LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

I. Díj: Agnózis

2008.10.25. 18:12 Ypszi

Szóval kiderült, hogy éveken át feleslegesen gyúrtam szempillára, mert gyomorra kellett volna. Na igen, a gyomrom záróizmai gyengébbek a tv-néző izmommál. Edzőtáborba velük!

(Akit csak az érdekel, a diagnózishoz vezető rögös út nem, az először is bekaphatja, másodszor meg lapozzon a végefelé:)

Ja igen, nna, voltam gyomortükrözésen. Bár ezt a leleten úgy hívták, hogy: oesophago-gastro-bulboscopia. A következő csillagot, amit én fedezek fel, erről fogom elnevezni.

Azt mondjuk nem vágom, minek adtak időpontot fél 8-ra, ha még csak akkor kezdenek beszállingózni a gasztróra. Biztos vmi gasztroenterológiai kituddtöbbtöményetinni találkozó volt előző este, szerintem az orvosok nyertek 2:1 -re a nővérek ellen. Így aztán 8 körül hívtak be, aztán ott még csücsülhettem a műszerek között a gondolataimmal, amik valahogy nem bírtak elvonatkozódni a helytől. Még jó, hogy volt már ilyenem, nagyjából tudtam, mire számíthatok.

34 órája nem ettem már, hányingerem volt, amíg vártam, vki rossz minőségű kávét főzött, amit onnan tudok, hogy annyira érezni a pörkölés szagát főzés közben, hogy attól csak fokozódott a hányingerem (ezt a szagot akkor sem bírom, ha semmi bajom), ezek után a lidokain spray a torkomba különösen jól esett, azt hittem ott nyomban kihányom a gyomrom, mivel hogy tartalma az nem sok volt (nem is lett volna szabad ugyebár..). Viszont innentől gyorsak voltak nagyon, lefektet, kis műanyag be a szájba, ráharap, azon át a csövet be, 5 perc és ezernyi öklendezés után végeztünk is. Nem voltam valami túl ügyes, és közreműködő:(

De közben már sejtettem, hogy végre már találtak valamit, még pedig onnan, hogy hallottam olyat, hogy ahaaa, ahaaaa, és bár a leletből nem sokat értettem a latin duma miatt, de olyan szavak nem szerepeltek benne, hogy: ép, megfelelő, jó, negativ...

Az ember általában nem örül annak, ha beteg, de ha beteg, akkor örül annak, ha végre találnak valamit, mert annál rosszabb nincs, mikor hetekig mászkálsz orvosról orvosra, senki nem tud semmit, a vizsgálatok negatívak, a leleteid nem feltétlen jók, de semmiképp sem egyértelműek. Szóval, én örültem, mert már unom, hogy nem bírok enni, ez hisztissé tesz, mert mondjuk nem vagyok az a falánk, nagyonevő típus, de azért zavaró ha nem megy :( én döntsem már el, hogy nem eszek mondjuk 2 napig, ne pedig a gyomrom tiltakozzon! Naugyehogyugye!?

Vizsgálat után még szédelegtem egy kicsit kinn a padon, míg vártam a leletet, közben még 2 emberkét lezavartak. Azon gondolkodtam a kövezetet számolva-bámulva, hogy vajon emlékezetből csinálják-e a leletet ilyenkor, és honnan tudják, hogy én melyik voltam, hiszen nem láttam, hogy videora vették volna a vizsgálatot. Azt mondjuk nagyon sajnáltam, hogy a monitor a hátam mögött volt, igazán megnéztem volna, hogy milyen vagyok belülről, hátha nem győzök meg túl sok embert a szellememmel, legalább el tudnám mondani hogy mi van igazán mélyen, legbelül :D

Kis pihenés után átmásztam dokimhoz, szokás szerint órákat kellett várni, én addig folytattam a szundizást a padon, ezt már sikerült professzionális szintre fejlesztenem. Közben persze a szokásos jajdesokatkellittvárni, meg  a csakreceptkellnemakarokbemennideazértbekopogok típusú nénik/bácsik gondoskodtak a szórakoztatásról, és a hosszabb várakozási időről. Az előttem lévő néni is átvágott, mert csak kiadták a receptjét, és elhúzott, és azt meg nem tudtam, hogy az ezer várakozó közül ki volt őelőtte. Nembaj, ők tudták.

Doki tökjó volt, odaadom a papiruszt, jegyzetel, hümmög, beír, kiír, átír, aláír, kapok receptet. Gondoltam, most már rákérdezek, hogy igazából mi a bajom, mert arról nem mondott semmit, persze utána nézhetnék a neten, az tud latinul, de hadd ne már, ha ez a dolga, így is magamra vettem, hogy a gasztroenterológus semmit nem mondott. Nem tűnhettem túl megbízhatónak gondolom, hogy ilyen információkat kössön az orromra.

És akkor elmondta a dokim, hogy mi a bajom:

Szóval a gyomrom mindkét felén (input&output) rosszak a záróizmok, vagyis gyengécskék. Először is, a nyombélből visszafolyik vmi epés folyadék, és marja a gyomromat, ezért az gyulladásban van. Meg van 4db fekélykezdeményeződésem*, ami még nem az, de ha nem vettük volna észre, akkor az lenne belőle, szóval tökjó, hogy lelepleztük ezt az összeesküvést. Azt nem tudtam meg, hogy ez az epés cucctól van-e, vagy csak simán én roncsolom szét a bendőt.  Nade még nincs vége, a nyelőcsőnél sem működik rendesen a szervezetem, így a gyomornedv is kiszabadul időnként, és marja a nyelőcsövemet, ezt hívják refluxnak, és ettől gyulladásban van a nyelőcsövem, és sikerült egy cuki kis nyelőcsőfekélyt is beszerezni.
(Hozzáértőknek:
K2210 nyelőcsőfekély
K2100 gastrooesophagealis reflux, oesophagitissel
K2970 gastritis k.m.n. - en a k.m.n. vmi szójáték? megvan! KéMéNy.. vagy nemtom**)

Erre a refluxra kaptam most gyógyszert, egyelőre féléves kúra, a másikra még nem kaptam. A labort meg kell ismételni, mert elbaszták, vagy beszennyezték a mintát, vagy az adatok feldolgozásánál sikerült hülyeséget lemásolni, vagy nem tudom, de a lelet úgyahogy hülyeség volt.. igen, tuti.. ha egy dolgot alkotórészeire szednek, és ezt arányokban közlik, akkor ezek összesen nem lehetnek 130%!

Ennek örömére az utóbbi ezer év leleteiből össze kell szednem a fehérvérsejtjeimre vonatkozó adatokat, mert azokkal már többször volt probléma, úgyhogy mindenképp látni akarja a doki.

Nos a gyógyszert szedem, de egyelőre nem javult a dolog :( fáj a gyomrom, vagy lehet hogy csak a gyomorszájam, én behatárolni nem tudom, ha eszem, van hogy már a második falatnál hányingerem támad, sokszor egész napra. Így aztán nem  hogy nem folytatom a kajálást, de inni se sok kedvem van. Egyre fáradtabb vagyok, és megtámadott az aluszékonyság is, persze a minősége nulla, csak nem bírok ébren maradni. Ma már kénytelen voltam ismét koffeinhez nyúlni, amit nem nagyon kéne, de nem megy másképp, már a mindennapi teendőket se bírom különben megcsinálni (pl. macskaalom-tisztítás, vagy szemét levitele, vagy csak simán a felöltözés is képes megterhelni).
Azért nem olyan szörnyű, vannak jobb periódusok, de kezdem unni már, hogy egy jót nem ehetek, és hogy ennyire fáradékony vagyok.

Nem, nem lesz orvosblog, de ha ez történik velem mostanában, akkor mit csináljak? Na jó, történik más is, ami roppant érdekes még, de ahogy a rendőrség sem ad ki infókat a nyomozás lezártáig, úgy én sem osztok meg mindent, majd ha már érdemes lesz:)

Viszont ha már kicsit több időm van már így betegállomány alatt, lehet befejezem a beszámolókat, amikkel már nagyon lógok, és ha érdekelne, még a pofámról is égne a bőr :)

 

*fekélyfióka! ehhehhe ;)
 **közben megtaláltam: külön meg nem nevezett.. ez olyan, mint a VTSZ kódoknál az "egyéb" besorolás gondolom

2 komment

Címkék: hikomat

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr55731348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gildor · http://gildorblog.blogspot.com 2008.11.04. 00:12:45

hümm, ez nem hangzik jól ypszidrága! :(

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2008.11.10. 14:05:22

tessék reagálni a kommentekre!

és főképp egészségesnek lenni!
süti beállítások módosítása