Bahloo, a hold teremtette a lánygyermekeket. Munkájában néha Wahn, a varjú is segített, de bizony nem sok jó származott abból, ha Wahn egymaga munkálkodott, mert a lányok, akiket ő teremtett, felnőtt korukra házsártos, nyelves asszonyok lettek. Bu-maya-mul, a gyík teremtette a fiúkat, ebben néha Bahloo is segített. Bahloo is, Wahn is nagy wirinun (varázslóféle ugye) volt, és ketten együtt éltek. Egyik nap Wahn azt mondja Bahloonak:
- Mi volna, ha nem teremtenénk új gyerekeket, hanem jót cselekednénk a holtakkal és új életre keltenénk őket? Te meg én együtt meg is tudnánk tenni!
- Nem - szólt Bahloo - ők halottak. A gonoszok már elégtek, a rosszak az Elea:nba Wundáknál vannak, a jók Bullimára kerültek, vagy kedvükre kalandoznak. Aki meghalt, nyugodjon.
- De oly sokan haltak meg mostanában - nagyon kevés ember lesz a földön, ha hagyjuk, hogy mind meghaljon.
- Nem baj: teremts több gyermeket és ne bolygasd a holtakat.

   Wahn igencsak erősködött, hogy Bahloo segítene föltámasztani a holtakat, de Bahloo mindegyre azt válaszolt:
- Hagyd őket, lelkük talán már másokba költözött. Hagyd őket nyugodni.
Ez a konok elutasítás aztán megharagította Wahnt. Egyik nap kapta magát, elment vadászni. Egyszer csak elért egy magas eukaliptusz fához és rengeteg Yula-marát, vagyis kukacot látott rajta. Visszatért a táborba. Ismét Bahloohoz fordult:
- Ugyan meggondoltad-e? Segítesz föltámasztani a holtakat?
- Nem - válaszolt Bahloo - hagyd csak nyugodtan őket. Az özvegyeik meg hadd házasodjanak a fiatal férfiakkal.

   Wahn ekkor elmondta, hogy talált egy fát, amelyen rengeteg a kukac, és azt ajánlotta, menjenek oda együtt, s annyit szedhetnek, amennyit csak akarnak. El is indultak. Amikor a fához értek, Wahn így szólt:
- Én lent maradok. Te másszál csak föl a fára és kapard ki a kukacokat ezzel - s odanyújtott neki egy kampós botot.
Fölmászott hát Bahloo és a kampós bottal gyorsan kihalászott egy csomó kukacot, aztán ledobta Wahnnak. Wahn minden dobásnál rálehelt a fára, s ez minden lehelettől magasabbra és magasabbra nőtt. Addig-addig tett így Wahn, míg végre a fa ágai az eget verdesték. Ekkor Bahloo észrevette, milyen magasan van és csodálkozva kérdezte:
- Hej, hol vagyok én? Hová kerültem?
S amint így szólt, a fa ágai már benn is jártak az égben. Bahloo lenézett és messze-messze, lent a földön megpillantotta Wahnt, aki felkiáltott neki.
- Csak maradj ott, ahol vagy. Nem akartál nekem segíteni a holtak feltámasztásában. Most maradj csak egyedül az égben. Tudok én magam is lánygyermekeket teremteni.

   És minden éjjel, amikor fent ragyog a hold, ott látni Bahloot meg a fát az égen. Bahloo bolyong az égben, vissza akar térni a földre, de meg kell változtatnia a külsejét, mert régi ellensége, Yhi, a nap állandóan leskelődik utána, hogy ezt megakadályozhassa.
Valamikor réges-régen Yhi szerette Bahloot és férjéül akarta, de Bahloo kifogásolta, hogy Yhinek olyan sok kedvese van, és ezért elutasította. Yhi nagy haragra gerjedt és szerelme gyűlöletté változott. És most, hogy Wahn felküldte Bahloot az égbe, Yhi megparancsolta a szellemeknek, akik peremén állva tartják az eget, hogy ha Bahloo bármikor is közeledik, vissza kell űzni.
- Különösen akkor figyeljétek - mondta Yhi - amikor én vörös kengurubőrbe takarva alszom. Ha szökni engeditek Bahloot, leütöm azt a szellemet, amelyik az égbolt közepén üls és a kurrajong-rostból font kötél végét tartja, amin a föld függ. Akkor pedig a föld lesüllyed a sötétség hazájába és ti is vele süllyedtek.

   E fenyegetések után Bahloo sehogyan sem szökhetett meg, bár mindenáron vissza akaart térni a gyermekteremtéshez, mert most csak Wahn végzi ezt a munkát és akkor a világ hamarosan tele lesz lármás-cserfes asszonyokkal. Végtére azt gondolta ki, hogy más külsőt ölt magára és így jut át a szellemek között. Egy emu képét vette hát fel, a szellemek meg azt gondolták, hgoy ez Gowa-gay, az égi emu, és szépen átengedték.
Mikor Bahloo ismét biztonságban volt a földön, elment a régi tanyájára. A kutyái nem ismerték meg (emlékszünk? ők a kígyók:) és dühösen ugatva rohantak rá. Megszólalt hát, feleségei ráismertek a hangjára és visszaparancsolták a kutyákat. Ekkor Bahloo visszavarázsolta magát régi alakjába. Csakhogy félt ám, hátha fivérei felneszelnek a kutyaugatásra, márpedig azok nem akarták, hogy visszajöjjön, mivel feleségeit maguknak szerették volna megkaparintani és ha ő nem kerül elő, a testvéreknek elsőbbségi joguk van rájuk* - így hát ráparancsolt az asszonyokra: készítsenek a kunyhóba egy olyan fatörzset, amelyben egy mingga szellem lakik, ezt takarják le opossum szőrmével, ők pedig osonjanak el vele együtt a birához, vagyis a fehér fához, ahol sok kukacot találnak, és itt le is táborozhatnak, mert bőven lesz táplálékuk.

   Alighogy elmentek, egyik fivére settenkedett a letakart fatörzshöz, hogy megölje Bahloot. Bunkója félelmetes erővel csapott rá, egyszer, kétszer, háromszor. Aztán belerúgott a fatörzsbe, de az mintha visszarúgott volna és keménynek tűnt, nem puhának, mint egy testnek kellene lennie. Lábában csípős fájdalmat érzett.
- Mi rúghatott meg? - tűnődött.
Megragadta az opossum szőrmét és lerántotta, de alatta semmit sem talált. A mingga, vagyis a szellemfa, láthatatlanná tudja varázsolni magát, és láthatatlan akkor is, ha elmegy. Körülnézett a fivér a táborban, nem látta sehol az asszonyokat, és mivel tudta, hogy Bahloo, a testvére wirinun, egyszeriben rájött, hogy becsapták.
   Visszasántikált hát a táborba és elhatározta, hogy másnap majd reggeltől estig kutatja a nyomokat. De sohasem tudta megtalálni Bahloot, mert az, ha veszély fenyegette a földön, emu képébe öltözött.
   Bahloo és feleségei jóllaktak kukaccal, majd Bahloo elment gyerekeket teremteni. Mikor elkészített néhány kislányt, odajott barátja, Bu-maya-mul, a hosszúnyelvű kis gyík és hozott néhány félig kész kisfiút. A gyík megpróbálta fiúvá átalakítani Bahloo néhány kislányát, mondván: jobb, ha fiúk lesznek, mert azokból válnak a legerősebb harcosok és a legjobb vadászok, de Bahloo azt mondta:
- Ne tedd ezt, Bu-maya-mul, kell néhány lány is. A fiúknak egyszer majd szükségük lesz feleségre is.

   Akkor aztán ketten együtt csináltak még néhány kisfiút és kislányt, s amikor ezek elkészültek, elküldték őket Walla-gudjail-wanhoz, aki a gyermekszellemeket őrzi, mielőtt megszületnek vagy újraszületnek, mint földi gyermekek. Walla-gudjail-wan nagyon szereti a kagylókat, ezekből nagy kupacokat gyűjt és ha a gyerekek hozzányúlnak, olyan haragra gerjed, hogy bezárja őket. Ekkor Walla-guroon-bu-an, egy másik szellem, aki jó a gyerekekhez, megsajnálja őket és földi anyát ígér nekik.
   Egyik-másik szellem volt már gyerek valamikor régen, csak fiatalon meghalt. Ezek aztán, mikor földi anyát kell választaniok, rendesen a régi földi anyjukat nevezik meg, és Walla-guroon-bu-an el is küldi őket oda, hogy öltsenek új testet vagy szülessenek újra. Ha meg a saját anyjuk nem volt jó hozzájuk, más asszonyt választanak, olyat, akit szerettek a földön, aztán el is küldik ehhez a gyerekeket. Van olyan gyerek-szellem is, akinek nem volt földi anyja soha, és más asszonyt sem ismer - ezeknek aztán szerencsét kell próbálniok. Walla-guroon-bu-an elküldi őket a földre és ott elbújnak a coolabah-fa hosszú, lehajló ágai közé. Az első asszonyt, aki elhalad a fa alatt, választják anyjuknak ezek a fán ülő gyerek-szellemek*.
Ha a szellem-gyerekek sokáig várnak a fán, sírnak és nagyon boldogtalanok. Az öregebb szellemek ilyenkor megsajnálják őket és hogy sírásukat megállítsák, átváltoztatják őket fagyönggyé, amely a fákon csüng: a bogyókat gyermekvér festi pirosra.

   Egyes helyeken a csüngő lombú fák alatt tisztások vannak. Azt regélik, ezeket a szellemek söpörték tisztára, hogy a wirinunok eljöjjenek, heveredjenek a fa alá és beszélgessenek velük.
   Ha Bahloo későn tűnik fel az égen, azt mondják a fekete emberek: Bahloo lánygyermekeket teremtett, ezekhez több idő kell, mint a fiúk készítéséhez.
   A ködről előre tudják, mikor jön Bahloo.
- Nézzétek - mondják - Bahloo közeleg, ott jön már a pára.

   Wahn, a varjú változtatja át a lányokat fiatal asszonyokká, ilyenkor azzal kell megörvendeztetni, hogy törzsének kiáltásait hallatják: - Wah, wah, wah.
De Bahloo igazgatja az asszonyok életét születésüktől halálukig*.
 

* ez a másodlagos házasság egy formája, melynél az egyik fivér halála után özvegyét vagy özvegyeit a többi fivér veszi feleségül
* néhány ausztrál törzsnél nem ismerik a fogamzás fiziológiáját, és a nemi aktus és a gyermekszületés között nem látnak okozati összefüggést. A gyermek születését természetfölötti tényezők munkájának tulajdonítják: a gyerekszellem behatol az általa kiválasztott asszony testébe, majd megszületik. Az asszony a szellem megjelenéséről a gyermek megmozdulásakor vesz tudomást. Ez eredményezte a totemizmus egyik speciális formájának, az ún. fogamzási totemizmusnak a kialakulását is. Az a fa, szikla, folyó stb., melynek közelében a gyermek először megmozdult, az lesz a gyermek totemje, ugyanis azon a helyen üldögélve várta jövendő anyjának megjelenését.
* ezt asszem nem kell magyarázni:)