"Sínek között kutya vonyít,
vigyázz kutya, jön a vonit!"

Vagyis az út után beficcentünk a pesti törzshelyemre, a keleti-mekibe, amit azért preferálok, mert ott van az állomás szájában, és van wifi, ergo teljesen tökéletesen lehet ott várni a járatunkra. Átlátni sajnos nem lehet a táblára, nem is értem, miért nem közvetítik webkamerán, így tudni lehetne messziről, hogy van-e késés, vagy rögtön a jó vágányhoz lehetne loholni, nem kéne még kikuksizni a helyzetet. Na mindegy. (De ha megcsinálják mégis, akkor az én ötletem volt!)

Telezabáltuk magunkat, én nagyjából moccanni nem tudtam, Pele majdnem elaludt, a szemei nem bírták a strapát, szegénykém épphogy egy napot töltött a közelemben, de úgy látszik, az én életvitelem nem embernek való. Kaja után ment mindenki a dolgára, vagyis elhoztam a maradék akciós dvd-met, amik még így áfaemelés után is megérték az árukat. Jó ideig nem fogok filmet venni (azért persze ma átnéztem a kínálatot a plusban, ami már spar.) Közben letárgyaltuk Lizocskával, hol fogunk találkozni, és volt időm megemészteni azt is, hogy az előre megbeszéltektől eltérően bioLarzen is csatlakozik hozzá, de hát sebaj, meg Tóbiás, csak túlélem.

A dikter (Deák tér)-en vártam rájuk Ziráffal. Ezért jó a gyerek a családban, nem kell elmesélnem, milyen ruha van rajtam, hogy aztán még húsz másik humanoiddal összekeverjenek, csak kibököm, hogy zsiráffal vagyok, és tuti nem kerüljük el egymást (kivéve, ha pont az a cél). Nem csalódtam bennük, max pozitívan, Lizocska élőben is jófej, és jobban néz ki, mint a fotón, amit küldött (lehet bóknak venni:), bio is hasonlóan hülye, szóval a találkozóhely felé vezető úton szénné röhögtük magunkat, vihorászó kis fruskáknak tűntünk volna messziről, ha fruskák lettünk volna.

A blogtali amúgy jó volt, én mondjuk civilként vettem részt az egészen, főleg offolni szoktam, szóval élőben sem csináltam aztán mást, de azt hiszem nem vették nagyon zokon. Persze itt is volt félreolvasásom: "megbuktál a tűzoltóvizsgán" helyett a sokkal értelmesebb "megdugtál a tűzoltóvizsgán"-ra járt az agyam, Freud voltam biztosan előző életemben. Voltak kis érdekes feladványok, van amire még én is rájöttem, teljesen egyedül, nagyon büszke voltam magamra, hogy az a pár nyelv, amit évekig tanultam, mégsem csak egyik fülemen be, másikon gumi. Nagyon jó volt, örültem az új embereknek (kivételesen), nem voltunk sokan, szabadtéren csücsültünk, szóval abszolút elviselhető volt az éjszaka, és valahonnan nekem Jakab (aki nem is Jakab), nagyon nagyon ismerős, de biztosan nem ismerem, viszont akkor is..

A helyzet akkor kezdett igazán kínossá válni, mikor elhagyta a szájamat a "jaj én nem nem is tudom, hol fogok ma aludni" kifejezés, ekkor két hős lovag mentem szópárbajvívást rendezett kegyeimért, persze a végén megadták a döntés lehetőségét, de addigra én már inkább aludtam volna egy kanálison, hogy rácsoslinzerfejjel ébredjek a rendőr ütemes rugdosására. A közelebbi delikvenst választottam, addigra már rámtört a fáradtság is, szóval mindenképp aludnom kellett.

Szállásadómmal elvitatkoztam egy kicsit, de a barátságos boxmérkőzés végén csak az enyém lett a polifoam, meg a takaró. Nem akarta elhinni, hogy imádok földön aludni. A legkeményebb fekhelyem eddig egy márványfolyosó volt, na az tényleg durva, de a parketta, az pihepuha ágyikó ahhoz képest. Reggelre persze bedugult az orrom, mint minden földközeli élmény után, és elaludtam a nagylábujjam, ami fél napig még fájt, és fogalmam sincs, hogy csináltam, de emlékszem, hogy éjjel egyszer arra ébredtem fel a tízpercenkénti feleszmélések közül, hogy irtóra fáj, és biztos eltörött, de aztán mégsem. Amúgy egyszer már eltörtem, lehet hogy ezért hisztisebb.

Ébredés után bedöntöttem magamba a maradék málnaszörpöt úriasan sörös korsóból, a kisujjamat azért eltartottam.  Az este-éjjel elfogyasztott kevéske mézesvilmos segített a gyors kelésben, felhívtam Szabit, és megbeszéltük, hogy az Üllői útnál találkozunk a körúton, a sárga banknál (csak azért sem reklámozom!). Sétáltam sokat, mert jó idő volt, vagyis nem sütött a nap és nem volt meleg.

A tőlem megszokottól teljesen eltérően halálpontosan érkeztem, már csak az hiányzott, hogy vizet igyak. Szabival végigjártuk a hobbiboltokat üvegfesték után, de az én kedvencemet nem láttuk, pedig nagyon kerestem. Mondjuk úgy nem könnyű, hogy nem tudom mi a neve. Szokás szerint érdekeseket dumáltunk, még szóhoz is jutott néha, ami nagy dolog, tényleg jó kislány voltam. Na és annyira álmosfáradt, hogy beszélni alig bírtam, az artikulálás nem nagyon ment, ilyen józanul még nem fordult elő velem, lehet hogy tényleg többet kellene aludnom úgy átlagban. Beficcent egy répatorta is a mekiben (igen, én csak oda járok), Szabi szépen elzsiráfozott, már kezdtem féltékeny lenni. Egy kis esőrázendítés után pedig indultunk a dolgunkra.

Megint ritka dolgot csináltam, metróra szálltam, amit rémesen gyűlölök, de most ez volt a legegyszerűbb megoldás, az eső miatt is. Ráadásul dupláztam! Na és ami fura volt, hogy a Deákon átszálláskor nem volt sehol sem jegykezelő, és a célállomáson az ellenőr bácsi sem vette zokon a másik vonalon kezelt jegyemet. Most ez vagy vmi átmeneti állapot, vagy végre Budapesten is úgy lesz, mint más városokban, hogy átszálláskor nem kell lyukasztani? Vagy ennyire ne éljek álomvilágban?

Vonat előtt megint mekiztem, mert a hólyagom jelzett, hogy ő nem bírja ki még két órán át, biztonsági pisilés, ez van, öregszem én is. Papírt persze kérni kellett, és nagy ímmel-ámmal kaptam is, miközben a szokásos mogorva wc-s néni (aki mindig el akarja orozni a nyugtámat, vagy éppen lefikázza, hogy egy tea áráért miért van pofám kétszer is odamenni) a gatyáját fél kézzel tartotta, nem sok sikerrel, és hirtelen megfordult bennem a gondolat, hogy egy lavórt is kérnék, mert én nem számítottam erre a látványra. Tényleg ilyen népeknek kell ott ülni? Grr.. rémálmaim lesznek hetekig..

A vonaton persze elszakadt a dvd papírzacskója, majdnem ráborítottam a tartalmát az ülésszomszédomra, már elhajolt, de én ügyesebb voltam. Az úton az Extras második évadját bámultam, ami maradt angolhumoros, de az első évad sokkal jobb volt (szerintem). Hazafele pár vilimegálló után még gyalogoltam kicsit, hogy biztosan fájjon még pár napig a csülköm. A bütyköm is rajta van a listán, amit megfaragtatok, ha majd lesz sokmillióm csak úgy. Az egy dolog, hogy nehezen kapok cipellőt a topánomra, de hogy még fáj is néha, csak úgy, ha rá sem állok, az már idegesítő.