Szárazság pusztított az országban. Elapadtak mind a folyók, csak a legmélyebb medrekben akadt még kevéske víz. Elhalt a fű és haldokoltak a fák is. A kéregkunyhók düledeztek-elkorhadtak, mert oly rég nem használta őket senki, hiszen csak esős időben bújtak oda a fekete emberek, különben gallysátrak alá húzódtak a tűző nap elől. A Noonga-burra törzs ifjai súgtak-búgtak maguk között, végül nyíltan ki is mondták:
- Azt hallottuk véneinktől, hogy a wirinun kedvünkre tud esőt támasztani. De nézzétek a vidéket: elperzselődött a fű, nincs őrölni való doonbur-mag, kipusztul a kenguru és az emu, a kacsák és a hattyúk messze országokba repültek. Nemsokára elfogy az ennivaló: akkor pedig éhen halunk, nem lesz többé Noonga-burra törzs a Narran partján. Hát miért nem támaszt esőt a wirinun, ha tud?

A súgás-búgás hamar eljutott az öreg wirinun füléhez is. Nem szólt semmit, de csakhamar észrevették az ifjak, hogy két vagy három nap egymás után kiment a patakmederhez és egy wilgu-wilgut állított bele - hosszú bot ez, a tetején fehér kakadutollakkal - a bot mellé meg két nagy gubberát, azaz áttetsző kavicsot, amit máskor mindig elrejtett az övében, vagy pedig a hálóban, amit a fején viselt. Különösen vigyázott, hogy az asszonyok elől rejtse kavicsait. A harmadik napon így szólt az ifjakhoz:
- Menjetek, vigyétek kőbaltáitokat és vágjatok annyi fakérget, hogy az egész törzsnek kunyhót építhessetek belőle.
Ahogy mondotta, úgy cselekedtek. Mikor a fakérget összegyűjtötték és hazavitték, azt mondta a wirinun:
- Most pedig menjetek és emeljetek dombot a hangyaboly földjéből, és erre még egy lábnyi földet hordjatok. Ezután egy láb magasra padlót készítsetek és erre építsétek a kunyhót.

Megint sátortábor van itt, a főutcában, ami azért jó, mert megint valami banzáj lesz kajákkal, programokkal. Itt mindig van valami, és 5 percre tőlem, mert ez a sétálóutca a legdivatosabb hely ezekre itt. Abszolút belváros, majdnem Miskolc közepe:)

Minden hónap első vasárnapján (esetleg lehet, hogy szombaton is, de aznap nem bújtam ki a barlangomból) van itt ilyen bolhapiac, zsibvásár jellegű dolog. Az ember kiül a padokra, vagy hoz asztalt magával, vagy nem, és árulnak képeket, szőnyegeket, kilincset, dísztárgyat, vázát, gyertyatartót, mindent, amit el tudtok képzelni. Ami nagyon tetszik, hogy a forgalmat nem zavarják. Elég széles a járda itt, de még a felét sem foglalják el, nagyon kulturált az egész, nincsenek hangos ordítozások, meg reklámkiabálások, mindenki nyugodtan csücsül a helyén, esetleg kicsit átszól a szomszédnak, úgy beszélgetnek, nem hagyják el a standot. Szóval tetszik, tetszik a forgatag, a sokféle dolog az utcán, bár még sosem vettem ilyen helyen semmit. Ez a fajta nyüzsgés tetszik, mert egy helyben nyüzsögnek, nem jönnek velem szemben, nem jönnek mögöttem, nem kell kikerülni senkit :)
 

Ezek most vagy szinkronalszanak egymástól fél méterre, látszólagos megértésben, vagy kergetőzést imitálnak, vagy mindketten nekem vernyognak, hogy őt szeressem jobban, és ne a másikat, vagy egymás táljából esznek, pedig teljesen ugyanazt kapják.

Koki meg olyan, hogy akár kutyát is tarthatnék, vagy patkányokat, ez mindent megrág. Nem számít neki, hogy könyv, telefon, hajcsat, labda, székláb, énláb, ixo, távkapcsoló, ehető vagy nem, finom vagy nem, kicsi vagy nagy, lukas, kerek, töltött, töltetlen... teljesen mindegy..

Viszont igen mulatságos, ahogy próbál legyet kergetni, és így mindennek nekimegy, mert ugye látni nem lát, de a radarfülekkel befogja a berepülő pilótákat, majd levág egy mókás break-elektrobugi kompozíciót, én meg röhögök, ahogy lever fejével ezt-azt, olyan apróságokat, mint pl. a vasalódeszka.

Éjjel azon mondjuk nem vihogtam, amikor a legmélyebb álmomban (ilyen is van időnként) húsz karom és megannyi fog vágódott nekifutásból a takaró végébe, ahol én voltam. Ja igen, a legújabb a takaró, tényleg elszórakoztatja magát, felugrik az ágyra, és csűri-csavarja a takarót, aztán játszik a sarkával, vagy éppen a saját farkát kergeti veszettül, és csak akkor jön rá, hogy mi a játék tárgya, mikor elfogja és beleharap. Tipikus fiú egyébként, csupa mókából és kacagásból rámereszti az összes körmét és fogát, és durván elkapja az ember kezét, ha arra vetemedik, hogy lefoglalja kicsit őmacskaságát, ahogy még a villásreggeli előtt meghagyta azt.

Prücsök csengője jó szolgálatot tesz, pedig akkor még nem tudtam, hogy lesz a háznál majd egy vak cica. Így Koki hallhatja, ha a közelben vakarózik a kis plüssmazsola, és időben eltolhatja a biciklit, mert hogy annyira nincsenek ám jóban, Prücsök időnként az elsőszülött jogán megcsapkodja, olyankor fehér szőrcsomók jelzik a harcot, aminek a füstje nagyobb, mint a lángja. Végülis tanulja meg, hol  a helye. Az nem számít, hogy Koki jó kétszer akkora, mint Prücsök. Attól még meg van regulázva. Kis szőrezredes.. imádom!

Moziba mennék hamarosan, de nem tudtam eldönteni, hogy mit nézzek meg.
Segítsetek hát :)

Az öreg Baiame így szólt két ifjú asszonyához, Birra-nuluhoz és Kunnan-beilihez:
- Fehér tollat szúrtam egy méh hátsó lábai közé, s most elengedem, aztán követem a fészkéig és szerzek mézet. Míg odaleszek, ti ketten eredjetek békáért és yam-gyökérért. Majd a Coorigil-forrásnál találkozunk és letáborozunk, mert édes ott a víz és tiszta.

Az asszonyok fogták tarisznyájukat meg az ásóbotjukat, és elindultak, ahogy Baiame kívánta. Hosszú utat tettek meg, sok yam-gyökeret és békát gyüjtöttek. Fáradtan értek a Coorigilhez és hűvös friss vizet megpillantva fürödni kívántak. De először egy kis kunyhót építettek gallyakból, oda letették tarisznyájukat, benne az eleséggel, yam-gyökérrel meg békákkal.
Először elkészítették Baiame fogadására a tábort - mert ez buzogánnyal hódította meg asszonyait, s máig is rettegésben tartotta őket - azután lementk fürödni a hűsvizű forráshoz.
Örömmel vetették magukat a vízbe, de előbb levették övüket - fiatalasszonyok voltak, hát ezt viselték - és a forrás partján hagyták. Fáradt, forró karjuk-lábuk már-már felfrissült a víztől, mikor két kurria, vagyis krokodil megragadta és lenyelte őket.