A kép innen

Na tök jó, hogy beharangoztam, hogy na ekkor meg akkor lesz az ez meg az, erre nem. Merthogy a gépem úgy döntött, hogy tizenöt másodpercenként lefagy. Az élet így izgalmas igazán! Kárpótlásul az elmúlt két nap home-videója cicákkal, és zenével, 2 óra helyett ma 7 percet kaptok. Nem mintha túl sok embert érdekelne :)

Na, döntöttem, akkor legyen este 18-20-ig a catcam, zenével jól, az nyert. Akinek ez semmiképp sem jó, de mégis szeretne két óra szövegmentes zenét, ami nem biztos hogy megfelel az ízlésének, az kommenteljen léci, mert egy emberért is képes vagyok megoldásokat keresni.

Amúgy ilyenkor délelőtt 8-10-ig még aktivak a macskák, élet van odakinn, ma pl Koki lefocizta a fehér lasztiját az utcára, mert kitágitotta alul a műanyag-szerkezetet, és menetrendszerint szereti kidugni a fejét, és a padlózat szélébe kapaszkodni, amitől én infarktust kapok, tehát ma az egész erkély alját hungarocellel rögzitem, mert ez a Koki direkt idegesít. Mióta rászóltam, csak erre játszik. A lasztit még nem tudom, hogy szerzem vissza, előbb még láttam a járda és a parkoló kocsi között.

Azon gondolkodom egy ideje (jójó, túlzás...:), hogy tegyük fel, van valaki, akiben megbízol, és elhiszed, amit mond, mert már háromszor benyögte a nyerő lottószámokat (még húzás előtt), és megjósolta, hogy a Frici cicának csak háromlábú kölykei lesznek, szóval mindegy, hiszel neki, és akkor ez az ember megmondja neked, hogy mikor halsz meg. Teszem azt, legyen mondjuk a válasz: 40 éves korodban. (Senki nem mondott ilyet, de azon filózni, hogy találok egy efféle tartalommal rendelkező papírt a szerencsesütimben, elég nagy badarság lenne.) Vagyis ugye a lényeg, hogy elhiszed, mindegy miért, most ez a minta, olyannal most nem foglalkozom, hogy nem hiszek neki.

Tehát, ha te most ezt így "tudod", akkor mi lesz? Élünk boldogan, felhőtlenül, egészségesen, aztán egyszer csak 40 évesen meghalunk? Esetleg elébe megyünk a dolognak, hogy a franc essen bele, csak azért is én döntök, hogy mikor!? Vagy várunk reszketve, aztán felsóhajtunk, ha elmúlt?
Megváltozik-e az életünk? Belekezdünk-e sokféle dologba, meg újdonságokba, lévén már csak mondjuk tíz év van hátra, és a fenébe, még nem úsztam cápákkal! De igazából nem ez érdekelne, ez csak mellékes duma.

Mondjuk, teszem azt 35 évesen elüt egy kamion, vagy vonat, mindegy, kevés esély van a túlélésre. A tudat, hogy 40 évesen halsz meg, megváltoztatja-e a sorsodat? Mert mi van, ha nem tudjuk, hogy akkor halunk meg, meglátjuk a vonatot/kamiont/grizzlyt, beszarunk, feladjuk, meghalunk, ha meg tudjuk, akkor nyugisan állnánk ott, hogy bakker, ez gáz lesz, de van még 5 évem, ez még nem az én időm? Ez a tudat adhat-e erőt ahhoz, hogy az ember túléljen durva dolgokat? Ez is egyfajta hit, nem?  Az agy annyi mindenre képes. Be lehet így "csapni"?

Ha történne valami extrém baleset, akkor vajon kinek van nagyobb esélye a túlélésre? Aki "tudja", hogy még van X éve hátra, vagy aki nem? Oké, oké, hangosan gondolkodom, de mostanában ilyeneken filózok, a megállíthatatlan autó és az áttörhetetlen fal találkozása túl unalmas (szerintem felrobbannak, oszt jóvan.)

Persze a kérdésen tovább is lehet menni.. vajon mennyiben változtat meg minket az, hogy tudunk valamit, és az h rendíthetetlenül hiszünk (NEM vallásra gondolok, arról nem akarok beszélni, és kész, nem nem nem!), legyen az elv, ember, bármi (kivéve ugye a vallást.. persze, majd hagyok kiskaput!)

És itt van a másik fele a kérdésnek. Ugyanazzel a kamionnal stb. találkozol 40 évesen. Vajon a tudattal, vagy anélkül van nagyobb esélyünk a túlélésre? A tudás a fejünkben vajon azt mondja- e, hogy apám, erről beszélt, megmondta!?
(Tételezzük fel, hogy nem szakad ki a szivünk, és nem vág félbe a szerkezet, oké? Nem akarok ilyen belekötéseket látni, ééértem? Mert ugye most nem ez a lényeg:)

Annyit tudok csak, hogy az agy rettentő dolgokra képes, de talán a negatívumokra fogékonyabb, talán az a válasz, hogy a 35 évesen nincs több esélyünk a túlélésre a tudattal, viszont 40 évesen már esély sincs rá, még ha az a kamion csak egy lovaskocsi is :/

Vajon?
(és margarin?)

Emlékeztek ti a Bobó, meg a Góliát című gyerekújságokra? Egész tűrhetőek voltak akkori fejjel, persze mert a Garfieldot valamiért nem járattam, vagy nem ismertem (jézusom, bele se merek gondolni), vagy drágább lehetett, nem emlékszem, csak arra, hogy még Góliátos évkönyvem is volt, tényleg, ezek az évkönyves izék még léteznek?

A Bobó az a stüszivadászkalapos szőke figura, a Góliát meg lenn látható, a kis feketehajú. Bobóra már nem emlékszem, csak hogy az erdőben él, vmi szőrmók barátai vannak (azokat szerettem), és a szendvicsében MINDIG van csemegeuborka. Mert aki az uborkát szereti, rossz ember nem lehet.

Góliát meg egy őskori kis fickó, kőbaltával, a lába nyomában kardfogú tigrisekkel.

Ez két külön újság volt, de pár szám erejéig (vagy még tovább, nem tudom), voltak közös részek, mint a fenti kép is mutatja.

Az első ilyet olvastam, Góliát valahogy Bobó idejébe és világába kerül, összefutnak, Bobó megkinálja szendviccsel, Góliát meg laza mozdulattal kipeckeli az ubit a szenyából, ezen persze Bobó nagyon kiakad, hisztériás rohamot kap.

Először akkor tettem a szendvicsembe csemegeuborkát. Másodszor meg most.