Piggi-Billa, a sündisznó öregedett már és nemigen tudott vadászni. S a kenguru és az emu húsa sem ízlett már annyira, mint az emberhús. Mindenféle furfanggal fiatal férfiakat csalt táborába, aztán megölte és megette őket.
A daenok (fekete emberek) rájöttek, mit művel. Vad haragra gerjedtek és elhatározták, hogy megbüntetik. Azt mondták:
- Vagy megöljük, vagy megnyomorítjuk, aztán, akármilyen óriás, nem lesz népünkön hatalma.
Egy csoportjuk el is indult és körülfogta Piggi-Billa táborhelyét. Piggi-Billa éppen aludt, arccal a föld felé fordulva, mert nem akarta, hogy Doowi, az álom szelleme elszálljon, ami bizony megtörténik, ha hátán fekszik s szája nyitva van. Alvás közben úgy rémlett, mintha levelek zizegését hallaná, de nem gyanított semmi veszélyt.
- Csak a Bulla-Bullák, a pillangók repkednek körülöttem - mormogta álmosan magában.
Azzal tovább aludt, ellenségei meg szépen bekerítették. A daenok felemelték lándzsáikat és egyszerre döfték Piggi-Billa testébe, míg hátán sűrűn meredeztek mindenütt. Ekkor odarohantak, buzogányukkal és fából faragott harcibárdjukkal kezét-lábát törték, s ezzel valóban elnyomorították.
Mivel pedig Piggi-Billa nem mozdult és nem is szólt, a daenok azt gondolták, hogy megölték és bosszújukkal elégedetten visszamentek táborhelyükre; gondolták, majd később visszajönnek a fegyvereikért. Alighogy a daenok elmentek, Piggi-Billa négykézláb elmászott Murga Muggai barátjának, a póknak föld alatti otthonába. A csapóajtón keresztül lement és ott maradt mindaddig, míg sebei be nem gyógyultak.
Megpróbálta kihúzni a lándzsákat, de sikertelenül: mert azok biz örökre a hátában maradtak, s négy lábon jár azóta is, de meg az egész nemzetsége is.
Akárcsak Piggi-Billa, utódai is gyorsan a föld alá bújnak, ha ellenség fenyegeti őket.
Csacsogunk