Azt bírom nagyon a vérvétel előtti egy órás sorbanállásban, mikor 30 ember áll előttem (a lustálkodó székenülőket nem beleszámítva) arra várva, hogy egyáltalán az adatokat felvegyék a procedúrához, hogy egyszerűen nem hagynak sorsomba beletörődve, rezignáltan olvasni, hogy csak arra figyeljek, és ne arra, hogy nem bírok állni, hogy fáj a lábam, éhes vagyok, mert 24 órája nem ettem, hogy ne legyek rosszul és el tudjak menni a nyomorék testnedvcsapolásra, hogy ne a hányingeremre gondoljak, vagy arra, hogy épp fázom vagy épp melegem van. Nem, nem hagyják hogy ezektől távol tartsam magam, és csak simán belefeledkezzek egy Kurt Vonnegut könyvbe, csendesen.

Természetesen éppen mögöttem kell állnia egy banyacsoportnak, akik egyrészt állandóan meglöknek, és hiába van rajtam hátizsák, hogy legalább azt kivédjem, hogy hozzámérjenek közvetlenül, állandóan belémütköznek, mert forgolódni kell, és az ember nyakára állni. Közben persze megy a csacsogás, hogy miért kell ennyit sorban állni, és hogy miért szüntették meg a Korányiban a labort, és hogy milyen az egészségügy, és múltkor a férje így meg úgy rosszul lett, és az orvos nem csinált semmit, de ő persze tudta hogy mit kell, mert az orvos hülye, ő viszont nem. Az oké, hogy manapság az orvosok szellemi értéke nem mindig haladja meg egy döglött hintaló értelmi képességét, de abban is erősen kételkedek, hogy a nyanya diagnózisa megfelelő lenne.

Tisztára az a feeling ütött be, mikor az ember elmegy sátortáborba, egy elhagyatott helyre, ahol a közelben max pumák és temetők találhatók, és éjjel, a tábortűz fényénél rémmesékkel traktálják a többieket, versenyezve, hogy kinél szarnak be a legtöbben a félelemtől.

Szóval ment a sztorizgatás, hogy kinek milyen baja van, mivel próbáltam a könyvre koncentrálni, így lemaradtam a nyertesről, viszont megkaptam a 91-es hívószámot, ami bár páratlan, de mégis örültem neki, mert két prímszám szorzata, ami meg jó. 

Utána meg átmásztam a Péterfybe, ahol szerencsémre csendben várakoztak az emberek, nem voltak rémtörténetek ismeretlen betegségekről, és gusztustalan tünetekről. Úgy negyed óra konzultáció után megörvendeztettek azzal a hírrel, hogy kiváncsiak a gyomrom belsejére, szóval kedden fél8kor nagyon várnak egy szuper kis gyomortükrözésre.

Legalább valakit érdekel a belsőm is, muhaha...

Főleg, hogy ha most bárkit érdekel a külsőm, az tuti perverz, mert már látszódnak a szegycsonthoz kapcsolódó bordáim is.. de legalább van esélyem szerephez jutni egy B kategóriás horrorban :)

JA! Mert hogy egyébként beteg lennék vagy mi. A szokásos nyár végi vírusos hasmenés-hányás kombóból indult, és földönfetrengős görcsökké fajult a dolog. Ha eszem, fáj, ha nem eszem, akkor is, csak akkor még elviselhetően, ha nem eszem, hogy ne fájjon, akkor az éhségtől kezd el fájni. Ha beveszem a görcsoldókat, fájdalomcsillapítókat, hogy ne fájjon és tudjak enni, és eszem, akkor 1-2 órán belül kihányom. Szuper körforgás, kár hogy már unom. És ezek csak a fő elemek, a fetrengős performansz és a görnyedve járás hatásfokozó betét, ahogy az időnként fel-felbukkanó hasmenés is. Még nem döntöttem el, hogy regény lesz belőle vagy egy eposz..

Mindenesetre az epém rendben, aminek csak azért nem örültem, mert akkor már túl lennék az egészen, és ismét csacska kislány módjára ugrándozhatnék virágról virágra. (Vagy viagráról viagrára, töknyolc:)

Annyiban mondjuk boldog lehetek, hogy azóta állítólag javult a vérképem. Persze majd ha látom az adatokat, akkor elhiszem. A múltkori leletemre is azt mondta a doki, hogy a számára nem érthető vérszegénységen kívül, amivel a hematológiára küldött és ahova azóta se jutottam el, mert nem kaptam időpontot, a beutaló meg lejárt, szóval azon kívül minden rendben, és csak úgy 6 érték tért el a normálistól, de sebaj.

Most erről ennyit.. még van mit pótolnom, de kicsit bejelentkeztem, hátha hiányoztam valakinek :)

A hétvége kicsit fárasztón telt, részben mert Vagánysrác nálam járt ;), részben mert rendrakás, pakolás volt napirenden, később meg nagytakaritásba is fogtam jól.

Ezt több okból is tettem, az egyik mondjuk az volt, hogy mióta beköltöztem (április végén múlt 2 éve), igazán nagy takaritás nem volt, időnként kisuvickoltam a fürdőt, ablakot mostam hébe-hóba, de rendes puceválásra valahogy sose volt időm.
(A "hogyan hazudjunk mint a vizfolyás" c. kötet szerint idő=kedv - A szerk.)

Szerintem a takaritást fel kéne venni az olimpiai ágak közé. Tuti befutó lennék ezekből:
 

- nyitott ablakban fél lábon, két számmal nagyobb, csúszos papucsban állás
- kád szélén egyensúlyozás vizes talppal, nyújtózkódva (ablak még mindig nyitva)
- asztalon, billegő szék tetején függönyleszedés
- éjjel suttyomban halkan három kukából két és felet teletömés

És akkor a dohányzóasztalos sztorit ki is hagyom, annak a tetejére a szék csak 3 lábbal fér fel, szóval mikor a könyvesdobozt leszedtem, inkább hasonlitottam egy biolibikókára, mint egy takaritó némberre.

Prücsök eleinte érdeklődéssel vegyes ásitozással szemlélte az eseményeket, felettébb örülve az élet olyan apró örömeinek, mint a régen elveszettnek hitt focilabdájának megtalálása, dzsungelharc imitálása a székek között, régi Asztalos János parki akadályversenyek egyénileg értelmezett felidézése, a szőrtelenités céljából parkettára helyezett sötétitő függönyön való mászkálás, akrobatikus fetrengés, müvészi alvás.

Aztán ahogy esteledett, ő már aludni akart, és nyávogással, berregéssel akart eltériteni a tisztaságtól, később mikor megtudta, hogy még ő is meg lesz hamarosan fürdetve (nem tudom ki köpött, talán az egyik felmosott hangya, na mindegy, már megbosszultam), elővette a csúnya nézését is, amivel általában akkor tisztel meg, ha nincs tiszta alom, esetleg nem megfelelő hőfokú a vize, vagy csirkés konzervet bontottam, holott nyomatékosan kijelentette, hogy neki nyúlra fáj a foga.


Igazából azért nem szeretem a nagytakaritást, mert ilyenkor mindenképp meg kell harcolnom a pókokkal, tök mindegy, hogy kertes, nem kertes házban laksz. Szerintem még a hermetikusan lezárható atombunkerekben is ott vannak, rettenetes. Ilyenkor egész éjjel rémálmom van, lelki szemeim előtt az éj leple alatt megindul az élet a porszivóban, ahova tüntettem őket a nap folyamán, majd megtalálják a kiutat, és vendettára indulnak, hogy csoportosan kövessenek el garázdaságot rajtam és a lakáson. Elképzelem, ahogy összegraffitizik a szobát, az ágyamat, engem, persze mivel ők kicsik, igy észre se venném az egészet, csak a pókok látnák, és ahogy mennék az utcán munkába, és felülök a hetes buszra, és meglát egy pók a sarokban, az persze röhögni fog, hogy "na jól elbántak veled a rokonok" de én ebből semmit nem fogok érzékelni, és anélkül, hogy tudnám, úgy aláznak porig.

A másik verzió (ez már itt benn született meg Zanza segitségével), a beszippantás által megtépett, részben amputált végtatú pókok közül egy indul útnak (ő az egyetlen túlélő), melankolikus zene kiséri útján, ahogy a csőből a parkettára jut, rágókájával kapaszkodva húzza-vonja magát nanométerenként előre, közben a családjára gondol (apját Al Pacino játszaná, nagyapját Antony Hopkins, nővérét Juliette Binoche mondjuk, de ez csak egy ötlet), akiket a behatoló intézett el kegyetlen módon, pedig ők is csak a kis hálójukat szövögették, és a légynek sem ártottak (itt beszólna valamit Silent Bob), és amikor hajnalra elérne a szobám ajtajáig a szerencsétlen, megállna pihenni egy szusszanatnyi időre, rátámaszkodna billegő csonkjaira, én meg épp akkor ébrednék, és lazán szétnyomnám a papucsommal, miközben álmosan a mosdó felé sietek.
C'est la vie.
C'est la mort :)

Mivel éjjel én még rettenetesen féltem, hogy a pókok martalékává válok, próbáltam kiengesztelni őfelségét, de mikor megkértem, hogy legyen olyan kedves, ezen az éjjelen kivételesen közel elaludni, mire kimondtam, már csak ennyit láttam belőle:

Azt hiszem átléptek rajtam...

tudom, hogy el vagyok maradva, mert ugye nyaralásból már megjöttünk, meg utána is történtek érdekes dolgok, és még fognak is, például egy elég nagy válltáska (haha) előtt állok, ami persze nem olyan nagy, mint Salt Lake City-be költözni csak úgy, de mindenesetre nekem, aki ragaszkodom a megszokott dolgokhoz, mert úgy kényelmes, és egyszerü, nekem a kicsinél nagyobb váltás lesz, viszont még bővebbet nem mondok, mert parás vagyok, és babonás (egyébként az nem, de jó erre hivatkozni), meg majd ha lesz már biztos, akkor majd úgyis regélek (vagy nem, mert lefoglalnak az újdonságok).

Addig is:

1.) Azokat az embereket szeressük, akiknek van kölcsön B-s jogsival vezethető kisteherautójuk, mondjuk úgy 2 tonnás :)

2.) Még hogy hülyeség a medvéktől félnem??

index.hu/politika/bulvar/medve0711/

index.hu/politika/bulvar/bam0724/

És az usb billentyüzetemen nincs hosszú i meg ü.. pff..

úgy próbálkozni az alvással, hogy közben a macska abban a tudatban, hogy ki tudja mikor láthat megint, csak és kizárólag a fejemen hajlandó aludni, esetleg a nyakamon keresztben, teletömve az arcszerkezetemet szőrrel, mellékelve két pipacsmező decibelhasználatával elvégzett dorombolást, és amikor közlöm vele, hogy most már pedig hess, keményen kapaszkodik a hámszövetembe, körömmel, és mikor húzom lefele, tágul az arcom is.. nem, én nem nevettem..

Ráadásul még nincs ott a Kéz sem.. borzasztó..

elismerő pókokat...

Ennyit a heti poénkodásról!