Az elmúlt 3 napom a pénzről szólt.. ami bizonyos értelemben véve nem is olyan rossz dolog, de ez most nem az a bizonyos értelem..
Először is, már szakadt le a pofámról a bőr, hogy Zolinak még nem fizettem ki a londoni utat (ó igen, lógok még pár beszámolóval), ez természetesen elsősorban az én hibám volt, mert rosszul tűröm, ha akadályokat gördítenek elém.
Kezdődött ott, hogy a banknál, amely soha nem alszik, nem lehet csak úgy új kedvezményezettet felvinni az online rendszerbe, sms aktiválás kell. Na jó, de a vodás számom van meg nekik, az meg már nullirányúsítva van (ez is egy új bejegyzés lesz:), szóval marad a telefonos segítség.. persze a telefonos pinkódomat nem tudom, szóval mégsem.. ezzel az egésszel elvacakoltam pár napig, aztán meguntam az egészet, és ma reggel (mármint melóba menet) berongyoltam nálunk az OTP-be, halálra várakoztam magam, és jól befizettem. 7-es erősségű földrengést okozott a szűmről lehengeredő kavicsdarab.
Hétfőn meg.. hááát.. rendelek, kaját, kiviszem a lóvét a recepcióra, mert természetesen a kajafutárnak természetfeletti képességei vannak, és mindig akkor jön, amikor wc-n vagyok, tárgyalok, vagy legalábbis semmiképpen nem érek rá pont akkor, hogy foglalkozzam olyan csacskaságokkal, mint a fizetés. Szóval odalibbentem az új kolleginának a háromezert pénzt, később rájövök, hogy éhes vagyok, úgy négy körül, utánanézek a tápnak. Erre közli a csaj, hogy ja, az én pénzemből fizette a főnök pizzáját, majd kérjem el tőle a lóvét.
Mifaszvan? Nem sajnálom én a pénzt, az egyik sok dolog között van, amire tulajdonképpen magasról tojok. De hogy valaki a megkérdezésem és tudtom nélkül csak úgy hozzányúljon a pénzemhez, azt némiképp túlzásnak tartom.
Persze először ettem, mert a gyomrom hangosabban korgott, mint ahogy én üvöltöttem volna. Aztán tegnap mondom a csajnak, hogy legkésőbb mára kérem a pénzt. Jaj, de hát nem kértem el a Csabától? Mire én, a legkedvesebb modoromban:
- Na figyelj szépen. Nem hiszem, hogy az én dolgom lenne a pénzem után járkálni. Ha más tudta és engedélye nélkül nyúlsz hozzá a pénzéhez, akkor a minimum az, hogy te is szerzed vissza.
Igen, kicsit nyers voltam, de még mindig jobban járt, mintha letéptem volna a fejét.
Erre valahogy ugrok, hogy az én dolgaim felett nem én döntök, elveszik a rendelkezési jogomat, sőt, kifejezetten dühít az ilyen, és aggresszívvá tesz.
Valamint az efféle önálló gondolkodást sem díjazom. A saját pénzéhez persze nem volt esze nyúlni.
Jah, és akkor ma.. ez már egy hetes ügy legalább. Múlt héten szóltam Gy-nek, hogyha ki akarjuk fizetni a ktgtérítéseket, akkor bizony kell még lovetta a kasszába, mert nincs elég. Aszongya hoz. Oké. Nem hozott, nagy részét megoldottam, de szinte csontüres a páncél. M kollegina kb azóta zaklat, hogy fizessem ki neki a benzinpénzt, mire is mondtam, hogy majd ha lesz miből. Hozzáteszem, M kollegina kb főnökegyenértékű idehaza, szóval neki mondhattam. És akkor kit basznak le? Engem.
Gy ma berongyol az irodába, szinte rámtöri az ajtót, hogy akkor ő kifizeti M-et, mert hogy nem voltam erre képes.
Y: - De Gy, még mindig nem kaptam pénzt!
Gy: - Kértél?
Y: - Igen
Először is, már szakadt le a pofámról a bőr, hogy Zolinak még nem fizettem ki a londoni utat (ó igen, lógok még pár beszámolóval), ez természetesen elsősorban az én hibám volt, mert rosszul tűröm, ha akadályokat gördítenek elém.
Kezdődött ott, hogy a banknál, amely soha nem alszik, nem lehet csak úgy új kedvezményezettet felvinni az online rendszerbe, sms aktiválás kell. Na jó, de a vodás számom van meg nekik, az meg már nullirányúsítva van (ez is egy új bejegyzés lesz:), szóval marad a telefonos segítség.. persze a telefonos pinkódomat nem tudom, szóval mégsem.. ezzel az egésszel elvacakoltam pár napig, aztán meguntam az egészet, és ma reggel (mármint melóba menet) berongyoltam nálunk az OTP-be, halálra várakoztam magam, és jól befizettem. 7-es erősségű földrengést okozott a szűmről lehengeredő kavicsdarab.
Hétfőn meg.. hááát.. rendelek, kaját, kiviszem a lóvét a recepcióra, mert természetesen a kajafutárnak természetfeletti képességei vannak, és mindig akkor jön, amikor wc-n vagyok, tárgyalok, vagy legalábbis semmiképpen nem érek rá pont akkor, hogy foglalkozzam olyan csacskaságokkal, mint a fizetés. Szóval odalibbentem az új kolleginának a háromezert pénzt, később rájövök, hogy éhes vagyok, úgy négy körül, utánanézek a tápnak. Erre közli a csaj, hogy ja, az én pénzemből fizette a főnök pizzáját, majd kérjem el tőle a lóvét.
Mifaszvan? Nem sajnálom én a pénzt, az egyik sok dolog között van, amire tulajdonképpen magasról tojok. De hogy valaki a megkérdezésem és tudtom nélkül csak úgy hozzányúljon a pénzemhez, azt némiképp túlzásnak tartom.
Persze először ettem, mert a gyomrom hangosabban korgott, mint ahogy én üvöltöttem volna. Aztán tegnap mondom a csajnak, hogy legkésőbb mára kérem a pénzt. Jaj, de hát nem kértem el a Csabától? Mire én, a legkedvesebb modoromban:
- Na figyelj szépen. Nem hiszem, hogy az én dolgom lenne a pénzem után járkálni. Ha más tudta és engedélye nélkül nyúlsz hozzá a pénzéhez, akkor a minimum az, hogy te is szerzed vissza.
Igen, kicsit nyers voltam, de még mindig jobban járt, mintha letéptem volna a fejét.
Erre valahogy ugrok, hogy az én dolgaim felett nem én döntök, elveszik a rendelkezési jogomat, sőt, kifejezetten dühít az ilyen, és aggresszívvá tesz.
Valamint az efféle önálló gondolkodást sem díjazom. A saját pénzéhez persze nem volt esze nyúlni.
Jah, és akkor ma.. ez már egy hetes ügy legalább. Múlt héten szóltam Gy-nek, hogyha ki akarjuk fizetni a ktgtérítéseket, akkor bizony kell még lovetta a kasszába, mert nincs elég. Aszongya hoz. Oké. Nem hozott, nagy részét megoldottam, de szinte csontüres a páncél. M kollegina kb azóta zaklat, hogy fizessem ki neki a benzinpénzt, mire is mondtam, hogy majd ha lesz miből. Hozzáteszem, M kollegina kb főnökegyenértékű idehaza, szóval neki mondhattam. És akkor kit basznak le? Engem.
Gy ma berongyol az irodába, szinte rámtöri az ajtót, hogy akkor ő kifizeti M-et, mert hogy nem voltam erre képes.
Y: - De Gy, még mindig nem kaptam pénzt!
Gy: - Kértél?
Y: - Igen
Gy: - De úgy volt hogy innen meg onnan átrakjuk, és különben is hagyjuk, nem akarok erről beszélni..
Nos én próbálom tolerálni a főnökség 2/3-ának (Gy és Gy) hirtelenségét, de mikor mások előtt hoznak kínos helyzetbe, azt nagyon nem komálom.
Én hülyét csinálok simán magamból, ha kell, ha nem, de hogy más, áh..
Most komolyan diktafonra kell vennem mindent? Vagy mint a süketek-némák, jegyzetfüzettel a nyakamban járjam az irodát, és mindenkivel csak azon cseteljek, hogy legyen nyoma, és aztán később az orra alá dughassam, hogy nézd már miket beszélsz!
Ilyenkor úgy, de úgy meg tudnak bántani. És tudom, hogy nem akarattal. Hogy van ezer meg ezer apró és nagyobb gond, de könyörgöm, azt miért máson kell leverni? Sosem fogom megérteni.
Ezt sem, meg sok más humanoid viselkedési formát.
Mi jupiteriek már csak ilyenek vagyunk.
Nos én próbálom tolerálni a főnökség 2/3-ának (Gy és Gy) hirtelenségét, de mikor mások előtt hoznak kínos helyzetbe, azt nagyon nem komálom.
Én hülyét csinálok simán magamból, ha kell, ha nem, de hogy más, áh..
Most komolyan diktafonra kell vennem mindent? Vagy mint a süketek-némák, jegyzetfüzettel a nyakamban járjam az irodát, és mindenkivel csak azon cseteljek, hogy legyen nyoma, és aztán később az orra alá dughassam, hogy nézd már miket beszélsz!
Ilyenkor úgy, de úgy meg tudnak bántani. És tudom, hogy nem akarattal. Hogy van ezer meg ezer apró és nagyobb gond, de könyörgöm, azt miért máson kell leverni? Sosem fogom megérteni.
Ezt sem, meg sok más humanoid viselkedési formát.
Mi jupiteriek már csak ilyenek vagyunk.
Csacsogunk