Ma reggel* véletlenül azt hittem, hogy én lehetek az a szép leányzó a tükörben. Ilyen nap évente egyszer van. Maximum. (*16:44-kor)
Pár perce még nagy ordítozás volt az utcán, amolyan hangoskodás féle, nem érteni mit kiabálnak, de nekik sem az a lényeg, ugyebár. Szerencsére ez ritkán van, de erről eszembe jutott, hogy a minap, gondolom valamilyen politikai esemény lehetett, mert hasonlóan sötétben, szóval fene tudja hánykor, de átlagember olyankor már alszik, vagy szeretne, tehát én ébren voltam, és gondolom a kis magyar lelkük forrongott még a társaságnak, akik az erkély alatt jó pár méterrel haladtak el a kakasos templom irányában.
Ugyanis a drágák fennhangon ordítozták, hát igen, üvöltözték, hogy "Esküszünk, esküszünk, rabok tovább nem leszünk!" Nos, a verstanulás rabjaivá se váltak, erre meg én esküsöm, ugyanis folytatták. Volna. Ha tudták volna a szöveget. Így aztán összekeveredtek a hangok, egyre halkabbak lettek, aztán a refrént már nagy büszkén óbégatták megint, aztán a versről már le is tettek, csak időnként hangzott fel a refrén, egyre halkabban, ahogy távolodtak.
Hát könyörgöm, ecséim!
Tudjátok mit? Kiabáljátok a verset, de akkor végig bakker, és hibamentesen! Ha hajnali 4-kor arra ébrednék, hogy az ablakom alatt üvölti torka szakadtából egy húsz fős csoport a Szózatot (vagy akár a Nemzet dalt, egye fene..:), ám legyen! De így.. ez szégyen :(
Tény, bevallom, restellem, én sem tudom fejből az egészet. Nem tudok seggelni, na, a vers meg olyan. De nem is üvöltözöm nagy mellénnyel bele az éjszakába a felét!
Az ilyentől kiakadok, na.
Viszont ez jutott az eszembe arról, ahogyan elmismásolták a verset magát, asszem egyszer már kitettem, de hát kit érdekel:
Csacsogunk