Persze egyszerűbb lenne, ha tudnám a nevét, és akkor mondhatnám, hogy "az a csodálatos Géza gyerek", de a mai világban eléggé félreérthető lenne, ha azért mennék vissza, hogy megkérdezzem a nevét. A lenti plusban (ami spar) megint garázdálkodtam, kitaláltam, hogy túrós csuszát fogok csinálni, ami azért érdekes, mert még sosem csináltam, és sűrűn sem ettem, de valamiért ezt találtam ki (holnap majd döbbentem nézek a hűtőbe, hogy túró? miért?), viszont ahhoz szalonna is kéne (azt hiszem - azóta se néztem meg a szakácskönyvben). A hűtőpultnál lévő szalonna inkább hűtött zsír volt bőrrel, szóval mióta itt lakom, és itt vásárlok, azóta most először a húspulthoz fordultam. Számíthatna, hogy én voltam csak a sorban, már ha emiatt létezett volna sor, de jól tudjuk, hogy az eladóknál manapság nem számít, hogy egy üresen tátongó üzletben egy ügyfelet kell-e kiszolgálni, vagy többet.

A srác hátul ügyködött, és rohant ahogy tudott, mikor meglátott, de hát mindent azért nem dobhat el hirtelen. Aztán elnézést kért! Én meg zavarba jöttem emiatt, mert nem ezt vártam. Fiatalka volt, de nagyon nem néztem rá, nem tudok én fejekre fókuszálni, szóval nem ismerném fel az utcán, de még a boltban sem, ha árut töltetene fel, szóval a lényeg, hogy tényleg egy fiatal srác volt, akinél még megdöbbentőbb (a mai világban ugye, mondom én, a vén), hogy tud viselkedni.
A kabátom cipzárja nekikoccant az üvegnek, én jövök a hülye poénommal, hogy "na, török-zúzok", és nevet, hát egyem a lelkét, és nem sürget, hogy lökem már mit akarok. Még akkor sem, mikor kinyögöm, hogy szalonna lesz, de még nem tudom milyen, de húsosabb legyen, és ne paprikás. Megvárja amíg gondolkodom, kibontja, amire ránézek, hogy jobban lássam, mennyire húsos. Maradok a kolozsvárinál, de abból is kettő van (ezernyócé, meg kétezeröté). Grimaszolva koncentrálok, hogy melyik legyen, közben dünnyögök, sípolok, jobbra-balra ingázok,  rajzfilmfigura-hangokat adok ki, ő pedig mosolyog, kedvesen tartja az árut, amíg el nem döntöm melyik legyen, nem akarja a drágábbikat feltétlen rám tukmálni. Aztán eldöntöm, és kinyögöm, hogy olyan 20-30 dkg között, ahogy-esik-úgy-puffan alapon, persze egyszerűbb lett volna, ha közlöm, hogy egy ujjnyi vastagot, de nem számít, leméri az egészet, kalibrál, ráteszi a kést, és rámnéz, megkérdezi, én is ugyanezt a sávszélet számoltam-e ki magamban, rábólintok, 27 deka lesz, de még egyszer kéri a beleegyezésem, szuper, köszönöm, ügyesek voltunk, szia.

Ez nekem öröm volt. Nem szeretek vásárolni, és akkor inkább kiszolgálom magam, mert.. na mindegy:) De lehet hogy a pultnál többet fogok húst venni most már, mert ez a kiszolgálás bejön. Mosolyogva lóbáltam tovább a kosaram, szerencsére nem vertem le semmit. A pénztárosak is aranyosak, és ha szólok valamiért (nincs kinn ár, lejárt a termék), megköszönik, és rögtön intézkednek. Megszerettem ezt a boltot.

Egy dolog zavart a legutóbb, mikor a dvd-ket nézegettem (mióta spar, az is van), és mögöttem elhúznak a raktárból ketten, békával, áruval), és az egyik hangosan (hogy én is hallhassam) közli a másikkal, hogy nem is érti, minek vesznek ilyen drágán (990 huf) filmet az emberek, mikor fél óra alatt le lehet tölteni a netről. Nos én ekkor félig hangosan, csak úgy magamban dünnyögve, de azért hallhatóan közöltem, hogy akkor simán zsebre is tehetném, és még sok mást a boltban, mert az sem lopás akkor.  Persze a véleményem nem ennyire fehér/fekete, de erről majd később. Itt csak az zavart, hogy ha én pénzt akarok adni egy boltban egy termékért, amivel az ő fizetéséhez járulok hozzá, akkor ne akarjon hülyének feltüntetni, valamint ha baja van velem, akkor nekem mondja, meg ilyenek. Azt a két árufeltöltőt többször is láttam, de nagyon nem szimpik, mindig kerülőm őket valamiért.. de a csapat többi tagja szuper:)

Itthon a macska nagy szemekkel kunyerált a krumplis pogácsából, amit a Fornettiben zsákmányoltam, és kb olyan arccal adtam neki, mikor Jess (kutya) kért sikítozva az erőspistából, hogy jólvan nesze bakker, de nem kell majd, és Prücsök hasonló vehemenciával falta fel, mint Jess a pistát, én meg elhülő tekintettel követtem akkor és most is a fejleményeket. Bár nem kéne meglepődnöm, Prücsök már belemászott egyszer nyakig a sósmogyorós, aztán a chipses zacsiba. Hát ez ilyen. De vettem neki felvágottat is, amire lehetne mondani, hogy drága az a macskának, de nem, mert a tiz dekás kiszerelés 99 ft volt, és én csak azért nem ettem belőle, mert füstös (igen, nem elírás) és pulyka, de megkóstoltam azért, mielőtt odaadom, és abszolút ehetőnek minősítettem. Prücsök időszakosan nem eszik macskakaját, még a kitkatot és a darlingot is otthagyja pár falat után, ilyenkor trükközni kell.

Amúgy sorozatgyilkos lettem, bár szexuálisan nem izgat a gyilkolászás, szóval inkább akkor csak tömeggyilkos, ypszi-szúnyogok 3:0, tehát jön a hideg idő, mert ezek beköltöztek hozzám. Koki ma ki sem bújt az ágyból, cserébe hevesen dorombolt, Prücsök meg felmászott a mosógép tetejére az erkélyen (nem, nem azzal mosok), mert oda tettem fel a földes ládát, de nem számít, így is eléri, kaparja, belepisil.. pedig eddig nem érdekelte a gép teteje, szóval minden tele van apró pici földes mancsnyomokkal. Mielőtt az ágyra jön, azért lerázza, jól nevelt, na.

Hm.. szalonnavásárlásról mennyit lehet írni.. néha kiakadok magamon :/

Nade, ami szomorú tény még, hogy elvitték a lottó ötöst, pont ma hajnalban fizettem be egy öthets szelvényre, és persze nem én voltam, de még ott van a hatos is, hátha. Bár végülis a 2milliárd helyett, ami lesz 100mila, az is megfelelne :)

Az. Csak beszóród/kened vele a rémszarvast, és rögtön sima lesz belőle. Ezt hívják génmanipulációnak. Ha valaki azt mondja, hogy ezt nem így csinálják, az hazudik!

Egyszerűen csinálni bármit is túl unalmas. Az úgy kezdődött, hogy édességre vágytam, legutóbb ebből lett a torokfájásos bekkfászásob. Boltban direkt nem vettem nyalánkságot, mert a puhos testnek az árt, úgyhogy itthon már nagyon harapdáltam az öklömet, hogy valami édeshez jussak. És akkor az eszembe ötlött, hogy nemrég vettem mákot, meg poroltam cukrot, és több kilónyi tészta van itthon. Tehát, legyen mákostészta, ahogy az elmúlt hetekben heti két nap, naponta fél kg tésztából. (Az nem hízlal, csak a csoki!) Felteszem a vizet forrni, aztán észreveszem, hogy milyen poénosan egy irányba (balra) kezd el forogni a hőtől a víz. Hogy jobban lássam, belenyomtam pár csepp kék ételfestéket. Aztán még egy kicsit (sokat), mert jó volt nézni. A csavaros tészta persze kicsit zöldeskék lett (metélt nem volt itthon, csak ez van, vagy két kiló, meg ugyanennyi spagetti), ami nagyon furán mutatott a tányérban. A szaga se volt túl jó, mert átvette a festék bukéját, ami nem jó, de legalább fura, hát igen, ugye nem néztem, hogy mennyit lett volna szabad. De aztán a máktető, és a cukorfelhők jót tettek az alkotásnak. Jó ideig nem kevertem össze, és tök olyan volt, mintha a szikláshegységet faltam volna be. Utána fél órán keresztül grimaszoltam a tükörbe mákos foggal, mert az vicces.

Mivel ügyes vagyok, ma se hagytam ki, hogy valamit le ne verjek, fel ne borítsak, bele ne rúgjak, be ne verjem, rá ne csukjam, fel ne boruljak benne. Biztos vagyok benne, hogy nem teljes a lista. Most meg teheneket nézek a tv-ben. Tök izgi.

Szóval a héten merényletet követtem el a dögök ellen, mert nagyon szépen sütött a nap az erkélyre, igazán forrón, napközben nagyon jó idő van, tehát szépen egyesével megfürdettem őket a kádban jól. Legközelebb a kamerát is beállítom az eseményre, mert éppen az lenne a nagy szám, hogy nincs nagy szám, nincs balhé. Kb 5-10 centi kézmelegnél picit melegebb víz a kád aljába (ugye nekik más a testhőmérsékletük), abba belecsüccsen a cica, aztán finoman le lehet öbliteni a zuhannyal, amit csak a végén használunk, mert az a legsokkolóbb rész.

Koki szegénykém abszolút nem értette hogy mi a helyzet, nem tudta beazonosítani magát, fogalma sem volt róla, hogy mit kezdjen a szituval. Vmi csúszós visszhangzós helyre tettem, és víz is van.. vakon ugye nem nagyon ugrálunk, azt felfogta, hogy körbe van a bariKÁD (ehhehhe), nagyon kétségbeesett, türte a mosdatást, közben nyávogott rendesen, panaszosan, és "tekintgetett" körbe-körbe, kinn meg Prücsök csépelte az ajtót, és dugta a fejét az alján lévő szellőzőlyukhoz, amit most örültem, hogy nem szedtünk ki mégsem a macskáknak átjárónak (a fürdőszobában szokott lenni a macskaalom, és emiatt nem lehet becsukni az ajtót). Vicces volt, ahogy a nóziját próbálta begyömöszölni az aprócska lukon és vernyog kegyetlenül, hogy mégis mit képzelek, mit csinálok én a Másik Macskával, akit persze nem szeret, nadehát a szolidaritás!

Utána persze ő jött, nem is sejtette a kis lüke. Bírom ahogy hagyja magát, és hogy macska létére meg lehet nyugtatni egy orrapuszival. Hát csókolgattam rendesen, hogy ne nyávogjon, és csak kicsit akart szabadulni, a végefelé kapirgálta csak a kád alját és nézett kétségbeesetten, elálló fülekkel.

Ilyenkor a menet az amúgy, hogy a vizes négylábút türcsibe csavarjuk, dédelgetjük kicsit, amíg a pulzusszáma lecsökken kb ezerre, törölgetjük, aztán kitesszük a napra a jószágot, mert úgyis szarul csináltunk mindent, és újra kell mosakodniuk. Aztán agyonsimogatjuk a már száraz, csillogó, pihepuhaszőrű, illatos cicamicát, amitől idegbeteg lesz előbb-utóbb, de hamarabb belealszik szerencsére.

Prücsöknek új szokása van. Itt a fal két oldalán van egy-egy íróasztal (a szoba közepéig húzódik egy fal), én az egyiken szoktam ügyködni, ő meg felmászik a másikra. Aztán csak azt látom, hogy a fal mögül egy kiváncsi macskapofa mered rám, 120 centi magasságából, csak úgy. Ilyenkor mindig röhögök, aztán összevissza puszilgatom a kis kópét. Koki továbbra is a lábamnál alszik, a takaró tetején, Prücsök meg az "ölemben" kiskifliként, a takaró alatt. Esetleg benne, mert vicces dolog bemászni a huzatba. Prücsök tiszta gyerek amúgy, időnként felágaskodik a székemre, egyik mancsával megbököd, hogy jelezze, ő is itt van, és néha igazán megnyomorgathatnám, csak úgy, mondjuk ötpercenként félórára. Ha nem figyelek, szellemként felugrik a székre mögém-mellém, csak akkor veszem észre, mikot a hónom alatt felmászik az asztalra, a fülét a számba helyezi hangos dorombolással, és ilyenkor nagyon elégedett. Nem lehet letolni sem.

Koki továbbra sem szereti, ha gügyögve szeretik, nagyfiú ő ahhoz. Lehet gyömöszölni, mint egy kutyát, de tutujgatva simogatni nem, tutuj nélkül is csak oldalról és kicsit alulról, dorombolás közben meg békén kell hagyni, úgy látszik szereti magát. Nem szereti azt sem, ha megfogják a mancsát, pedig én mancs-fetisiszta vagyok, így alszunk a Prücsökkel is, fogom valamelyiket, az ujjhegyemmel meg a kis rózsaszin (helyenként fekete-foltos) talpát gyurmázgatom. Enélkül azt hiszem már neki sem megy. Neki mindegy, csak fizikailag összebújjunk. Legalább a testfelületének ötven százalékával hozzám kell érjen. Ha keveset alszom, reklamál, és mikor végre megkaparint, nem ereszt, ilyenkor fekszik a párnámra, hogy körbefoghassa a fejem, a fülembe kapaszkodva, és az orromba dorombolva.

Néha még a kaját is otthagyja egy kis simogatásért, ölembe bújik, megdöfköd, bármi, csak vele legyek. Koki inkább lábhoz dörgölőzős, menetrendszerint el is kapja a lábam, nehogy azt higyjem már, hogy itt szabad helyváltoztatás van. Időnként megcsócsálja az ujjaimat is, mert az jó fogkoptatásra, és tök vicces, ahogy ez a hülye humanoid sikongat közben. Szokta rágcsálni a lábát. Hangosan. Tényleg. Szerintem ez a manikür nála, de mikor a fél lába eltűnik a szájszerkezetében, elbizonytalanodom.

Tegnap Koki megszagolta teljesen magától Prücsköt! Csak úgy. Odafeküdt mellé a lányzó, ő meg odaszagolt, belefúrta a nózit a szőrébe, és jól leinformálta, aztán szundizott tovább. Tényleg alakul itt valami, bár Prücs még féltékeny, de már nem olyan erősen. Tudja ám, hogy ő a nagy szerelem, nem kell félnie, csak hát amíg Kokival foglalkozom, addig sem vele ugye, ez logikus. Koki legújabb partizánakciója, hogy letámad a wc-n, az ajtó nyitva, mert nem lehet bezárni ezektől, rögtön aggódni kezdenek, meg kaparni, szóval mikor lecsüccsenek, egy pillanat alatt betámadnak, kétoldalról, dörgölőznek, meg ölbe akarnak ülni, meg nagyon népszerű vagyok, de valahogy nem jövök rá, hogy mi ez az új rituálé a slozival kapcsolatban.

Ja, hát és na! Kergetőzés is van rendesen. Kokinak mindig akkor jut letámadni Prücsköt, mikor az nagydolog után van, biztos ilyenkor sebezhetőbb, vagy mittomén, szóval Prücs jön be ilyenkor, Koki már elbújik nem messze, becéloz (ezt onnan látni, hogy laposan fekszik, a feneke meg finoman jár jobbra-balra, ahogy helyezkedik), aztán nekifutásból megáll pont a Prücsök előtt, mint aki meggondolta magát, és gondolom ilyenkor zavartan megkérdezi, hogy mennyi az idő. De nemrég elszámította magát, és tényleg elgáncsolta a Prücsköt, szóval kergetőzés lett, kommandóztak a lakásban, Koki persze nem gondolta komolyan a küldetést, de az öreglány igen, voltak játéktaslik, meg rohangálás, meg ilyenek.

Cserébe éjszaka Koki megrágcsálta Prücsök farkát, mert úgy feküdt le, hogy a srác orra alatt rebegtette, aki játéknak "nézte", elkapta, és rágcsálta, Prücs meg hagyta, néha panaszosan felnyávogott, de arrébb nem feküdt volna. Szóval nyolc hónap alatt most már elmondhatom, hogy talán végre megszokták egymást.

Fura amúgy, mert Koki magától nem mászik fel sehova, pedig tudna. Az ágy meg lett neki engedve (elbasztam, ez van), meg az erkélyen a lábtartó. És ezeken szokott csak feküdni, máshova eszébe se jutna felmászni. Ezt szeretem, Prücsök is ilyen, ahova nem teszem fel, oda nem szabad a feljárás. Nagy szerencsém van ezekkel az okosokkal. Jah.. és Koki is befogja a szemét alvás közben, ez tehát ilyen öröklött dolog, a génekben van, nem számít hogy van-e fény, vagy nincs. Sőt, ő néha két manccsal is, írtó édes :)

Majdnem elfelejtettem, Prücsöknek hamarosan meglesz a doktorija, fül-orr-gégészetből. A minap szólt, hogy tisztítsam ki Koki fülét. Beledugta az orrát a fiú fülébe, ott tartotta sokáig, aztán felnézett rám, és nyávogott. Aztán megint beledugta a nóziját, aztán megint rámnyávogott. És milyen igaza volt!
És az is kimaradt, hogy Koki a takarórafekvés előtt jól megdagasztja a kinézett helyet. Először gyorsan, aztán egyre lassabban, és a végén belefekszik. Vagy így melegíti fel a takarót (surlódással, vágod?), vagy így puhítja meg. Nekem mindegy, nagyon cuki mindenképp :))

Amíg Prücsök símogatásért esdekel, addig Koki szépen eljátszik a farkával.

Szinkron-alvás

Hülye Alváspózok Minisztériuma

Na fogd meg meg végre a praclim, és szundítsunk!

Szia! Te szóltál? Nem? Nem baj, azért én itt vagyok, ha esetleg símogatni szeretnél!

Vak, látó, mindegy, ugyanaz köti le őket: galambok!

Nyamm!

Áááájdeááálmosvagyoook!

This is a beginning of a beautiful friendship:D

A gyüjtő

szóval folytatom, nem ússzátok meg. Visszatérve itt az érzékeny dolgokra, azért nem volt teljesen egyértelmű, hogy mi a bajom, mert az orvosok kérlek szépen kerekperec kimondom, szartak az egészre. Én is, de én nem direkt, nekem futnom kellett, nem mókából csináltam. Mikor már úgy lefogytam anno, hogy anyám már a koporsóhoz vette le sírva a méreteimet (képletesen értem), átlátszó volt a bőröm, és az amúgy is csontos testszerkezetem még jobban kiütközött, és már járni se bírtam a folyamatos fáradtságtól, mit járni basszus, ülni sem, sőt létezni sem, csak feküdni, de még azt is csak nehezen, akkor elővettem az internetet és nagyon nagyon tényleg rettentő kívülálló szemmel néztem meg, hogy ezek a tünetek mikre illenek. Megkezdtem a diétámat, önhatalmúlag, és láss csodát, egy hónap múlva már fitt voltam és vidám, és még mindig véznább egy anorexiásnál, de erősebb, és egészségesebb is. Azóta egy évben csak egyszer vagyok beteg, augusztusban, amit idén kitoltunk szeptember végére, csak hogy líraiak legyünk. Én meg én ugye, hát ki más?

Szóval nyugodtan állíthatom, hogy nekem az internet mentette meg az életemet. Amúgy elképesztő, hogy az orvosok mennyire nincsenek képben, de nem csak a háziorvos, aki úgy ír fel gyógyszert, hogy ha eddig szedted és nem lett bajod tőle, akkor jó lesz az (nem ám elővenné azt a bazi nagy könyvet megnézni, vagy pötyögné be a gugliba - mert a betegtájékoztatók sok helyen fenn vannak - ha olyan gyenge a karja, hogy a tollát is alig bírja el), de a dietetikus is, akinek ez lenne  a dolga (!!) csak annyit tudott mondani, hogy hát akkor ne egyek lisztes kajákat.. ezzel az erővel akár meg se szólalt volna, szóval nekem ebben a helyzetben csak és kizárólag az internet segített, és ott is nagyon nagyon sokat a lisztérzékeny.hu.

Nade ugorgyunk. A netemet ugye korlátozták közben, ami több résztvevős elbaszás volt, mert ott kezdődött, hogy az ügyintéző hölgyike mindent megváltoztatott az én nevemre, mikor emiatt személyesen ott jártunk, csak a számlafizető nevét-címét nem sikerült neki, ezért a számlák nem nekem jöttek, hanem Zolinak, de azon a címen amúgy nem lakik, mert szülőké, csak időnként hazajár látogatóba. Nyíregyháza azért nem két perc. Szóval bár minden papír normálisnak tűnt, ezt mégsem sikerült megoldani, aztán embertől is persze késve kaptam meg a számlákat, amiket egyszerűbb lett volna befizetnie, ha már többször is megfurikáztatta, csak épp odaadni elfelejtette, de három-héttel-is-tartoztam-már-és-nem-történt-semmi felkiáltással megvétózta ezt az opciót, azóta már a köv számla is megjött. Befizettem őket, erre korlátoznak. Mert az átfutás. Mi ez? Maraton? Szóval ez többkörös, persze a háromezres visszakapcsolási díjat én fogom fizetni, viszont elméletben végre sikerült átiratni az én nevemre mindent, telefonon, ami nagy szó, mert nincs olyan kifejezés a magyar nyelvben, amivel el tudnám mondani, hogy én mennyire utálok 1. idegenekkel 2. beszélni 3. telefonon. Halmozottan hátrányos helyzet, de megoldottam. Ehhez csak kb egy hónap kellett, de mégsem nyolc, ahogy a konditeremnél, és az még nincs ugye lejátszva.

A macskák társulatilag az erkélyen vannak, kicsit hűvösebb időben Prücsök bejön, mert ő inkább a meleget kedveli, de Koki a hideg gyermeke, ő szeret kinn a röpködő mínuszok között felborzolt szőrrel szundizni, miközben csattogtatja a fogát, meg markolássza a hátsó lábait. Néha szürcsög is. Játékpofonok vannak csak, nincs bántás, nagy a béke, vagy minden megoldódott az erkéllyel, vagy szereztek valahonnan füvet. Prücsök szereti kikaparni a földet a ládából, tehát elpusztult több nemzedéknyi sóska, hagyma, paprika és ki tudja még mivel és hányszor próbálkoztam. Imád belepisilni. Koki meg mellé a kőre. Ami nem lenne gond, ha nem lenne egy vízágyú a fiú, és nem csorogna le időnként. De ezt a problémát is megoldottam, mert határtalan íkúmnak csak a koponyám szab határt, néha az ért így is kilóg, ezért kell időnként orrot fújnom, meg színes kendőket előhúznom a fülemből.

A "kedves" vízóraleolvasó pedig - akinek csak megelőlegeztem, hogy kedves - hát nem olvasta le, pedig eltette a cetlit, de a vízszámla nem jött a hatalmas egyévi fogyasztásomról, viszont jött egy becsült számla két köbméterről. Vagy ezt már írtam? Ha igen, lapozzatok, mert leírom még egyszer. Ez mondjuk már haladás, mert eddig nulla forintról jöttek a kontók, de szóval azért nem értem.. miért kell kiírni az ajtóra (ha nem vagyunk itthon, de én nagyon úgy tettem, mintha nem lettem volna) az állást, mindenféle infóval, ha aztán nem érdekli őket? És akkor miért vitte el a cetlimet?? Még egy bevásárlólista rá fért volna, szóval megkárosítottak, na meg ne is beszéljünk a betűkbe fektetett időről, energiáról, véres verejtékről. Felháborító.

Töltöttem ki megint lottószelvényeket. Volt itthon. De még nem vittem el a lottózóig. Az túl egyszerű lenne. Úgy könnyű.

.. pontosabban a téli álmot alvó medvét. Annyit durmolok mostanában, mint amennyit régen ébren voltam, idegesítő és bosszantó és nem akarom, de valahol érzem, hogy jó. Juj, bűnösen kéjelgek itt. Ha létezne alvás-erőmű, két évig nem kéne a 230ba dugnom semmit, esetleg ha romantikára vágynék, az ujjaim, hogy legalább az áram háljon velem.

Az egész úgy kezdődött (nem az árammal való huncut kapcsolatom), hogy nekem a viharban ki kellett állnom az erkélyre, hogy villámot filmezzek, fogalmam sincs miért, mert én félek tőlük, de most győzött a kiváncsiság. Akkor kezdett el bújkálni bennem valami, amit a már benn állomásozó kisördög rossz néven vett, időnként összeverekedtek, de az utolsó lökést én adtam meg szintén, azzal, hogy édességre vágytam, és csak fagyi volt itthon, amit be kellett falnom, és másnap már fájt a torkom is. A kisördög átdobta ideiglenes lakótársát az immunrendszeremhez, küzdjön vele ő, de ugye syntax error:) Régebben is minden vacakkal minimum két hétig voltam beteg, ez most sem változott, de gyógyszert csak azért sem voltam most hajlandó bevenni, hacsak azt a kis pálinkát meg abszintot nem számítjuk, csak fertőtlenítés végett, ugye, limitált mennyiségben (perszepersze). Hiába a hideg éjszakák, az erkélyajtó továbbra is nyitva, mert a makkák fontosabbak, én meg jól becsavarom magam a takaróba, de azért a kilógó láb/derék/könyök nem gyorsított a jobbulásomon.

Aztán a nagy önsajnálat közepette - jaj-de-fáj-mindenem-ez-biztos-nem-megfázás-hanem-AZ-influenza-amit-tuti-attól-az-almától-kaptam-el-amit-mosatlanul-faltam-fel-mert-előtte-biztosan-összefogdosta-előtte-a-boltban-egy-nagyon-beteg-orrfolyós-mamika-aki-azóta-már-lehet-hogy-nem-is-él - észrevettem, hogy kezdek puhosodni, és ha jobban leszek, akkor most már tényleg el kell mennem a konditerembe, amit még februárban néztünk meg, és tetszett. Igen, február. De még idén! A puhosodás amúgy az a fázis, amikor a kb normális testalkatod kezd kicsit puhábbá és rezgőbbé válni, és ahogy ezt észreveszed, már nem kell sok ahhoz, hogy ripsz-ropsz felugrabugráljon rád egyik napról a másikra mondjuk tíz kiló, tényleg, tök hirtelen. Aztán nézhetsz.

Szóval én ezt most elhatároztam, de már februárban is elhatároztam, aztán azóta minden nap. Így vagyok én ezzek a határozatokkal. Ahogy megfogalmazódik benne, már ki is pipálom. Érted, kitalálom hogy futni kéne, és aznap már elég is a sportból. A puhosodásom is emiatt van, mert ugye megvettem az ugrálóbigyót, amit néha használok (elég sűrűn magamhoz képest, de ugye nem eleget), és még itthon sem volt, mikor már tudtam, hogy dejó, nyugodtan ehetek akkor, mert le fogom mozogni, és persze nem mozgom le, de azért nyugodtan eszem. Vagyis azt csak azért nem, mert az evés mindig is mumus volt, és sose szerettem, felesleges időtöltés az is, mint az alvás, de a csokinak valahogy kevésbé álltam ellent.

Ez olyan, mint a koffeinmentes kávém. Most, hogy néha azt is keverek a rendeshez, mondjuk fele-fele, nem kétszer annyi kávét iszom, hanem legalább háromszor, mert nem tudok mértéket tartani, bár a colostokot (hogykellírni?) simán megtartom félkézzel, térdig emelt térddel. Szóval én ilyen vagyok, ezek tök logikátlan dolgok, de amikor a fejemben vannak, nagyon logikusak, csak ugye az a paci, meg a másik oldala. Ez is hogy képzeli, hogy van másik oldala. Lőjük le.

A héten amúgy vettem kenyeret. Mármint igazi kenyér-kenyeret, nem olyan szeletelt zacskós vékony valamit, ami tök jó a szendvics-sütőbe. Évek óta nem ettem ilyet, talán talán talán úgy 7 éve, de előtte se voltam kenyeres, szóval lehet az 8 is. Igen, kenyér meg én. Mert ugye az van, hogy eddig sokáig az volt a teória, hogy gluténérzékeny vagyok (a lisztérzékeny szót nem szeretem, mert bár mindenki a lisztre asszociál, azért megkérdezik, hogy "és akkor kiflit sem ehetsz?" mert abban nincs liszt apám...), és mellé párosul egy kis tejcukorérzékenység, csak épp az utóbbi időben a tökéletes diétám mellett is állandóan szarul voltam, így aztán kiderült, hogy a frászt, pont fordítva, és mivel sokáig gluténmentes étrenden voltam, ez a másodlagos intolerancia feladta a küzdelmet, viszont a tejjel laktózzal tényleg nagyon nagyon nagyon vigyáznom kell, ami még mindig nem egyszerű feladat, mert felvágottaktól kezdve ugye mindenbe raknak. Jelentem, év eleje óta felfalok minden gluténos cuccot, a laktózra figyelek, és azóta ezen a téren SEMMI bajom. Persze a gyomrom összes záróizma továbbra is szar, meg fekélyesedésre hajlamos, de hát ilyen csacskaságokkal nem foglalkozunk.

Majd lesz még, de sokkot fogtok kapni nekem még a hirtelen betűáradattól...
Ó és hogy megtörjem a rühes maximalizmusom csak azért sem fogom kijavítani a hibákat! Álmatlanul fogok forgolódni, meg rémképek fognak gyötörni, és púpossá formálódik a teher alatt görnyedő vállam, de csak azért sem!

Azért figyelted? Térdig emelt térd.. :DD fifikásan túlzottan logikus vagyok, mi?