy átlagban ébren vagyok, a koffein is leért már a lábamba, szóval kicsit teregetek, mosok még (Sopánka néni nagy örömére), vasalok, picit rámolok, egy kevés szeméttől megszabadulok (és akkor még mindig sok van:/), és azt hiszem a szennyes ruhákat és edényeket is eltakarítom a földről. Mert hogy máshol épp nincs helye, mindenhol cucc, cucc, cucc..


Jaaaa.. de vki elmagyarazhátná, hogy én vagyok-e a hülye, ha nem értem ezt:
Férj mondta, hogy szeretné megkapni anyu tv-jét. Ám legyen, két bazi nagy készülékkel úgy sem tudok mit kezdeni, csak a helyet fogja.

Y: Jó, de elő kell vennem a papírjait, szerintem még garanciás, egy nagy lila folt van az egyik sarokban, meg kéne csináltatni.
F: Állítólag 90ezerért vette.

????
És általában ilyen logikával folynak a beszélgetéseink.. na erre varrjál gombot!

.. kell, ha hamvasztatsz és nem temettetsz. Hamvasztáshoz nem jár ruha. Nem kell végigkutatni a zsákokat, és morfondírozni. Nyári? Téli? Némár, egy estélyi! Kosztüm? Szoknya vagy nadrág? Blúz vagy ing? Fekete, fehér, vagy színes legyen? Kell-e harisnya? Melltartó?

Hálás vagyok??

A boncmester halál jófej volt (én meg morbid), mindent nagyon részletesen elmondott. Szinte lerajzolta telefonban, hogyan kell hozzá menni (nem feleségül!), én meg jegyzeteltem bőszen, Ferenciek tere Ferenc krt, sárga pöttyök, Mária utca, bőr- és nemibeteggondozó (álca??), büfé, sárga épület, portás bácsi.
Lepedő és 23ezer huf, ebben benne tíz nap hűtés, holnaptól. Kiokosított, hogy a temettető vállalkozásoknál (vagyhogyhíjják őket) mire kell odafigyelni, és hogy néha kicsit erőszakosan oda kell hatni. Mondtam, hogy az nem gond, abban jó vagyok, erre elkezdett uralkodni (ezt ki írta ide?) udvarolni az öreg (ezt a hangjából mertem kikövetkeztetni), hogy nekem olyan kedves hangom van, hogy én ilyesmire biztosan nem vagyok képes, és ritka az ilyen húdekedves hang, szóval kizárt. Gondolom a bejáratott lemezt rakta csak fel, de azért jópofa volt. Már csak egy öklömnyi volt a csomóm, ami közben a torkomból a gyomromba gravitált.
Végülis.. a helyszínelős filmekben is jófejek a boncnokok, biztos szakmai ártalom.

Holnap reggel 7re, vagy dél-egy között kell odaérni. Ööö.. Zanza eljön velem napközben, ő elmondás alapján vágta merre kell menni. Bár a 7 óra jobb lenne.. na még meglátom, hogy bokrosodom meg..