LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

Na?

2009.05.05. 17:18 Ypszi

Na kérem szépen, aki szeretne mesét, az beleszólhat. Direkt nincs "hagyjál békén a hülye meséiddel" lehetőség :)) A sózás-savazás magyar idő szerint éjfélkor zárul. Nem fűzök nagy reményeket, de ezt is ki kellett próbálni egyszer :) Ha meg beválik, annál jobb!

3 komment

Ziráf debütál

2009.05.05. 01:43 Ypszi

Ez volt ma:

Bővebben: hajnalban eljutottam odáig, hogy főzzek végre, pörkölt lett belőle, reggel 7-re már be is reggeliztem. Persze vagy kétszer leragadt az alja, mert közben mást is csináltam, de annyira jól beízesítettem (=elfűszereztem), hogy nem lehetett érezni rajta. Aludtam úgy délig talán, aztán voltam boltban is, zsákmányoltam sokmindent, pl. tejet is (itt mindenki feláll és hány egy cigánygyereket cigánykereket, majd szájat töröl és folytatja az olvasást), meg fagyiztam, aztán napközben elvoltam a dolgaimmal, mert van elég, és az utóbbi napokat fekve, önsajnálatban töltöttem főleg, felpuffadt fejjel, de már jobban vagyok, már csak kicsit kókatag az agyam, az előbb végeztem a papíranyahajókkal a fürdőben, és most nyammogom a déli kiruccanás gyümölcsét jól.

Most viszont, jöjjön egy üzenet azoknak, akik közel vannak, de baglyok, és most fognak csak szundiba menni, mint én (hogy ki?), és azoknak, akik messze vannak, és hamarosan fellövik a pizsit. Ő itt Ziráf:

 

szerintem: (5/5)
Savaztatok: (5/5)

5 komment

Címkék: video ziráf

Bahloo kutyái

2009.05.04. 23:32 Ypszi

Íme, itt a mai "mese" a Maya-mayi a hét nővér-ből. A cím megtévesztő, ezért előre elnézést kérek, de direkt nem olvastam bele a mesékbe, és hát nem mondom meg ki bökött a kutyára :)

   Bahloo, a hold, egyik éjjel, amikor fénye egész ragyogóan sütött, lenézett a földre, mozdul-e valaki.
Három különös kutyájával akkor szeretett játszani, mikor a földi emberek már mind aludtak. Kutyának hívta őket, de a földi emberek kígyónak nevezték: halálviperának, fekete kígyónak és tigriskígyónak.
Amint lenézett a földre - a három kutya mellette állt - Bahloo meglátott egy tucat daent, vagyis fekete embert, amint éppen átkeltek a patakon.
Azt mondja nekik Bahloo:
- Álljatok meg, vigyétek át a kutyáimat a patakon!
De akármennyire szerették is Bahloot, a kutyáit sehogyan sem állhatták, mert amikor néha lehozta őket a földre játszani, megharapták azok a földi kutyákat, de meg még gazdáikat is; a harapásban mérget hagytak és ez megölte az áldozatot.
- Nem, Bahloo - mondták a fekete emberek - nagyon is félünk: a kutyáid megharapnak bennünket. Nem olyanok, mint a mi kutyáink,  azoknak a harapása nem öl meg minket.
Így szólt erre Bahloo:
- Ha megteszitek a kívánságomat, újra születtek halálotok után, nem maradtok ott, ahova tesznek, ha meghaltok. Látjátok ezt a darab fakérget? Bedobom a vízbe. - És a patakba dobta a fakérget. - Látjátok? Feljön a víz színére és ott lebeg. Ez történne veletek is, ha megtennétek, amit kérek: mikor meghaltok, először le a mélybe, aztán tüstént fel a színre. Ha pedig nem viszitek át a kutyáimat - ti ostoba daenok - így fogtok meghalni! - Azzal ledobott egy követ a patakba, s az le is süllyedt a fenékre. - Akárcsak ez a kő: ti sem jöttök a felszínre, ti ostoba daenok!
   De a fekete emberek mégis így szóltak:
- Nem tehetjük, Bahloo. Nagyon is félünk a kutyáidtól.
- Lemegyek majd én magam és átviszem őket, hogy lássátok, milyen veszélytelenek és ártalmatlanok az én kutyáim.
   Le is jött Bahloo; egyik karjára tekerte a fekete kígyót, a másikra a tigriskígyót, a halálvipera meg a válla köré tekergőzött. Átvitte őket a patakon.
Amikor átkelt a vízen, felemelt egy nagy követ, bedobta a patakba és azt mondta:
- No, ti gyáva daenok, nem tettétek meg a kérésemet és most mindörökre elvesztettétek az újjászületés lehetőségét. Ott maradtok, ahova temetnek benneteket, mint a kő a víz alatt, és beleolvadtok a földbe. Ha megtettétek volna a kívánságomat, ti is olyan gyakran halhatnátok meg, mint én, és újra életre kelhetnétek, mint én. De most csak fekete emberek lesztek, amíg éltek, és csontok, ha meghaltok.
   Olyan haragos volt Bahloo és a három kígyó olyan vadul sziszegett, hogy a fekete emberek örültek, mikor eltűntek szemük elől a fák mögött.
A fekete emberek mindig féltek a Bahloo kutyáitól, de most már gyűlölték is őket, és azt mondták:
- Ha elcsalhatnánk őket Bahlootól, bizony megölnénk őket.
És bizony, valahány kígyót láttak, azon nyomban meg is ölték.
De Bahloo, a hold csak többet küldött, mert az mondta:
- Amíg fekete emberek vannak, kígyók is lesznek - emlékeztetőül arra, hogy nem tették meg a kívánságomat.

:)

4 komment

Címkék: ausztrál mese

Három árva

2009.05.04. 18:52 Ypszi

A Három Árvát én Sebestyén Mártával hallottam, kerestem-kutattam, de vele nem találtam beojjektálhatót, ráleltem helyette Palya Bea énekére, és meg kell mondjam, ez a verzió nekem jobban tetszik.
Nesztek egy lélekbemászó nóta:

2 komment

Címkék: zene video

Zippelve..

2009.05.04. 06:30 Ypszi



Azt mondtam már, hogy a mosogatógép megint megadta magát? Még ezer évvel ezelőtt vettem anyunak, mert folyton rágta a fülem, hogy nem mosogatok, holott utánam nem is lett volna mit, az utána fennmaradt kocsonya maradékaihoz meg nem volt gusztusom, így egy frappáns huszárvágással megoldottam a problémát. Szóval 10-11 éves a masina. Egyszer már gondolta úgy, hogy eláztatja a konyhának becézett előszobát, de aztán megnéztem amit meg lehetett, békén hagytam, és utána megint működött.
Most azonban lehet hogy nagyobb a baj, mert bár ugyanúgy tiszta víz a konyha, a szárítás közben ugyanúgy "lefagyott" a rencör, viszont most már fura füstszaga is volt a dolognak. A vicces az, hogy általában nem szoktam az ilyen gépekre odafigyelni, elmegyek fürödni, vagy le a boltba, vagy aludni, míg a hátterben döcögnek a drágák. Most szerintem jól jártam, hogy fogyóban az altatóm :)

Amúgy, még április elején megnéztük az itteni állatkertet, ami nem túl kicsi. A belépő 840 Huf, lehet kapni még bérletet is.
Az úgy kezdődött, hogy geocache pontot is kerestünk közben, kimentünk a Csanyikba, a szokásos helyre leparkoltunk. Nagyon szép, napos idő volt, a kabát a kocsiban maradt. Na és akkor elmentünk jobbra. És mentünk, és mentünk. És az állatkertnek vélt domb egyre magasabb és egyre távolibb lett, időnként egy-egy fura ordítást lehetett hallani. Hapci körbe akart sétálni, de én úgy gondoltam, hogy a vaddisznók közelében lehetünk, így a körbeséta után akár mehetünk is haza, mert egyrészt bezár a bazár, másrészt már világos se lesz, na és a lábunk is megvétózná a belépést. Úgyhogy visszafordultunk, aztán a kérdéses szakasznál elmentünk balra.
Volt ott ugrálóvár, meg ilyenek, gondolom gyerekeknek, meg relatíve nagy tömeg, vmi futók is épp akkor, épp ott pihentek.
Benn az elején volt aranyhalas tavacska, a közeli házikóban meg mindenféle akváriumos, territóriumos dolog, lepkefallal, meg kígyókkal, meg egyebekkel. Jobbra voltak majmok, akikért én nem nagyon vagyok oda, de a kevésbé emberszabásúakkal jobban ki voltam békülve. Aztán voltak szurikáták is, itt Hapci figyelmébe ajánlottam a sorozatot, és megesküdnék arra, hogy fotóztam őket is, de a képek sehol :/ Lehet hogy szurikáta-maffia dolgozik a háttérben?
Megnéztük a tavat is, hattyúkkal, meg szexelő békákkal együtt, voltak teknősök, aztán lámák és emuk, a kecskeszerű patásokkal sokat haverkodtunk, főleg mert - saját felelősségre, de - meg lehetett őket símogatni. Fura, de az összes ilyen szarvas patásnak egy vízszintes csík volt a pupillája. Voltak nagy röptetők kismadaraknak, meg nagymadaraknak. Utóbbiaknak szerintem kicsi volt a hely. Azt mondjuk nem értem, hogy egyes állatokat miért nem lehet egyberakni. Pl papagájok és medvék. Nem veszélyesek egymásra. Biztos van valamilyen logisztikai magyarázat erre.
Volt ott még sok állat, kicsi és nagy, fényképezhető, meg nagyon mozgó. Szegény karakál nagyon nagyon ideges volt, egy ideig fel és alá járkált, a kerítés mentén, meg fújt az emberekre. Mikor én odaértem, nekem már leállt mosakodni, szóval összehaverkodtunk. A párducokat láttuk játszani, nagyon édesek voltak. Két fekete kergetőzött a területükön széltében-hosszában, de nem túl közel, nehogy jó képeket tudjak csinálni. Biztos kameraérzékenyek.
A legjobb rész az volt, akkor röhögtem egyet a gonosz kis lelkemmel, amikor megnéztük a tigrincseket, pihengettek, lomhálkodtak, aztán az egyik körbe-körbe kezdett sétálni. Épp folytattuk tovább az utunkat a következő stáció felé, mikor ismerős kóricálást láttam a nagymacsek részéről, és kicsit lelassítottam. Nos, az előttünk haladó csoportot telibespriccelte a hím, olyan szag volt ott, hogy csak úgy csattant, a team meg rendesen meglepődött. Szerintem többször ki kell mosni azokat a ruhákat:))) Milyen jó, hogy az ember gyakorlott macskatartó:))
Lovakat meg csacsit is lehetett egyébként simogatni, megnéztük az új farkaslányzót is, a vaddisznóknál a geocache pontot nem találtuk meg, mert jól lemerültünk, úgyhogy maradt az "ingyenes" kinti pont. A medvét messziről lestem csak meg, nem igazán vagyok jóban velük, voltak nagy játékai, vicceltünk, hogy biztosan betűkockázik, és most a következő áldozata nevét rakja ki, a strucc lába továbbra is brutálisan nagy, a sül szúrósnak néz ki, a nyuszik meg kicsik.
Összességében megérte a 840 pénz, mert nem öt perc volt bejárni, de az állatkerti séta sosem lesz a kedvencem, én valahogy nem tudom elképzelni, hogy azoknak tényleg jó ott :/ A kisállatok még hagyján.. de a nagyobbak.. ez a látvány nem mindig való a kis lelkivilágomnak..

Vettünk még január legvégén egy vízszűrőt, a Britát, mert itt olyan kemény a víz, hogy beszólni sem merek neki, a vízforraló már az első használat után vízköves, a macskák ivóedényét meg képtelenség rendbehozni :/ No és a ketyere leírása azt mondta, hogy 60 nap, vagy 100 liter víz után tessék szűrőt cserélni benne. Hát, most eltelt 3 hónap, és most tartok 63 liternél, amiben a tészta/krumpli/leves/minden-főzéshez használt víz is benne van, meg a macskák vize is. Lehet, hogy több folyadékot kéne fogyasztanom?:)

És akkor az állatkertes képek jól, mert már nehezen bírjátok:

1 komment

Címkék: miskolc

süti beállítások módosítása