Na igen, voltam Londonban. Múlt hétvégén.
Az egész úgy kezdődött, tök spontán, ahogy illik, és ami rosszul eddig még nem végződött. H írt egy levelet, hogy megüresedett egy helye London felé, és ha már úgyis D-hez menne, és mindketten ismerjük, akkor miért ne mennék én vele? Nem kellett sokat unszolni, az időpont is megfelelőnek tűnt, bár vészesen közel a mérleghez, de legalább áfa után. Ennyi meg jár.
Utolsó pillanatban még mindig nem tudtam, hogy utazzam-e. Mert hát ugye annyi a meló, és különben is olyan régen mozdultam ki otthonról, és mennyi idő és ááh, nekem ehhez nincs kedvem, inkább ázok 3 napig a kádban.
Aztán csak eldöntöttem tényleg szinte aznap, hogy jó akkor megyek mégis. D biztos megöl, ha nem megyek, és ráadásul megigértem, és hiába fizetem ki a részem, azért nem lenne szép dolog H-t cserben hagyni az utolsó pillanatban. Na meg túl akartam élni D következő pesti látogatását, biztos belefojtott volna a kávés fagyimba :)
Úgyhogy mindezeket megelőzendő, szépen rávettem magam az utazásra. Mondanom sem kell, hogy a bepakolás cirka 5 perc alatt történt, és melóból indultam. Előtte a macskát feltankoltam kajával, és egy "dugi"-adagot a kádban helyeztem el, hogy ne egyen meg mindent egyszerre, viszont ha éhes lesz, tuti megtalálja (így is lett :)
Az első verzió az volt, hogy Zanza visz a reptérre, kölcsönkért autóval. Csakhogy aznap volt az ovisnap is, így hiába engedtem el hamarabb, hogy minden beleférjen az idejébe, csak nem jött össze. Én persze egyre idegesebb lettem, és ötpercenként akartam meggondolni magam. Időközben utánanéztem, hogy a laptopot nyugodtan vihetem, arra csak olyan korlátozás van, hogy ki kell venni a táskából és külön világítják át, egyébként kézipoggyászként vihető. Szuper, akár dolgozhatok is! Persze D befenyített, hogy ha dolgozni merek, fejbevág keményen. Majd székre állok, nehogy elérjen:)
Szóval ott tartunk, hogy fél 7, chek-in úgy kb 8ig, az út meg jó esetben is fél óra, bkv-val még több. Ekkor hívtam Zanzát, hogy mi van, merre tart. Közli, hogy inkább hívjak taxit, nem ér ide. Aha, dejó.. gyorsan kirohantam az automatához, mert kp persze nem volt nálam, taxit hívtam, közölte hogy fix 4600, legalább biztos elég a tízezresem. Hét után pár perccel értem oda, pedig 40 percet jósolt a sofőr. Jó gyors volt, hálistennek sehol semmilyen dugó.
Az egész úgy kezdődött, tök spontán, ahogy illik, és ami rosszul eddig még nem végződött. H írt egy levelet, hogy megüresedett egy helye London felé, és ha már úgyis D-hez menne, és mindketten ismerjük, akkor miért ne mennék én vele? Nem kellett sokat unszolni, az időpont is megfelelőnek tűnt, bár vészesen közel a mérleghez, de legalább áfa után. Ennyi meg jár.
Utolsó pillanatban még mindig nem tudtam, hogy utazzam-e. Mert hát ugye annyi a meló, és különben is olyan régen mozdultam ki otthonról, és mennyi idő és ááh, nekem ehhez nincs kedvem, inkább ázok 3 napig a kádban.
Aztán csak eldöntöttem tényleg szinte aznap, hogy jó akkor megyek mégis. D biztos megöl, ha nem megyek, és ráadásul megigértem, és hiába fizetem ki a részem, azért nem lenne szép dolog H-t cserben hagyni az utolsó pillanatban. Na meg túl akartam élni D következő pesti látogatását, biztos belefojtott volna a kávés fagyimba :)
Úgyhogy mindezeket megelőzendő, szépen rávettem magam az utazásra. Mondanom sem kell, hogy a bepakolás cirka 5 perc alatt történt, és melóból indultam. Előtte a macskát feltankoltam kajával, és egy "dugi"-adagot a kádban helyeztem el, hogy ne egyen meg mindent egyszerre, viszont ha éhes lesz, tuti megtalálja (így is lett :)
Az első verzió az volt, hogy Zanza visz a reptérre, kölcsönkért autóval. Csakhogy aznap volt az ovisnap is, így hiába engedtem el hamarabb, hogy minden beleférjen az idejébe, csak nem jött össze. Én persze egyre idegesebb lettem, és ötpercenként akartam meggondolni magam. Időközben utánanéztem, hogy a laptopot nyugodtan vihetem, arra csak olyan korlátozás van, hogy ki kell venni a táskából és külön világítják át, egyébként kézipoggyászként vihető. Szuper, akár dolgozhatok is! Persze D befenyített, hogy ha dolgozni merek, fejbevág keményen. Majd székre állok, nehogy elérjen:)
Szóval ott tartunk, hogy fél 7, chek-in úgy kb 8ig, az út meg jó esetben is fél óra, bkv-val még több. Ekkor hívtam Zanzát, hogy mi van, merre tart. Közli, hogy inkább hívjak taxit, nem ér ide. Aha, dejó.. gyorsan kirohantam az automatához, mert kp persze nem volt nálam, taxit hívtam, közölte hogy fix 4600, legalább biztos elég a tízezresem. Hét után pár perccel értem oda, pedig 40 percet jósolt a sofőr. Jó gyors volt, hálistennek sehol semmilyen dugó.
A kocsiban közben már kezdtem végérvényesen beparázni, és vissza akartam fordulni vagy háromszor. Szerencsére ezeket a gondolatokat magamban tartottam, így nem nézett hülyének a taxis, hogy percenként változtatom meg az útirányt. Mikor odaértem, tök természetesen elmentem H mellett (persze ha egy irdatlan nagy könyv mögé bújunk!), de aztán megtaláltuk egymást. Összefutottunk pár kollégájával, akik szintén ugyanazzal a járattal utaztak, csak nem vasárnap jöttek vissza, hanem kedden.
Persze Zsiráf addigra kibújt a táskából, úgyhogy produkálta magát. Ajánlottam is H-nak, hogy mondja azt, az unokahúga vagyok, akit Londonba visz kezelésre, mert mióta a Lipótot bezárták, nem bírnak velem. Kedvesen nem élt az ötletemmel, pedig szerintem tök hihető volt ;))
Gyorsan becsekkoltunk, mert szorított az idő, a kistáskámat beraktam a nagypakkba, kakaóscsigástul, mindenestül (ez később jelentéssel fog bírni:)
Az átvizsgálásnál irdatlan sor volt, szerencsére elég gyorsan haladt, de azért nem kapkodták el.
Ja, egyszercsak külön jön egy ürge, egy nagy téglatest táskával, benne egy hatalmas mordállyal. Külön vizsgálták át, mondjuk nem értem, őneki miért nem kellett feladnia csomagban, miközben a körömvágó ollók ott búslakodtak a pakkokban. Aztán persze lehet, hogy előbb itt kellett átvizsgáltatni, a puskákról nem találtam említést egyetlen kifüggesztett tájékoztatóban sem.
Az öveken kivül odafele sajnos a cipőtől és az órától is meg kellett szabadulni. Mindezt teljesen nőiesen és kecsesen, hogyismondjam látványosan műveltem, legalább nem unatkoztak az őrök:) Persze az övem már többfelé szakadt, és a laptopot is nehezen gyömöszkéltem vissza a teli táskámba.
Amíg vártuk a repcsit, addig tökéletesen teljesítettem a "hogyan égessünk másokat a kollágái előtt" projectet, bár erre senki nem kért fel.. de hát szociális munka is van a világon :)))
Természetesen Zsiráf velünk utazott, szó sem lehetett arról, hogy csomagban feladjam. Kisebb műsort adott le. Úgy két órásat, szóval az út elejétől a végéig :) Az ablak mellett ült egy nőci, én középen, 70%-os Zsiráftartással, H a szélén. Mondtam, hogy a szélére nem ülök, mert félek hogy kiesek a közlekedőfolyosóra. Ezt az elvet 90%-ban tartom buszokon is, meg mindenhol, ha lehet :)
H-nak szerintem kezdett derengeni, hogy a lipótos szöveg esetleg nem kitaláció, hanem valóságos eseményeken alapuló történet. :))
A nőci mellettem cüccögve olvasott. Lehet, hogy ő nem érezte teljesen kielégítőnek Zsiráf munkásságát? Pedig olyan édesen ismerkedett a légikísérőkkel, a több sorral előrébb ülő idegenekkel, és természetesen teljesen csendben kommunikált velünk. A közlekedőfolyosó túloldalán is ült egy egyre morcosabb bácsi, ő a végén a fülhallgatójával kötött szoros barátságot.
Úgy látszik az embereknek vagy humoruk nincs, vagy tűréshatáruk :)))
(Ja ez a kép nem ezen az úton készült, hanem még egy hajnali brüsszeli vonaton. Ritkán fotóztatja magát a drága:)
Persze hozzáteszem, H is vagy 5x akart kiugrani a repülőből az első egy órában, és még azt sem kérdezte meg, van-e ejtőernyő. Nagyon laza! :)
2,5 órás úttal, és egy órás időeltolódással a hátunk mögött végre megérkeztünk. Az útleveleket ellenörző szigorú angol bácsi közölte, hogy ez az utolsó alkalom, hogy ezzel a személyivel beenged (otthon pedig semmit nem mondtak), legközelebb vagy a kártyással jöjjek, vagy útlevéllel. Azért beengedett. Biztos a Zsiráf miatt.
Persze igazából ez az ELSŐ alkalom volt hogy beengedett.. :DD
Na csomagokat felkapkodtuk egy perc alatt, éééééés a kakaóscsigám a táskámon kívül(!!) volt, a nagy táskában. Lehet h vmi indukciós tekercsnek nézték, ezt már sosem tudom meg.
Aztán felhívtuk D-t, hogy hogyan is, és merre. Végül megtaláltuk a 757-es buszt, amivel Marble Arch-ig kellett mennünk. Itt kicsit ledöbbentem, 12Fontba fájt ez az út. Visszafele is kell majd, az összesen 24, én meg 20 Fontot váltottam. Szuper. Tökjó, hogy D nem mondott ilyen apróságokat, de hát így izgalmas :)
Anno én már megtanultam nem izgulni utazáskor, pláne ha nem vagyok egyedül.
A buszút nem két perc volt, szépen be is szundítottam, H vállának kialakítását teljesen letesztelve. Alvásra megfelel, utazhatunk még együtt :)
Marble Archnál D-ék a mekinél vártak, ami még éjfél után is nyitva volt. Ugye nálunk itt általában 11kor zárnak este, max a mcdrive van nyitva. Szóval gyorsan kajáltunk, aztán indultunk a szállásra.
Na ez kész vicc volt egyébként. Mivel D-éknek volt bérletük, csak nekünk kellett jegyet venni, fejenként 2 Font, vagyis 4. D egy ötfontossal akart a buszon fizetni, de mivel nem tudott visszaadni, lehajtott minket a sofőr, és otthagyott a sunyiba. D olyan ideges lett, hogy kiabált összevissza, szerencsére magyarul, de így is elég világos volt, hogy miket gondolhatott :)
Volt a megállóban automata, de természetesen nem működött, viszont ezt csak azután tudtuk meg, hogy már bedobáltunk pár érmét. Ott álltunk, és nem volt apróban 4 fontunk, aztán H leszólított egy csajszit, és így 5 Fontért kaptunk 4,5-et, de végre apróban. Na igen, a sááárm... :) Szóval húsz perc ismételt várakozás után befogadott minket a következő busz, utazhattunk "haza".. ez sem két perces út volt, úgyhogy elkényelmesedtünk a felső szinten. D-nek egyébként mániája az emeletes buszon a felső szint, még egy megállónál is feltrappoltatott minket :)
Igen. Szóval a londoni buszok. Az ember azt hinné, hogy ezt az elöl szállunk fel, és kezeljük a bérletünket vagy jegyet veszünk megoldást még Budapesten sem lehet megoldani a tömeg miatt, de London hányszor nagyobb már, és mennyien laknak már benne! Tehát ha ott meg lehet oldani, itt nem kéne hogy probléma legyen, csak és kizárólag hozzáállás kérdése az egész. És nem kéne bunkesz ellenőröket foglalkoztatni.
Érkezés után a konyhában csevegtünk még egy kicsit négyesben, de egyre nehezebben ment csendben maradni, és a röhögést lehalkítani. Ezekre azért lett volna szükség, mert a házban mások is laktak ugyebár :)) D megmutatta, hol találunk kávét, meg én laktózmentes tejet, aztán bemutatott minket a szobánknak is, és rövid úton be is másztunk az ágyakba. Még az ágyazásra sem szenteltünk annál több időt, minthogy a takarót magunkra húzzuk:)
Előtte még D beszélgetett H-val, amíg én felfedeztem a fürdőszoba-wc komplexum rejtett örömeit. A beszélgetés közben H elaludt, ezt onnan lehetett tudni, hogy a válaszaiban fogantyúk szerepeltek :)) Ezen vigyorogtunk egy sort D-vel, aztán ment ő is aludni.
Én valahogy az ablak alatti ágyra kerültem, ami iszonyat hiba volt, mert ott volt a fűtőtest is, és majd meghaltam, olyan melegem volt. Alig tudtam szunditani valamit.
Nem mintha aludni jöttem volna Londonba :)))
folyt.köv..
Persze Zsiráf addigra kibújt a táskából, úgyhogy produkálta magát. Ajánlottam is H-nak, hogy mondja azt, az unokahúga vagyok, akit Londonba visz kezelésre, mert mióta a Lipótot bezárták, nem bírnak velem. Kedvesen nem élt az ötletemmel, pedig szerintem tök hihető volt ;))
Gyorsan becsekkoltunk, mert szorított az idő, a kistáskámat beraktam a nagypakkba, kakaóscsigástul, mindenestül (ez később jelentéssel fog bírni:)
Az átvizsgálásnál irdatlan sor volt, szerencsére elég gyorsan haladt, de azért nem kapkodták el.
Ja, egyszercsak külön jön egy ürge, egy nagy téglatest táskával, benne egy hatalmas mordállyal. Külön vizsgálták át, mondjuk nem értem, őneki miért nem kellett feladnia csomagban, miközben a körömvágó ollók ott búslakodtak a pakkokban. Aztán persze lehet, hogy előbb itt kellett átvizsgáltatni, a puskákról nem találtam említést egyetlen kifüggesztett tájékoztatóban sem.
Az öveken kivül odafele sajnos a cipőtől és az órától is meg kellett szabadulni. Mindezt teljesen nőiesen és kecsesen, hogyismondjam látványosan műveltem, legalább nem unatkoztak az őrök:) Persze az övem már többfelé szakadt, és a laptopot is nehezen gyömöszkéltem vissza a teli táskámba.
Amíg vártuk a repcsit, addig tökéletesen teljesítettem a "hogyan égessünk másokat a kollágái előtt" projectet, bár erre senki nem kért fel.. de hát szociális munka is van a világon :)))
Természetesen Zsiráf velünk utazott, szó sem lehetett arról, hogy csomagban feladjam. Kisebb műsort adott le. Úgy két órásat, szóval az út elejétől a végéig :) Az ablak mellett ült egy nőci, én középen, 70%-os Zsiráftartással, H a szélén. Mondtam, hogy a szélére nem ülök, mert félek hogy kiesek a közlekedőfolyosóra. Ezt az elvet 90%-ban tartom buszokon is, meg mindenhol, ha lehet :)H-nak szerintem kezdett derengeni, hogy a lipótos szöveg esetleg nem kitaláció, hanem valóságos eseményeken alapuló történet. :))
A nőci mellettem cüccögve olvasott. Lehet, hogy ő nem érezte teljesen kielégítőnek Zsiráf munkásságát? Pedig olyan édesen ismerkedett a légikísérőkkel, a több sorral előrébb ülő idegenekkel, és természetesen teljesen csendben kommunikált velünk. A közlekedőfolyosó túloldalán is ült egy egyre morcosabb bácsi, ő a végén a fülhallgatójával kötött szoros barátságot.
Úgy látszik az embereknek vagy humoruk nincs, vagy tűréshatáruk :)))
(Ja ez a kép nem ezen az úton készült, hanem még egy hajnali brüsszeli vonaton. Ritkán fotóztatja magát a drága:)
Persze hozzáteszem, H is vagy 5x akart kiugrani a repülőből az első egy órában, és még azt sem kérdezte meg, van-e ejtőernyő. Nagyon laza! :)
2,5 órás úttal, és egy órás időeltolódással a hátunk mögött végre megérkeztünk. Az útleveleket ellenörző szigorú angol bácsi közölte, hogy ez az utolsó alkalom, hogy ezzel a személyivel beenged (otthon pedig semmit nem mondtak), legközelebb vagy a kártyással jöjjek, vagy útlevéllel. Azért beengedett. Biztos a Zsiráf miatt.
Persze igazából ez az ELSŐ alkalom volt hogy beengedett.. :DD
Na csomagokat felkapkodtuk egy perc alatt, éééééés a kakaóscsigám a táskámon kívül(!!) volt, a nagy táskában. Lehet h vmi indukciós tekercsnek nézték, ezt már sosem tudom meg.
Aztán felhívtuk D-t, hogy hogyan is, és merre. Végül megtaláltuk a 757-es buszt, amivel Marble Arch-ig kellett mennünk. Itt kicsit ledöbbentem, 12Fontba fájt ez az út. Visszafele is kell majd, az összesen 24, én meg 20 Fontot váltottam. Szuper. Tökjó, hogy D nem mondott ilyen apróságokat, de hát így izgalmas :)
Anno én már megtanultam nem izgulni utazáskor, pláne ha nem vagyok egyedül.
A buszút nem két perc volt, szépen be is szundítottam, H vállának kialakítását teljesen letesztelve. Alvásra megfelel, utazhatunk még együtt :)
Marble Archnál D-ék a mekinél vártak, ami még éjfél után is nyitva volt. Ugye nálunk itt általában 11kor zárnak este, max a mcdrive van nyitva. Szóval gyorsan kajáltunk, aztán indultunk a szállásra.
Na ez kész vicc volt egyébként. Mivel D-éknek volt bérletük, csak nekünk kellett jegyet venni, fejenként 2 Font, vagyis 4. D egy ötfontossal akart a buszon fizetni, de mivel nem tudott visszaadni, lehajtott minket a sofőr, és otthagyott a sunyiba. D olyan ideges lett, hogy kiabált összevissza, szerencsére magyarul, de így is elég világos volt, hogy miket gondolhatott :)
Volt a megállóban automata, de természetesen nem működött, viszont ezt csak azután tudtuk meg, hogy már bedobáltunk pár érmét. Ott álltunk, és nem volt apróban 4 fontunk, aztán H leszólított egy csajszit, és így 5 Fontért kaptunk 4,5-et, de végre apróban. Na igen, a sááárm... :) Szóval húsz perc ismételt várakozás után befogadott minket a következő busz, utazhattunk "haza".. ez sem két perces út volt, úgyhogy elkényelmesedtünk a felső szinten. D-nek egyébként mániája az emeletes buszon a felső szint, még egy megállónál is feltrappoltatott minket :)
Igen. Szóval a londoni buszok. Az ember azt hinné, hogy ezt az elöl szállunk fel, és kezeljük a bérletünket vagy jegyet veszünk megoldást még Budapesten sem lehet megoldani a tömeg miatt, de London hányszor nagyobb már, és mennyien laknak már benne! Tehát ha ott meg lehet oldani, itt nem kéne hogy probléma legyen, csak és kizárólag hozzáállás kérdése az egész. És nem kéne bunkesz ellenőröket foglalkoztatni.
Érkezés után a konyhában csevegtünk még egy kicsit négyesben, de egyre nehezebben ment csendben maradni, és a röhögést lehalkítani. Ezekre azért lett volna szükség, mert a házban mások is laktak ugyebár :)) D megmutatta, hol találunk kávét, meg én laktózmentes tejet, aztán bemutatott minket a szobánknak is, és rövid úton be is másztunk az ágyakba. Még az ágyazásra sem szenteltünk annál több időt, minthogy a takarót magunkra húzzuk:)
Előtte még D beszélgetett H-val, amíg én felfedeztem a fürdőszoba-wc komplexum rejtett örömeit. A beszélgetés közben H elaludt, ezt onnan lehetett tudni, hogy a válaszaiban fogantyúk szerepeltek :)) Ezen vigyorogtunk egy sort D-vel, aztán ment ő is aludni.
Én valahogy az ablak alatti ágyra kerültem, ami iszonyat hiba volt, mert ott volt a fűtőtest is, és majd meghaltam, olyan melegem volt. Alig tudtam szunditani valamit.
Nem mintha aludni jöttem volna Londonba :)))
folyt.köv..
Csacsogunk