Mg anno elkértem B. atya telszámát egy közös ismerőstől, mert jó lenne ha mégis olyan ember búcsúztatná anyut, aki ismerte. Először nem tudom, milyen számot hívogattam, de mivel nem mentettem el, hát kiirtam nagy nehezen a levélből, amit csak többnapi nekifutás után tudtam megnézni egy bizonyos közösségi portálon, aminek a rendszere elég messze van a tökéletestől. Nos másodszorra már biztos, hogy összekevertem a számokat, és az ismerőst kezdtem el keresgélni, sikertelenül, de tegnap este kiderült aztán hogy mennyire bénabéla vagyok. Na nembaj, ő megpróbálja elérni az Atyát, mert hogy találkoznak valszeg. Szuper.
Aztán reggel hívott, hogy hát nem ér rá sajnos, elég későn szóltunk neki.. ez van, elbénáztam.

Az egy másik dolog, hogy ez csak a "talon" lett volna, de azért a temettető cég sem hívott papot, biztos ami biztos. Ott álltam a temetés előtt 3 órával, és nem volt pap. Hurrá!

 

Ha szeretnék idegenek előtt szerepelni, akkor biztos felolvastam Kosztolányi Dezső Halotti beszédét:

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Meg talán én is sztorizgattam volna, elmeséltem volna, hogy "Rita bá" volt a sarkos bableves feltalálója, hogy rántottunk rongyot, hogyan mentettük a paradicsomot a konyhasátorból, mikor kiáradt a patak, mennyire szerette az édesanyját, aki miatt feladta szinte az egész életét, mennyire szerette Jess-t, miközben rettenetesen félt a kutyáktól,  hogy mikor volt 500 forintunk, azt is megfelezte mással..
De nem igazán vagyok az a szereplő típus. Most aki ismer, az azt várja, hogy a rámeső plafontól törött kézzel gépeljek tovább, de akkor sem vagyok egy ilyen alkat, idegenek előtt pláne nem.
Annyira nem, hogy állítólag szokás berakni az urna mellé, még falazás előtt a virágból egy picit.. nos nekem nem volt kedvem három lépéssel előrébb teremni, a sok ember előtt.. főleg, mert amilyen mozgáskoordinációm van alapból, biztos felborulok a koszorúkon, belekapaszkodva egy vázába letörném azt, és utolsó mozdulatommal kiverném az urnát a helyéről... ezt a poént meg már ellőtték egy filmben, ismételni nem szokásom.

Szóval ott álltam pap nélkül, és ha már szerepelni nem akarok, akkor meg kell oldani valahogy a helyzetet. Gyöngyiék elkaptak, hogy akkor hogyan is legyen az egész, mert hogy jönnek ők is, mert hát csak ismerték, erre mondtam, hogy hát egyelőre még ez a helyzet, és fogalmam sincs mi legyen, és átöltöznöm is kéne, mert a gecinyuszis piros pólómban voltam, és különben sem vettem még virágot, meg áh, el se megyek, nem akarok ezzel foglalkozni.. nos ekkor Gyöngyi és Timi kezébe vette a dolgot, miután finoman le lettem teremtve, hogy miért nem szóltam hamarabb.

Nos cirka negyed óra alatt lett pap, aztán indultunk is, Gyöngyiék Vicával együtt elvittek hazáig, gyorsan átöltöztem, azért meg kellett küzdenem a macskával, és a memóriámmal is ezügyben, de ritka gyorsan kész lettem. A temető felé Mariannt is utolértem, és mondta h épp virágokat néz, volt orchidea, anyu kedvence, szóval leadtam a rendelést, mert útközben már nem lett volna idő..
Gyöngyi hogy ráérzett, hogy nem kéne koszorút vinni, csak egy szál virágot!

Iszonyatosan fújt a szél, pedig egyébként jó idő volt. Mariannal összefutottunk, odaadta a virágot, aztán Gyöngyiéket elhagytuk papkeresés közben, megkerestük a ravatalozót. Szép lassan szállingóztak az emberek, de az időre érkezést nem vitték túlzásba. Az RS két koszorút is küldött, Férj is koszorúzott, nagyon szép vörös rózsásat hozott, bár elég mindennapos választás, de azért tényleg szép volt. Én maradtam az egy szál orchideánál, meg amúgyis jobb szeretem az egyszerűbb, puritánabb dolgokat. De lehet h csak azért, mert nincs izlésem :)

Tök durva volt, mikor az RS megjelent, sztem úgy 10-15-en voltak, kiskölyökkel, nagyon durva volt. Pedig mennyit szenvedett velük, mind munka, mind emberi dolgok terén. És látszott rajtuk, hogy nem kötelességből, vagy azért jöttek, mert a főnök megparancsolta.

A kicsit késő pap érkezéséig még befutott pár emberke, addig zene ment a háttérben. 90%-ban eltalálták a dolgokat, de hogy a paradicsom meghódítása hogy került bele a repertoárba, arra nem találtam magyarázatot, ezze az erővel a gedeon bácsit is leadhatták volna. Fura volt, hogy apu és tesó még nincs ott, próbáltam őket elérni, aztán csak felhívott apám, már a tervezett kezdés után pár perccel, hogy akkor 11 óra?? Ááááh... :) nem is ő lenne :))) Na mindegy, nem számít, amúgy is vacillált hogy jöjjenek-e Bernivel, így hát meg van oldva.. de komolyan, ez annyira jellemző :D

Na egyébként tudtam, tudtam, tudtam, hogy el fogják baszni a táblát! Mikor a csajszi írta fel, hogy mit véssenek rá, én szóltam, hogy ki kéne hagyni egy sort, és hogy úgy írja fel, erre közölte, hogy nem kell, a véső tudni fogja. És nem, és nem! Nem hagyott ki sort! Ez azért is lesz érdekes, mert azóta kiderült, hogy állítólag én még vmi 5-6ezerrel tartozom nekik, mert vmi pluszösszeg volt a temetésre, és hogy 2 napi hűtést még ki kellett fizetniük, mert későn mentek érte. Én meg leszarom, de jó, legyen, kifizetem, ha saját költségen állják az új tábla árát, és a kivételt, meg az újrafalazást.. ezt még a jövő héten leboxolom velük, azért mindennek van határa.
Szerencsére Zanza ott volt akkor, amikor ez történt, szóval tanusítani is tudja, ergo igazán bekaphatják.. :)

Az egész végén el akartam oldalogni, megúszva a sok részvétet, oldalt elsompolyogtam, de elkaptak, és lezúztak sok-sok kézfogással és puszival (bleeeee...).. azért túléltem, de a vérnyomásom az egekben volt.

A férjnek sikerült elhoznia a házassági másolatát most. Állítólag az eredetit feladta postán. Hmm.. ilyen előrelátó lett volna, hogy lemásolta előtte? Mondjuk miért ne. Mondta hogy majd a halotti kivonatból neki eredeti kellene az özvegyi nyugdíj miatt.
Komolyan eszemfaszom megáll! Még az utolsó bőrt is le akarja húzni anyámról? Mégis mire fel szeretne ő özvegyi nyugdíjat? Mikor nem marad árván kisgyerekkel mondjuk, nem neki kellett állnia a temetést, nincs kieső jövedelme, mert anyám amúgyis külön élt tőle. A házasság kemény 19 hónapot tartott, de kb a fele időt külön töltötték, anyu kétszer költözött el tőle nem véletlen, és még özvegyi nyugdíjat akar???
Úgy ledöbbentem, hogy elfelejtettem letépni az arcát, csak odahabogtam, hogy persze persze, később esett le.
Adja el a telefonját, amit szó nélkül megtartott, talán abból futja pár gintonicra.
Egyébként a temetésre se bírt józanul eljönni, többen is megjegyezték, hogy messziről érződött az alkohol.

Annyiszor igérte meg anyunak, annyiszor, hogy leszokik, hogy elvonóra megy, és bazdmeg még a temetésén se bír józan lenni!

Még szerencse, közel 3 napja nem aludtam, emiatt kicsit be voltam lassulva.. meg amúgy sem hiszem, hogy ilyenkor kell balhézni...  ó de jó lesz, ha már nem kell kommunikálnom vele!
Igen, igenis haragtartó vagyok! Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem szabad elfeledni!

Hazafele Gyöngyiéket lefárasztottuk Zanzaval. Anyuról sztorizgattunk, a táborokról, közös dolgokról. Mikor visszaértünk melóba, hirtelen rámtört a fáradtság, amit gyűlölök, mert olyankor kb 10mp alatt a virgoncból leszek olyan hulla, hogy menni nem bírok.
Így aztán egy óra alatt, meg két kv-val összeszedtem magam annyira, hogy hazataxizzak aludni. Útközben beszéltem Zanzával telefonon, a stílusomon meg röhögött a taxis, aztán úgy köszönt el, hogy bírja a humorom, remélem még találkozunk. Na szép.. :)

Mondjuk annak örültem volna, ha majdnempasi eljön ma velem, de dolgozik, meg ő nem is ismerte anyut (talán egyszer látta, mikor segített monitort cipelni), meg amúgysem egy társtípus, meg meg se kértem.. talán épp ezért lett volna jó:)

Na mindegy.. ennek a napnak is vége végre..