LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

Aqualandia - 2. nap: 1. rész

2009.06.25. 03:54 Ypszi

Piac után kicsit pihentünk, és megnéztük, hogy mikor van delfinshow a Mundomarban, 13:30-kor és 17:45-kor, az egyiket mindenképp meg akartam nézni, ezen kívül volt fókashow is, naponta kétszer, de Petiék szerint ez inkább fókaetetés, azt mondjuk nem mondták, hogy látták is az előadást, vagy csak úgy gondolják. A papagájok 3x léptek fel egy nap, igazából mindet megnéztem volna, mert a belépő árában ezek is benne vannak, de talán 3x fél órás előadás egy napra lehet hogy sok lenne. Először abban maradtunk, hogy akkor 13:30 delfinshow, meg Mundomar, aztán csúszdapark, és együtt haza. Ennek függvényében indultunk el négyesben autóval Benidorm felé (bő fél óra, úgy 40 perc volt az út) fél egykor. (Ez később fontos lesz - számomra.)
Az út tiszta sziklatemető volt, bal oldalt hatalmas szétcsúszott kőtömbök, szinte vártam, hogy megmozduljanak és maguk alá temessenek, lehetett látni a "lemezeket", a rétegeket is, szóval nem volt alaptalan a félelem, valahogy valamiért valamikor csak volt oka, hogy megmutatták magukat. A táj pompás pampás volt, sok homok, szikla, főként barna bokrok, de néhol persze fákok, meg pálmák, kis zöld, de ez nem igazán volt jellemző. Időnként olyan feelingem volt, hogy mindjárt előugrik Speedy Gonzales, nagy sombreroval a fején, bepörög és közben ordítja, hogy árribá-árribá-árribá, és miután lődöz párat, elhúzza a csíkot.

Még az út elején Zsuzsi berobbant a közeli benzinkútra kuponokat szerezni, a két parkba egyenként 5,5 eurós kedvezményt lehetett kapni, de ez a kombinált jegyre nem volt érvényes. Mundomarba önállóan 22EUR a jegy, Aqualandiába 25EUR, a kombinált pedig 33 (neten rendelve csak 30), szóval nem érte meg külön kérni a jegyet és érvényesíteni a kuponokat, és hiába mondtam, hogy rá van írva, hogy kombináltra nem érvényes, Zoli csak bepróbálkozott, persze sikertelenül. A terven a bejáratnál variáltunk, először vizipark, aztán show, aztán vizipark, aztán megint show, Petiék meg vizeznek végig, a delfineket már látták. Ez a csúszdáknál később arra módosult, hogy csak a 17:45-ös delfineket nézzük meg, szóval 5-kor átmászunk a másik objektumba.

3 komment

Címkék: utazás spanyolország benidorm aqualandia

Piac - 2.nap

2009.06.24. 12:27 Ypszi

Lementünk délelőtt a piacra, mert szerdánként van. Itt már kedvesek az eladók, mert nem egy túristalátványosság. A föld alatt van, ilyen aluljáró-féle, szóval inkább csak helyiek látogatják. A tömeget nem szeretem, de itt nem irritált annyira, mert nem siettek, nem tolongtak, nem löktek fel. Az árusok a kezedbe nyomják a cseresznyét, meg mindent, hogy kóstold csak meg, szóval egy kiadós reggelit le lehet nyomni a piacon. A dinnye kilója 50 cent volt, a kopasz barack 99, de volt isteni cseresznye 4 euro felett is. A kiwik gúlákban állnak, nem egyesével:)
Az ott a  képen (fenn) amúgy hal, hasán felfágva, kiterítve, és megszárítva. Ami "jó" benne, hogy nem annyira büdös, mint az élő.

A piac egyik előnye még, hogy diszkréten felügyelik a rendet, szóval nincs veszélyben az ember.

Dinnyét és barackot zsákmányoltam csak, mert almát vettünk a Cora-féle boltban, meg narancslevet, ennyi gyümölcs meg bőven elég nekem a rendes kaja mellé. Volt még egyébként lapos barack is, majd lefotózom, meg nem szárított füge, meg citromméz, meg hasonlók. Teljesen jó kis piacka volt, és nem kaptam idegbajt tőle.


Most meg készülünk a parkba, ahol 30 euróért nézegethetünk állatokat is, show-kat is, meg csúszdaparkozhatunk is ezerrel. És felváltva is mászkálhatunk :) Ja, és tessék, ilyen a medence, még nem néztük meg közelebbről (amúgy minden nap tisztítják).




 

2 komment

Címkék: utazás spanyolország alicante

Bécs - Alicante - 1. nap

2009.06.24. 02:29 Ypszi

Pont a nekünk kellő terminál előtt parkoltunk le, szóval nem kellett sokat kóricálni. Elég nagynak tűnt a reptér, ahol mi várakoztunk az szerencsére nem volt tömve emberrel. Átpakoltuk a bőröndbe Zolitól a folyadékos dolgokat, bicskát, és amíg hímpisiszünet volt, odajött hozzám egy lány, hogy jajdejó, hogy magyarul hallott beszélni, és hogy Alicante-ba megyünk-e, stb. Kicsit beszélgettünk vele, aztán én is eltévedtem a wc felé majdnem, vagyis inkább a visszaúton, de megmentett a beázás miatt a folyosó közepére tolt esztétikus, edénynek használt műanyag láda. Amúgy teljesen rendben volt a toilette, meg a reptér, de ez kicsit illúzióromboló volt.

Mivel 6:05 volt a tervezett indulási idő, ezért elméletben 4:05-kor meg kellett kezdődjön a becsekkolás, de nem így volt, Zoli meg elmesélte, hogy a SkyEurope, amivel repülni szeretnénk, csődvédelmet vagy mit kért, szóval jó volt a hangulat :) Szerencsére kis késéssel megjelent a kiszolgáló személyzet, minden rendben volt, a plusz 1kg-val nem törődtek. Az átvilágítás is rendben ment, de a keleti vonásokkal rendelkező csajszi egyetlen szavát sem értettem, de nem azért, mert nem tudtam lefordani, hanem egyáltalán. Láttam, hogy mozog a szája, meg ad ki hangot, de egy betűt nem ismertem fel a mondandójában. Persze a laptopot kellett külön kivenni a táskából. Amúgy szerencsére a cipőt itt nem kellett levedleni, mint tavaly Londonban.

6:05-kor már a helyünkön ültünk, és max tíz perces késéssel indultunk el. Elég sokáig nem lehetett mozdulni, durva felhőkben utaztunk, aztán ahogy föléjük értünk, mintha a nagy sós tóban álltunk volna, minden csupa fehérség volt, egy fodor, vagy bárány nélkül, csak az egybefüggő fehér síkság. Képeket csináltam volna szívesen, de a szabályzat tiltotta, ami tök hülyeség, de azért betartottam (nem úgy, mint sokan a koncerten, vakuztak ezerrel, pedig mindenhol kinn volt a tábla, hogy tilos fotózni.. erről ennyit..). A hegyek fölött itt-ott felszakadozott a felhőzet, és ijesztően közeliek voltak a csúcsok, ahol volt ház a síkokon, azokat egyesével lehetett látni. Később helyet cseréltünk Zolival, mert az ablak mellett kezdtem lefagyni (a külső hőmérséklet -50 C fok volt), de később sem lett jobb a helyzet, a még mindig nedves kabátot terítettem magamra, hogy legalább a légkonditól vagy mitől védve legyek. Sikerült kicsit szundiznom, de a végén már a torkomat is éreztem, nemcsak a fejem, szóval nyűgös voltam több szempontból is.

2 komment

Címkék: utazás spanyolország alicante

Loreena és utazás - 0. nap

2009.06.23. 23:39 Ypszi

Nnna kéremszépen. Remélem sikerül rendszeresen írnom, és nem jár(t)ok úgy, mint tavaly, a horvát nyaralással, meg még a londonit se fejeztem be rendesen:) Szóval:

Tegnap azzal telt el a reggel, hogy tiszta ideg voltam, alig aludtam valamit, és széjjelnyomorítottam a macskát, de erről már értekeztem. Aztán persze jött a listaírás, pakolás, és annak felismerése, hogy szégyentelenül esik az eső. Zanzát hívom, hogy akkor most lesz-e Loreena McKennitt koncert, mert ugye az a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kezdődne este 8-kor. És attól függően, hogy elmarad, vagy sem, máskor kéne indulnunk.
Később kiderült, hogy mindenképpen megtartják, tehát 4-5 között go van.

A ruháim egy része persze nem száradt meg, de ez nem rontott különösebben az idegbajomon. Nagyjából mindent összepakoltam, mire 4-re átjött Zoli. Utána még rohangáltam a lakásban összevissza, mint a mérgezett egér, hogy legyen tiszta alom, meg bőven kaja, mivel úgy beszéltük meg Francival, hogy hétfőn este még nem kötelező mennie. Főztem még kávét, mert nem akartam a közel 7dl tejemet otthagyni a hűtőben egy hétre, így legalább volt elég koffein az útra.
Nagy nehezen aztán elindultunk, 5x mentem vissza Prücsökhöz elköszönni, a konyhán kívül mindenhol áramtalanítottam, aztán meg persze fél napig azon gondolkodtam, hogy kikapcsoltam-e a kávéfőzőt a nagy rohanásban.

Elég gyorsan leértünk Pestre, beugrottunk Zanzához, odaadta a filmjeimet, aztán megcéloztuk a szigetet, és reménykedtünk, hogy csendesedni fog az idő. Utsó pillanatban elkértem még Zoli pulcsiját, meg esőkabátját is a sajátom mellé. Zanzának is volt egy plusz műanyagja a sherpa mellé, úgyhogy bizakodóan indultunk a koncert helyszíne felé.

Gyorsan beficeregtünk, beálltunk az esőmentes helyre, és vártuk, hogy megtudjuk, mikor kezdődik majd. Volt egy béna csajszi, aki hangosbemondón próbált információkat közölni, de annyira egy szerencsétlen picsagyümölcs, hogy másodszorra már meg se hallgattuk. Egy értelmes mondatot nem bírt összehozni, csak hebegett habogott, és amikor azt sikerült mondania Lorrena McKennittre, hogy "ez", az eléggé kiverte a biztosítékot.
Mivel ilyen vacak műanyag székek voltak kinn, ha eláll az eső, akkor sem akartunk nagyon vízben ülni, ezért 300ft darabáron lehetett ilyen szivacsülőkét kérvényezni, ami szerintem elég nagy lehúzás, mert az ember kifizet mondjuk 22ezret egy koncertre, és üljön a vizes székben, ha nem költ erre. Szóval színvonal az volt. Jó időben persze más, akkor luxus, hogy puhán üljön az ember, de ilyen időben az lett volna a minimum, hogy ingyen osztogatják, esetleg visszaváltható is lehetett volna. Na mindegy, mi inkább költöttünk rá, mert a vesénket szeretjük, nem akarunk kárt tenni benne, ha nem muszáj.

3 komment

Címkék: utazás spanyolország bécs loreena alicante

Félek

2009.06.22. 13:04 Ypszi

Repültem sokszor. Egy időben szinte 3 hetente.
Voltam már távol hosszabb időre, egyszer 3 hétre is, tavaly ilyenkor meg egy hétre.

De mégis rettegve kapaszkodtam éjjel Prücsökbe, attól tartva, hogy nem látom többet. Elhatalmasodott rajtam ez a hülyeség, fogalmam sincs mitől. A legutóbbi szerencsétlenségnek ehhez köze sincs, ezektől én nem ilyedek meg.

Kétoldalú a félelem. Félek attól, hogy ha velem történne valami, akkor mi lesz Prücsökkel, magára marad, esetleg befogadja valaki, de nem lesz velem, mintha ez számítana is valamit (bár azért én hiszek valamennyire a halálon túli "életben", inkább valamilyen formájú létezésben). És félek attól, hogy mire hazaérek, Neki lesz baja, és akkor velem mi lesz.

Tudom hogy túlzás, tudom hogy felesleges, de mégis kikészít ez a megmagyarázhatatlan, emésztő érzés. És ha mástól nem is, hát csak ettől is kész para vagyok, hogy miért jött rám.

2 komment

Címkék: utazás para

süti beállítások módosítása