LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

A Jediket meglepni nehéz, de nem lehetetlen!

2009.09.02. 11:16 Ypszi

Az úgy kezdődött, hogy Pyry öregebb érettebb lett (nem:), és én már előtte kitaláltam, hogy jól meglepem, mégpedig egy periódusos táblázatos zuhanyfüggönnyel, mert hogy az jópofa, de sose költene rá, nekem meg jobb ötletem nem volt, és amúgy is szeretem a poénos és egyben használható dolgokat. Tehát írtam Gombinak, hogy rendelje meg a nevemben, mert ugye Salt Lake City nem a szomszéd sarok, aztán majd jól meglepem így ezzel.

Igen ám, de nem tudtam a levelezési címét, így itt írtam neki, üziben, és vártam, vártam, semmi, aztán kénytelen voltam Pyrytől elkérni azt az emailcimét, amit használ is. Nem gyanús :)

Pyry úgy csinált, mintha fel sem tűnt voln, és ez feltűnt Gombinak, így szólt, hogy a nő sejt valamit, én meg nem akartam, hogy tudja, tehát elterelő hadműveletként kapott Gombitól, de mégis "tőlem" egy kis nyalánkságot, a többi ajándékával. Tudtam, hogy tudja, hogy én tudom, hogy neki ennyi is elég, csak egy apróság, gondoltam rá, szuper.
Persze hogy ne legyen feltűnő, hogy ez nem az igazi meglepi, el lett játszva, épp csacsogtunk Pyryvel, mikor szóltam neki, hogy mondja azt a Gombinak, hogy "a kankalin sötétben virágzik" és ekkor lett megdobva az aprósággal, szóval megadtam a módját, ezért vált be :)

Ma hajnalban (lehet h éjjel volt még az, de már ma), vagyis SLC-ben tegnap du szólt Gombi, hogy megjött az ajándok, adjuk oda. Szegény Pyry épp akkor kelt az esti szundiból, mert hogy széjjel van most vagdosva munkaügyileg a napja, estig benn volt, aztán még éjjelre vissza kellett mennie, úgyhogy még ezelőttre időzítettük, utána már sztem csak összeesni lett volna ideje :)

Szóval épp egy esti miniszunya után épp hogy kinyitja a szemét, mikor gyorsan hivom skype-on, persze gondolom fura, mert nem szoktunk ilyet, eddig egyszer volt, akkor is macskát mutattam neki. És jól telibeközöltem a kis álmos fejszerkezetébe, hogy "tudod azért hivtalak, mert hogy szeretném átadni az igazi ajándokod." És meglepődött, láttam! Ahogy azt is, hogy örült :) Megérte fennmaradni reggelig :)

Ez amúgy tökre nem érdekes sztori másoknak, de én úgy izgultam már nem is tudom mióta, hogy összejöjjön a meglepetés ereje is, hogy azt elmondani nem tudom:) És annak ellenére, hogy kitalálta, hogy készülök valamire, mégis sikerült :) Ilyenkor van némi elégedettségérzésem, ami amúgy abszolút nem jellemző rám. Szuper:)

És persze az még poén, hogy Gombi pont olyan ajándékot adott neki, amiről Pyryvel nem is olyan régen beszélgettünk, hogy talán érdemes lenne befektetni, de hát ugye most nem erre költ az ember. Szóval Gombi is egy Jedi.

Ők a Jedi-család. Komolyan!

5 komment

Címkék: szülinap pyry gombi

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr641354975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2009.09.02. 23:48:04

Hehe, csak most jutok ide hogy írjak... :)
Tényleg így volt ám minden szó igaz, és nagyon meglepődtem, meg meghatódtam, de te ezt már nem láttad, hogy még egy óra múlva is csak vigyorogtam és mondogattam hogy nahát ez az Ypszi.. :) Namajd írok én is róla bejegyzést :)

És azt mondtam hogy valaki már nem is tudom ki mennyire ledöbbent mikor mondtam hogy mi még sosem találkoztunk élőben? :D

Amúgy meg annyira kis cuki voltál tegnap este, szerencséd hogy messze voltál, tutira összeölelgettelek volna :D

Ziebi 2009.09.02. 23:52:12

Ja és nem jedi, hanem részemről boszi. :)

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.09.03. 07:56:51

@Ziebi: éjjel már csak ennyire futotta, biztos nem tett jót a mezitlábaskodás az erkélyen..

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.09.03. 08:26:48

@Ypszi: hát kész.. azt akartam irni amúgy, hogy hát igen, furcsa, de erre jó a webkamera is, na meg ti is jöttök még erre, én meg valamikor szeretnék arra (bár lehet addigra már visszajöttök, mikorra összejön:)
süti beállítások módosítása