Volt egyszer egy ember, aki megpróbálta kiásni a homoki patkányt üregéből. Oly mélyre ásoot, hogy elért az alvilágba. Csakhogy szűk volt ám a nyílás, amit ásott. Átnézett rajta: uramfia, micsoda csúf szörnyeket látott! Mindegyiknek két ujj volt a lábán. Puszta látásuktól is annyira megrémült, hogy elejtette ásó-botját és gyorsan visszahúzódott.
   Ahogy kibukkant az üregből, találkozott Mulliannal, a sassal. Elmesélte neki, mit látott. Mullian ráparancsolt, hogy menjen vele és mutassa meg, hol vannak azok a szörnyek. Amikor odaértek, Mullian annyira kiszélesítette az üreget, hogy átfért rajta. Át is bújt, társára meg ráparancsolt, hogy kövesse, akárhogy reszketett is az, szegény feje. Mullian bátran odament a szörnyekhez és megkérdezte, melyik törzsből valók, mert eddig még nem látott ilyeneket.
   Megmondták neki, és nevén szólították Mulliant, aki ettől igencsak meglepődött. Az ő nevük - azt mondták - Elea:nba Wunda, aés feladatuk, hogy őrizzék a gonoszokat, állandóan hajtságk őket és ne engedjék nekik, hogy a jobb kezüket használják. Mulliannak és társának megjelenése annyira meglepte a bűnhődő szellemeket, hogy néhány egy pillanatra mozgás közben megálltak. Az Elea:nba Wundák tüstént megfogták őket és bedobták a tűzbe, mert két tűz is égett a barlang két végén.
   Mullian társa neagyon megijedt. Gondolta, neki is baja eshetik, közelebb bújt hát Mullianhoz. Az Elea:nba Wundák tudták jól, mire gondol. Egyikük azt mondta:
- Csak az bűnhődik ilyen módon, aki megérdemli. Ha jó szellem kerül ide, azt elküldjük Bullimára; csak a gonoszokat tartjuk itt. Te vagy az első élő ember, aki itt jár. Most éjjel van a te országodban, csak a szellemek járnak fent. Itt kell maradnod velünk, míg el nem jön a reggel.
   Tudta Mullian, hogy nemigen ajánlatos elmenni, ha az Elea:nba Wundák úgy kívánják, maradjanak. Így aztán nem törődött vele, akárhogy integetett is a társa, hogy gyorsan fussanak el. Az Elea:nba Wundák ennivalóval kínálták őket. Mullian ugyancsak bevacsorázott, de a társa nem nyúlt semmihez. Lefeküdtek, de nem jött álom a szemére. Látta, hogy a szellemeket egész éjszaka csak hajtják. Néhányat felküldtek a földre: ezek később visszatértek és új szellemeket hoztak magukkal, amelyeket a nemrég megholtak testéből ragadtak ki. A gonoszokat odahajtották az állandóan mozgó tömeghez és rácsaptak a jobb kezükre, ha fölemelték vagy mozgatták.
   Reggel az Elea:nba Wundák Mulliant és társát ennivalóval kínálták. Mullian evett, de társa megint csak nem nyúlt semmihez. Evés után azt mondta Mullian, hogy most már elmennek. Az Elea:nba Wundák nem tartották vissza őket, így hát kimásztak ugyanarra, amerről jöttek. Ahogy az üreg szájához értek, Mullian társa tüzet rakott és megfüstölte magát is, Mulliant is, ha netán gonoszságot hoztak volna magukkal az alvilágból.
   Azt hitte az ember, hogy Mullian meghal attól az ennivalótól, amit odalent evett, de Mullian nemhogy megbetegedett volna, hanem még erősebbnek tűnt fel, mint azelőtt. Így fedezte fel a törzsek számára Mullian, a bátor harcos, a bűnhődés helyét.