Nagy rettegés van most, mert Pál beköltözött hozzánk, és úgy gondolja, hogy ej, de ráér még hazarepülni. De én erről máshogy vélekedem.

Reggel hiába hívtam a Prücsit, nem mutatta magát, aztán észrevettem, ahogy az erkélyajtó és a függöny közé beékelődve les kifele. Annyira édes volt, ahogy csak a feneke látszódott ki:)

Aztán Kokit nem bírtam lebeszélni az erkélyajtó szeretgetéséről. Időnként ő kitalálja, hogy ki akar menni, de még egy látó macskát sem engednék ki felügyelet nélkül. Tíz perce már az üvegen dörömbölt ővaksága, úgyhogy ezt már a nem normális esetek közé soroltam, és megnéztem mi az.

Pállal az a baj, hogy tud repülni és szúrni is. Én még a szúnyogcsípésre is tudok allergiás lenni, a pókra is voltam már, szóval nem igazán szeretnék Stinggel túl közeli élményt ápolni. Nem tudom, hogyan pateroljam ki, mert a poharas/dobozos-papíros verzió eddig csak repképtelen ízeltlábúaknál és denevérnél (ja igen, majd elmesélem, hogyan kaptam el Batmant!) vált be. Egy dezodorral feljebb tereltem a drágát, hogy ne legyen macska-magasságban és időnként ránézek, hogy hogyan halad. Az ablakot kinyitottam neki, sőt, leírtam háromszor egy nyolcas formát, ezzel jelezve, hogy háromszáz méterre északra van egy faja kis pipacsmező. Én mindent megteszek az ügy érdekében, de egyelőre csak annyit értem el, hogy a függöny ráncai között felkúszott a plafonig, és most ott van fogolytáborban.

Nem akarom bántani, de most már tudom, hogy a lakásban van, és félnék úgy elmenni itthonról (nagyon fenyeget a veszély:), vagy ledőlni szundizni, hogy tudom, hogy van esélye, hogy valami megtámad álmomban.

Esélyről jut eszembe a dumbésdumber, mikor kérdezi vmelyik (dzsimkerri) a csajtól, hogy van-e esély arra, hogy járjanak, a csaj meg közli, hogy egy a millióhoz, erre srác önkivületi állapotban ordibálja: van esélyem! van esélyem!