Képriport később!

Nagy rettegés van most, mert Pál beköltözött hozzánk, és úgy gondolja, hogy ej, de ráér még hazarepülni. De én erről máshogy vélekedem.

Reggel hiába hívtam a Prücsit, nem mutatta magát, aztán észrevettem, ahogy az erkélyajtó és a függöny közé beékelődve les kifele. Annyira édes volt, ahogy csak a feneke látszódott ki:)

Aztán Kokit nem bírtam lebeszélni az erkélyajtó szeretgetéséről. Időnként ő kitalálja, hogy ki akar menni, de még egy látó macskát sem engednék ki felügyelet nélkül. Tíz perce már az üvegen dörömbölt ővaksága, úgyhogy ezt már a nem normális esetek közé soroltam, és megnéztem mi az.

Pállal az a baj, hogy tud repülni és szúrni is. Én még a szúnyogcsípésre is tudok allergiás lenni, a pókra is voltam már, szóval nem igazán szeretnék Stinggel túl közeli élményt ápolni. Nem tudom, hogyan pateroljam ki, mert a poharas/dobozos-papíros verzió eddig csak repképtelen ízeltlábúaknál és denevérnél (ja igen, majd elmesélem, hogyan kaptam el Batmant!) vált be. Egy dezodorral feljebb tereltem a drágát, hogy ne legyen macska-magasságban és időnként ránézek, hogy hogyan halad. Az ablakot kinyitottam neki, sőt, leírtam háromszor egy nyolcas formát, ezzel jelezve, hogy háromszáz méterre északra van egy faja kis pipacsmező. Én mindent megteszek az ügy érdekében, de egyelőre csak annyit értem el, hogy a függöny ráncai között felkúszott a plafonig, és most ott van fogolytáborban.

Nem akarom bántani, de most már tudom, hogy a lakásban van, és félnék úgy elmenni itthonról (nagyon fenyeget a veszély:), vagy ledőlni szundizni, hogy tudom, hogy van esélye, hogy valami megtámad álmomban.

Esélyről jut eszembe a dumbésdumber, mikor kérdezi vmelyik (dzsimkerri) a csajtól, hogy van-e esély arra, hogy járjanak, a csaj meg közli, hogy egy a millióhoz, erre srác önkivületi állapotban ordibálja: van esélyem! van esélyem!
 

 Nesztek egy csak windows hangokat felhasználó kis zene. Iszonyat jó :)

Amúgy tényleg nem én vagyok a nagyon repülő (pedig de), úgy látszik másnak is feltűnt, hogy vmi hibádzik a kréta körül:)

Megint 4kor főztem. Zöldborsófőzeléket. Szeretem a főzelékeket, de nem túl sűrűn főzök. Nos, zöldborsót még soha a büdös életemben nem főztem, talán max levesbe dobtam. Mirelitből azért elég hamar megvan:) És ehető lett. Nem mintha nagyon el lehetne rontani, de én azt hiszem sok embert meglepnék, hogy mikre vagyok képes. Csak azért nem keresett fel még a Nasa, mert másik kontinensen vagyok, de tuti, hogy az 51es körzet 100 km-es sugaránek közelébe sem engednének:)

 
Nagyobb térképre váltás

Wurrunna fáradtan és éhesen tért meg a táborba egy egész napos vadászatról. Idős anyjától hamuban sült fűmag-pogácsát, durrit kért, de az azt mondta, hogy már mind elfogyott. Kérte ekkor Wurrunna a többi feketét: adnának neki doonbur magot, hogy durrit készíthessen - de nem kapott senkitől. Haragra lobbant Wurrunna és így szólt:
- Messzi földre megyek, idegenek közé; saját népem éheztet engem. - És harag lángolt szívében, mikor útnak indult. Felszedte fegyvereit és elindult új országot, új népet keresni.
   Mikor már jó ideje ment-mendegélt, a távolban megpillantott egy öreg embert, aki mézet szedett ki egy fa odvából. Az öreg ember arcát Wurrunna felé fordította és figyelte jöttét. Csak mikor közelebb ért Wurrunna, akkor látta, hogy az öregnek nincsen szeme, bár az már figyelte, mielőtt lépteit meghallhatta volna.

   Abban az időben, mikor Baiame* elhagyta a földet és Bullimára költözött, az örök pihenés messzi országába, a szent Oobi Oobi hegyen is túl, elhervadt minden virág, amely a síkon és a köves lejtőkön növekedett, elfonnyadt minden bimbó, amely a fákon sarjadt. Egyetlen szál sem fakadt többé a helyükön. A föld csupasz lett és sivár, mert nem díszítették a virágok. Már csak a hagyomány emlékezett róluk, az öregek meséltek a föld virágairól törzsük fiataljainak.
    Ahogy a virágok eltűntek, a méhek is elköltöztek. Hiába vitték ki az asszonyok a kéregtálakat, hogy mézzel töltsék meg, mindig üres edénnyel tértek haza. Közel s távol csupán három fán éltek és szorgoskodtak a méhek, de ezekhez a fákhoz ember nem nyúlhatott, mert Baiame rájuk ütötte bélyegét*, s így mindörökre sajátjának nyilvánította őket. A gyermekek méz után sírtak s az asszonyok panaszkodtak, mert a wirinunok* nem engdték meg, hogy hozzányúljanak Baiame fáihoz, azok szentek voltak mindörökre, mindenki számára.