Ezek most vagy szinkronalszanak egymástól fél méterre, látszólagos megértésben, vagy kergetőzést imitálnak, vagy mindketten nekem vernyognak, hogy őt szeressem jobban, és ne a másikat, vagy egymás táljából esznek, pedig teljesen ugyanazt kapják.

Koki meg olyan, hogy akár kutyát is tarthatnék, vagy patkányokat, ez mindent megrág. Nem számít neki, hogy könyv, telefon, hajcsat, labda, székláb, énláb, ixo, távkapcsoló, ehető vagy nem, finom vagy nem, kicsi vagy nagy, lukas, kerek, töltött, töltetlen... teljesen mindegy..

Viszont igen mulatságos, ahogy próbál legyet kergetni, és így mindennek nekimegy, mert ugye látni nem lát, de a radarfülekkel befogja a berepülő pilótákat, majd levág egy mókás break-elektrobugi kompozíciót, én meg röhögök, ahogy lever fejével ezt-azt, olyan apróságokat, mint pl. a vasalódeszka.

Éjjel azon mondjuk nem vihogtam, amikor a legmélyebb álmomban (ilyen is van időnként) húsz karom és megannyi fog vágódott nekifutásból a takaró végébe, ahol én voltam. Ja igen, a legújabb a takaró, tényleg elszórakoztatja magát, felugrik az ágyra, és csűri-csavarja a takarót, aztán játszik a sarkával, vagy éppen a saját farkát kergeti veszettül, és csak akkor jön rá, hogy mi a játék tárgya, mikor elfogja és beleharap. Tipikus fiú egyébként, csupa mókából és kacagásból rámereszti az összes körmét és fogát, és durván elkapja az ember kezét, ha arra vetemedik, hogy lefoglalja kicsit őmacskaságát, ahogy még a villásreggeli előtt meghagyta azt.

Prücsök csengője jó szolgálatot tesz, pedig akkor még nem tudtam, hogy lesz a háznál majd egy vak cica. Így Koki hallhatja, ha a közelben vakarózik a kis plüssmazsola, és időben eltolhatja a biciklit, mert hogy annyira nincsenek ám jóban, Prücsök időnként az elsőszülött jogán megcsapkodja, olyankor fehér szőrcsomók jelzik a harcot, aminek a füstje nagyobb, mint a lángja. Végülis tanulja meg, hol  a helye. Az nem számít, hogy Koki jó kétszer akkora, mint Prücsök. Attól még meg van regulázva. Kis szőrezredes.. imádom!

Amíg Prücsök a tökéletes kör alakját veszi fel alváskor, esetleg a fejemét, mert hogy az kényelmesebb még a párnánál is, addig Koki széjjeldobja magát, mindig lóg valamelyik lába valamerre, ha máshova nem, hát az ég felé. Prücsök imádja a buksisimit, dörgölőzik, orral érintkezünk, teljesen virágoslepkésnapsütésestrallala idill van közöttünk, Koki inkább a hasvakargatást szereti, és a nyúzást, a harapós játékot, dorombolni viszont olyan hangosan tud és olyan erősen, hogy masszázs-szalont nyithatnék vele.

Mindketten szoktak álmukban futni. Prücsök összefogja melső két mancsával a hátsó kettőt, szóval mindig tudja, hol járnak a lábai, és hogy megvan-e mind. A kis drága nyüsszögni is szokott álmában, ilyenkor megsimogatom, és ha véletlenü felébresztem, nem torkoll le, hanem jól megdorombol, és eltöri az orromat a homlokával. Prücsök szóval kéreckedik fel a székre, megkérdezi, hogy alkalmas pillanatban zavar-e és ha megengedem, akkor feljön, vagyis felhúzatja magát. Koki kérdés nélkül támadja le a lábam, ha elhaladok mellette, előszeretettel rálépve a papucsomra, amitől én menetrendszerint orra borulok. Vagy fel, őbenne.

Mindketten nagyon szőrösek, és ez nem múlik. Mindketten kiszórják az almot mindenhova, mert az a jó munka egyikük szerint, ha hevesen átcsoportositjuk a matériát az egyik sarokba, és az üres másikba dolgozunk, a másik szerint meg akkor tökéletes, ha húsz percig komótosan gyüjtjük a murvára emlékeztető szemecskéket.
Egyikük se fingik. Ezek nem olyanok. Ők úri népség.

Prücsök tudja, ha hozzá beszélek, és szoktunk hangosan is kommunikálni egymással, természetesen macskanyelven, mert ő nem tud olyan hangokat képezni, mint pl. az r. Általában neki van ilyenkor igaza. Kokival nem beszélgetünk. Ő néha panaszkodik, én meg csak széttárom a karom, hogy ezt a dialektust bizony nem értem. Mert tényleg nem. Viszont közel 5x annyit iszik, mint Prücsök, és ezért többet is pisil, és emiatt a macskalétszám növekedésével az alomcserélési idő nem lineárisan, hanem exponenciálisan csökkent.

Prücsök néha felugrik az ablakba, körbenézni, de igazából morog a külvilágra. Büszke vagyok rá. Kokinak eddig a legmagasabb helye az egyik széken volt, amitől mindig feltöltődik, és jól megrázzuk egymást, mikor meg akarom símogatni. Koki nem tudja, hogy az ágy alá bemászni nem illik. Prücsök tudja, soha nem is merült fel benne az ellenkezője. Azt is tudja, hogy csak oda lehet felmenni, ahova megengedem. Ezért elintézi, hogy bejárása legyen mindenhova, csak a konyhában kötelező a földközeli álláspont.

Egyszer annyira hiányoztam neki, hogy fürdés közben felugrott a kád szélére, és onnan nézte, hogy mit csinálok, aztán undorodva ott hagyott. A fürdetést viszont szépen tűri, mert megkérem rá, hogy viselkedjen. Így: maou! Csak akkor kezd el kapálózni, ha már kivettem a kádból, és 6 törülközőbe próbálom becsavarni, így a végén mindig a hajszárító jön. Persze azért mindig mondja a magáét közben, és jutalomfalatot igényel utána. Egész hétre.

Prücsök nagyon tiszta. Ha nem megfelelő tisztaságú az alom, akkor keres magának jobb helyet. Nagy tanító. Megtanítja, hogy ne hagyjak szanaszéjjel ruhákat a lakásban. Az összehajtogatottat max megszagolja, bár az egyik kedvenc helye a szekrényben van, a friss ruhák között, a saját párnáján. Amit a Koki megtalált, és ő is igénybevett, csak éppen a nagyobb testével jól összeszőrözi az akasztós ruhák alját, amit a Prücsök szépen kikerült. Kokinak hiába mondom, hogy az nem az ő helye, neki az jó puha. A másik puha az ágyon van, az is a Prücsök helye, de azt szépen ketté lehetett osztani. Ahol az én fejem van, az a Prücsöké, a többi lehet az újfiúé.

Prücsök inkább lasztizni szeret, a pattogós kis labdákat szereti, de elfocizik a nagyobbal is. Egy ideig az volt a kedvence, amelyik tömör gumi volt, és szögletes. Éjjel kettőkor. Vidám dobókockázások éjszakája. Mindig befekszik a laptop/monitor/hordozható dvdlejátszó elé, így alig látok tőle. Filmnézés közben folyton a számba dugja a fülét. Ilyenkor megcibálom, de azt is szereti a kishülye. Csak néz okosan, és elmondja, hogy éppen mi a szitu. Ha írok, akkor ráfekszik a füzetre, és játszik a tollammal/ceruzámmal. Nem zavarja, hogy a kezemben van. Olvasásnál is fel kell emelni a könyvet, pont emiatt.

Időnként az asztal sarkáról lesi, hogy mit csinálok, rendben vezetem-e a háztartást, vagy épp merre kószál a hülye Koki. Rám féltékeny, de a kajáját bezzeg megzabálhatja. Koki amúgy jófej, de kicsit kívülálló, nem érti a mi nagy összetartozásunkat, de azért bírjuk.