Továbbra sincs kedvem a világhoz, de időnként bejelentkezem, úgy döntöttem.

Szóval a héten halálközeli f(élelmetes)élményben volt részem. Már jó sötét volt, ami ebben az évszakban a nap nagyobbik felében igaz, szóval nem újdonság, és a gépen játszottam ezerrel, persze a világítást nem kapcsoltam fel, mert minek, energiapocsékolás, és igen, tudom, a szemnek nem tesz jót, ha a sötétben csak a monitor megy. Na mindegy, szóval vaksötétben nyomogatom az egeret ezerrel, erre indokolutlanul megmozdul a monitor jobb alsó sarka. Vagyis a sarokban kecsesen tapogatózni kezd két hosszú pókláb. Akkorát ugrottam hátra, a magas cét kivágva, hogy a macskák is megrémültek. A lámpagyújtás után axe barátom oldotta meg a helyzetet, hogy merre lehet a támadó, és hát sajnálatos módon legyilkoltam. Be vagyok szarva ezektől, na! Meghaladta azt a méretkategóriát, amit vinnyogva és fogösszeszorítva még kidobok az ablakon egy pohár és egy papírlap segítségével.

Soha többet nem oltom le a lámpát sötétben ezek után, az tuti. Erről mondjuk az a sztori jut az eszembe, mikor úgy 9 éve Ági (ex)kolléganőm egyik reggel bejön melóba, halálrasápadt arccal, majd közli, hogy reggel, indulás előtt majdnem meghalt. Mindenki kérdezgetni kezdte, hogy de hát mi történt? Mire ő: épp készülődött be, mikor a szoba közepén, pont előtte leficcent egy hatalmas pók a plafonról, és így csapdába esett, mert képtelenség volt kikerülni. Erre persze mindenki elkezdett röhögni, én viszont rögtön tudtam, milyen traumán ment keresztül. Szegény, meg nem értettek. Klubot kéne alapítanom.

Volt még pár dolog, amit le akartam írni, de csak egyet nem felejtettem el.

Szóval itt a nagy influenza-pánikban megmondom ám, hogy én miért nem oltatom be magam. Azon kívül, hogy nálam a lustaságból csak jó dolog sült ki eddig, a következő az indokom: adok esélyt a természetes szelekciónak, szóval én a Föld bolygóval vagyok:) De tényleg. Komolyan! Nem viccelek.
 

Levezetem (Pyry, ne olvasd el, ezt a részt már ismered:)
Szóval. Először is, annak az esélye, hogy ezzel az életvitellel elkapjam a vírust, elég csekély, mert nem járok emberek közé. Kb hetente egyszer lemegyek a boltba, havonta egyszer a postára. Van sálam, és abba temetkezem. Szoktam kezet mosni. Az egyetlen veszélyes tényező az életemben a zöldség-gyümölcs. De most almáról átszoktam a kiwire, azt ugye hámozni kell, na meg nem vagyok én olyan hűde egészségesen táplálkozó. Ebből az is ered, hogyha nem oltatom be magam, és mégis elkapnám, nem sok embernek tudnám átadni.
A következő meg, hogyha elmennék beoltatni magam, először az előző pont megdőlne, mert a rendelőkben sok ember szokott lenni, és betegek is (tudom, van oltópont is), szóval tuti összeszednék valami nyavalyát, én mindig betegebben jövök el az egészségügyi intézményekből, mint ahogy odamentem.
Szóval ezek után, bár nem sok az esélyem rá, de én igenis adok esélyt a természetes szelekciónak. Szegénykém úgy el van nyomva. És végülis az én életem, és azt is tudom, hogy ha lebetegszem, akkor bizony pénzbe kerülök az államnak, mert meg kell gyógyítani, de basszus, dolgozom annyi ideje, hogy az egészségügyi járulékom állja a költséget. És akár túlélem, akár nem, ennyivel beljebb lesz az orvostudomány. Szóval ezzel csak nyerhet a világ, a természetes szelekció, és az ellenfele is. Olyan kis segítőkész vagyok, mi?:)
Ja, és ha meg nem kapom el, akkor meg feleslegesen tettem ki magam a második legrémisztőbb dolognak, a pók után: a tűnek.
Persze igazából a lustaságról és a tűfóbiáról szól az egész, de szerintem teljesen jó érvem van. Ebbe nem nagyon lehet belekötni :P (Nem mintha bárkit érdekelne)

Amúgy meg kitaláltam a barát-nobeldíjat! Az jobb lehet a béke nobeldíjnál is. Most gondoljatok bele, ha Hitlernek lett volna gyerekkorában sok pajtása a homokozóban, akkor lehet hogy másképp alakul a múlt század. Kitudja.