Mivel közel egy hete voltam kinn boltban ehető dolgokért, ezért a sok nap alatt eléggé leamortizálódott a kajakészletem. Mirelit van még bőven, meg konzerv, de ha az ember lánya nincs túl jól, akkor a macerás dolgokat kerüli, mert nem akar úgy járni, ahogy múltkor, mikor elaludt valaki (=én) a fotelben, és a tojásoknak vagy tésztának feltett víz már nem volt ott, mikor felébredt, ellenben füst az igen, fura szag igen, megsértődött lábos igen, és csempe a falon, az volt.
A hűtőben ami van, az nem sok: talán egy hónapja vásárolt kosaras kivi (a madár az a kiwi ugye? vagy fordítva? pff..), répa, tojás, és pár puding (=ami joghurt). Ebből lett a kockára vágott kivi banános joghurttal. Az egyébként disznóság, hogy a banános a kedvencem, de azt nem lehet se 4-es, se önálló packban kapni, csak abban a 4-esben, ahol 2 banán, 2 meg erdei gyümölcs.
Amúgy ez még nem tartozik a fura kajálási szokásaim közé, az a paprikáskrumpli almával kezdődik:)

Kicsit rámoltam a könyvespolcomon, próbálom bevezetni azt a - sajnos - tőlem távol álló szokást, hogy legalább annyi dolgot tegyek el, mint amit elővettem. Ilyenkor, mikor a könyveket túrom, mindig rátalálok valami kincsre, pedig még sok-sok könyvem van valahol, csak tudnám merre. Amit most találtam, az inkább azért érdekes, mert több mint 100 éves (pontosabban 129), és nagyon pici: kb 5x7 centi, elég nehéz lemérni, mert mozognak a lapok, kb 1 centi magas (max), és aranyozottak a lapszélek. Valamint, németül van, cirádás betűkkel, és ahogy kivettem, amolyan minden napra egy mondat című dolog lehet. Először imádságos kiskönyvnek néztem, mert vannak benne szentképek, de aztán egy-egy nap végén zárójelben ott volt vkinek a neve, szóval az idézet lehet. Igazából nem tudom mi ez, úgyhogy németesek előnyben:)
Amúgy meg olyan régi könyv illata van, amit én nagyon szeretek. Na meg ezek a kis kincsek mindig számomra fontos emberektől származnak, úgyhogy igyekszem vigyázni rájuk.
Hogy naprakész legyek, mellékelem a május 4-5-ét :)

Van nekem egy 1957-es kiadású könyvem, a címe: Maya-Mayi a hét nővér, és ausztrál legendák olvashatók benne. A kedvencemet sajnos nem találtam meg, a kazah népmesékkel teli Fakó lovacskát (1958), nagyon remélem, hogy nem tüntettem el :/

Úgyhogy most, Pyryéknek sok szeretettel egy nem gonosz kenguru!

   Volt egyszer egy idő a fekete emberek földjén, mikor az éj leszállt, akár a fekete felhő és oly sötétségbe borította a földet, hogy még a hold meg a csillagok is eltűntek. Bohra, a kenguru mindig éjjel járt eleség után, nem tetszett hát neki ez a nagy sötétség, s mivel hatalmas wirinun* volt, elhatározta, hogy véget vet ennek. Így esett, hogy szépen visszacsavarta a sötétséget, mintha csak szőnyeg lett volna, és lerakta a világ peremére - a csillagok meg mindig villogtak ezentúl, és felragyogott a hold is.
   Nagyon meg volt elégedve önmagával, mikor éjszakánként világosságban lakmározhatott, s kedvére kószált a négy lábán, mert akkoriban Bohra, a kenguru még négy lábon járt, mint a kutya.
   Egyik éjjel, mikor éppen legelészett, a távolban tábortűz fényét pillantotta meg, és sokhangú énekszót hallott. Vajon mit jelenthet ez? Egyre közelebb és közelebb lopakodott arrafelé, ahol a tűz lángolt és ahonnan leghangosabban hallatszott az énekszó. Hát látja, hogy furcsán festett alakok jönnek elő hosszú sorban a sötétségből, és lassú léptekkel közelítenek a tűz fényköréhez.
   Ott aztán körtáncba kezdtek; mind gyorsabban keringtek a tűz körül, és egyre hangosabb lett az énekük, egyre sűrűbben koppantak a bumerángok.
   Végül felkiáltottak a táncolók: - Hu! hu! - s azzal elhalt az ének, elnyugodtak a koppanó bumerángok. A táncoló alakok megálltak, majd eltűntek a bozótban. Aztán megint magasra rakták fával a tüzet, koppantak újra a bumerángok, döngtek az opossumbőrök és asszonyhangok kardala csendült fel, amint hosszú sor festett férfi lépett ki a sötétségből, hogy megismételje az előbbi táncot.
   Elnézte őket Bohra, s maga is kedvet kapott a tánchoz. Felágaskodott hátsó lábára, farkával egyensúlyozta magát, és beugrott a körbe az utolsó férfi mögé. Az énekszó hirtelen megállt, az asszonyok sikoltoztak és rémülten mutogattak Bohrára.
   Hátranéztek a férfiak és meglátták Bohrát, amint ott áll hátsó lábán és meglepetten nézi a sikoltozó asszonyokat.
   Aztán a feketék egymás szavába kapva kiáltozni kezdtek. Egyik azt mondta: - Öljük meg! - A másik: - Nem, lássuk inkább, hogyan táncol.
   A férfiak megparancsolták az asszonyoknak, hogy üsség megint az opossumbőröket, s kezdjék el az éneket. Akkor aztán ők is táncba kezdtek. Utánuk ment Bohra, utánozni próbálta őket.
   Hátranéztek a fekete emberek, és olyan jól mulattak Bohra táncán,  hogy haragjuk csakhamar vidámsággá változott. Jóízűen nevettek, ahogy Bohra ünnepélyesen lépegetett, arcán félénk kifejezés, aztán körbe-körbe ugrált és farkával egyensúlyozta magát, kígyózó nyomot hagyva maga után a porban. A feketék végül otthagyták Bohrát a kör közepén és elmentek.
   Hosszú idő múltán megint szóltak az asszonyoknak, hogy kezdjenek el énekelni. Akkor visszajöttek, és bizony furcsa külsőt öltöttek: vesszőkre kötözött fűcsomókból farkot csináltak maguknak, és övjük hátsó részére akasztották. Körbe-körbe ugráltak, ahogyan Bohra, hosszú farkuk lengett mögöttük. Az asszonyok alig tudták folytatni éneküket, amikor látták, hogyan táncol ez a sok fura szerzet, föltartott kézzel, ahogyan a kenguru tartotta mellső lábát.
   Nagy sokára megálltak és ekkor így szólt az egyik wirinun:
- Bohra hívatlanul jött el a mi korroborinkra; meg kell tudnia, hogy ehhez nincs joga: de nem öljük meg, mert új táncra tanított bennünket. Ahogyan ő követte a mi táncosainkat ma éjjel, úgy jár majd mindörökre a kenguruk törzse: hátsó lábukon ugrálnak ezentúl, mellső lábuk kézzé változik és farkuk egyensúlyozza majd őket. De mielőtt elengedjük őt, magunk közé fogadjuk. Bohra és egész törzse testvérünk lesz, így nem fogják elárulni, ha látják titkos szertartásainkat.
   Ezután bevitték Bohrát az erdőbe és kiütötték a szemfogait. Azóta nincs a kenguruknak szemfoga, mondják a fekete emberek.
   A Borákon, a szent korroborikon, a Bohra-törzsbeli férfiak azóta is hamis farkot kötnek fel és kenguru-táncot járnak, ahogyan az elbűvölt Bohra táncolt egykor két lábon, s ezzel elkezdte azt a jellegzetes mozgást, amelyet minden kenguru azóta is utánoz, mert így tanultak meg hátsó lábukon ugrálni, s így tesznek mind a mai napig.**
 

*Wirinunnak nevezi az euahlayi törzs az öreg és bölcs férfitagokat. A wirinunoknak döntő szavuk van a törzs ügyeinek intézésében, ők a törzsi hagyományok, legendák letéteményesei, ők ismerik legjobban a szertartásokat, melyekben vezető szerepet játszanak. A wirinunok közül kerülnek ki a varázslók is, akik természetfölötti erejüknél fogva csodálatos dolgokat tudnak véghezvinni, betegeket gyógyítanak, embereket ölnek meg, esőt csinálnak, embereket állattá avagy kővé varázsolnak stb.
**Az ausztrál táncok legnagyobb része az állatok jellegzetes mozgását utánozza, eredetüket gyakran magyarázzák hasonló legendákkal.

Legyen még mese?:)

Nem tudom eldönteni.

Kb. 10 perce jöttem rá, hogy vasárnap van, és nem szombat. A dátumot jól tudtam, május 3. De nálam május 3-a szombat. Mert hogy május 1 meg csütörtök. Eme okfejtés során jöttem rá, hogy április 30 lehetett csütörtök. 29-én még tudtam hogy szerda van.

Igaz, közben ledöntött a kór a lábamról, ettől függetlenül nem jöttem rá, hogyan zippelem a napokat, mert ez már nem először fordul elő velem, hogy egy-egy nap eltűnik.

Ma egyébként az a kérdés vetődött fel bennem, hogy lehet, hogy nincs is alvászavarom, egyszerűen csak párezer km-rel odébb kéne élnem. Lehet ilyen genetikai öröklődés? Hogy mondjuk vmelyik ősöm más időzónában élt, hozzám átöröklődött a bioritmusa, és ezért nem bírok éjjel aludni?? Egyszer el kell utaznom messzire, hogy rájöjjek, ott is csak éjszaka tudok-e aludni, vagy esetleg az nekem a normális nappal-éjjel váltakozás?

Aki ért hozzá, attól kérdezem: örökölhető a bioritmus?? Atavizmus, meg ilyenek. Hm? Vagy ne reménykedjek, hogy elég megtanulnom angolul és kizarándokolnom az Usába, vagy Hawaiira esetleg, hogy megoldódjon az alvászavarom bogyók nélkül?:)

Mondjuk, engem az 1 órás óraátállítás is mindig hidegen hagy, valakit meg az is megzavar, sőt, én teljesen biztos vagyok benne, hogy több órás időeltolódás se zavarna, amilyen összevissza bogyók nélkül az életem.

Jó kérdéseim vannak, mi? Van még pár érdekes feltevésem a világról, de nem osztom meg mindet, mert akkor tényleg jönnek a zubbonyos bácsik a tűzoltóslaggal!

Na, évek óta rajongok ezért, egyszer biztos ki fogom próbálni, mert annyira idióta, hogy ezt MEG KELL tennem :))

Addig is, felhívnám Gombi és Pyry figyelmét arra, hogy ha megint járnak-kelnek valahova, vigyenek magukkal vasalót és deszkát, hogy ne csak delfines képekkel untassák a közönséget ;))***
Igazán nagy területük lenne a bohóckodáshoz:) Nade, hogy miről is van szó? A lényeg, hogy nem mindennapos helyzetekben kell vasalni, vagy legalábbis azt imitálni. De többet erről itt:

www.extremeironing.com

És nesztek pár példa, hogy ez igazán nem nehéz dolog, hiszen lehet mindenhol vasalni!

Nemcsak mozgó autó, meg szikla tetején lehet extrémvasalni, hanem:

gokartozás közben:	rúdtánc mellett mellékállásban:
egy befagyott tavon szmokingban:	esetleg a víz alatt:
paintball-ozás közben:	két szikla között:))

Ennyi elég is kedvcsinálónak:))

Ja igen.. hogy is jutott ez most eszembe? Hát úgy, hogy az előbbi tejszínhabos sztori után eszembe jutott egy másik, gyerekkori történet, amikor a deszkán hagyott vasalót nem mertem megfogni, hátha meleg, és annyira azért okos voltam, hogy tudjam, a nyál talán megvéd a forróságtól, de annyira nem, hogy az ujjamat nyálazzam meg, inkább megnyaltam.
Forró volt :DD

Először is, magyarázza meg vki, hogy mi a különbség a növényi és nem növényi alapú tejszínhab között, mert hogy mindegyikben van tej(féleség) a címke szerint, az biztos. Jó, nem néztem végig az összeset, tény.

Nade. Pár napja én lettem a herpesz legjobb barátja, a botox-szájú macák hozzám képest ipari tanulók:( Persze mivel túlérzékeny a fejszerkezetem, így a fél arcom is feldagadt, a nyakam is fáj, minden mirigyem beduzzadt, úgyhogy a lejárt terpeszkenőcsöm mellett fájdalom- és gyulladáscsökkentőkön, no meg vitaminon élek. Így legalább tuti megiszok 4dl naponta, a két pezsgőtablettával.

És akkor, mivel elfogyott a laktózmentes tejem, de fel kellett ébrednem, boltba meg nem mertem lemászni ilyen fejjel, a kávé meg túl keserű magában, hát a hűtőből elővettem a tejszínhabot, hogy majd tej helyett az jó lesz. Na persze. A hab természetesen nem volt laktózmentes. És természetesen jó adagot befaltam belőle.
Úgyhogy most felváltva kapkodok a cikázóan zsibongó arcfelületemhez, a hasamhoz, időnként a földhöz is, ha leteper a görcs, és ismét szorosabb kapcsolatot ápolok a fajansszal. Szuper. Már épp kezdtünk elhidegülni.

Erről egyébként eszembejutott életem első, és egyben igen meghatározó élménye, szintén tejszínhabbal.

Körtét egyébként azóta nem eszem, mióta befaltam egyben 1, max 2kg barna körtét. Eredetileg a színe zöld lett volna. Szóval azóta sem.

Sok-sok évvel ezelőtt kitaláltuk, hogy az újonnan nyílt vásárcsarnokot a Klauzál téren bevesszük magunknak, és megnézzük, mi van ott. Én akkor semmit nem láttam a csarnokból. Mégpedig azért, mert közel egy liter tejszínhabot zabáltam fel, kristálycukorral! Mármint nem azzal készült (vagy nemtudom), hanem én szórtam rá jó sokat. Nos, ennek a hatása akkor következett be, amikor odaértünk az ojjektumhoz. A wc-s néni jó fej volt, és akkor még lehetett is használni a "különtermet".
Évekig csak fososcsarnoknak hívtuk.

A vicc az az egészben, hogy a laktózra a tesztem negatív lett. A tejfehérjére is. De a tejre nem :D

Ja, és hogy továbbra sem tanulok az esetekből ;)))

Update: azóta már fáj a torkom is, és lázas is vagyok :/