Na nézzük csak. Vasárnap megint gárdedámkodni kellett a takeszok felett. Szerdától van ez így, egy hétig. Nem adunk ki kódokat meg kulcsokat kézbe, megtanultuk jól, ilyet többet egy ideig nem. A bizalmat ki kell érdemelni.
Szóval benn voltam, de Tündi is, mert szépítette az embereket. Én is bejelentkeztem hozzá, de rájöttem, hogy ő is csak hozott anyagból dolgozik, és ütvefúró nélkül nem sok esélye lesz. Kicsit paráztam ettől a kozmetikálástól, mert mégiscsak a fejemet kell bizergálnia.
Utoljára, mikor idegen (=nem a pasim) ember ilyet csinált, cirka ötször ájultam el egymás után. Nem szeretem ha hozzám érnek, pláne ha a fejemen. Persze egy fülfelszúrás kicsit más talán.
Elég jól bírtam, csak a kezeimet szorongattam össze, meg grimaszoltam ezerrel, de előre szóltam, hogy ezzel nem kell foglalkozni. A másfél óra végére egész megszoktam a helyzetet, hogy az irodában vagyok, és nem dolgozom. Utána alig bírtam lábraállni. Nem, nem törték el a bokámat, csak olyan jólesett, aranykeze van a lányzónak. Persze ezt mondani úgysem fogom neki:)
Szóval benn voltam, de Tündi is, mert szépítette az embereket. Én is bejelentkeztem hozzá, de rájöttem, hogy ő is csak hozott anyagból dolgozik, és ütvefúró nélkül nem sok esélye lesz. Kicsit paráztam ettől a kozmetikálástól, mert mégiscsak a fejemet kell bizergálnia.
Utoljára, mikor idegen (=nem a pasim) ember ilyet csinált, cirka ötször ájultam el egymás után. Nem szeretem ha hozzám érnek, pláne ha a fejemen. Persze egy fülfelszúrás kicsit más talán.
Elég jól bírtam, csak a kezeimet szorongattam össze, meg grimaszoltam ezerrel, de előre szóltam, hogy ezzel nem kell foglalkozni. A másfél óra végére egész megszoktam a helyzetet, hogy az irodában vagyok, és nem dolgozom. Utána alig bírtam lábraállni. Nem, nem törték el a bokámat, csak olyan jólesett, aranykeze van a lányzónak. Persze ezt mondani úgysem fogom neki:)
A kencéket mondjuk nem bírja a szemem, semmilyet, folyamatosan könnyeztem.
Tündi drága jó szokásához híven bezárta az ajtót. Mivel ha kaputelefonon kinyitják a kaput, akkor nálunk is nyílik az ajtó, és ez így egyedül 700 nm-en kicsit frusztráló. De ezt lehet, hogy már mondtam.
Csakhogy. A múltkor se tudtam kinyitni az ajtót. Ott toporogtam fél 1kor, a buszom tíz perc múlva indul, és megint be vagyok zárva. Első reakcióm a kétségbeesés volt. Nem vagyok (nagyon) klausztrofób, de ha korlátoznak a szabad mozgásban, attól teljesen megrémülök, halálfélelem, szívdobogás, légszomj, szóval ahogy kell.
Aztán eszembe jutott, hogy most hogy én vigyázok a takeszokra, nálam van az nagy vezérkulcs, így kipróbáltam. Nem jött be :( Hálistennek nem mindig adom fel könnyen, és 3 közül egy másik ajtón ki is tudtam menni. Aztán vissza az eredetihez, kinyit kivülről, vezérkulcs vissza a széfbe, és újra elindultam.
Cirka egy órás késéssel. Szuper volt. Persze hót büszke voltam magamra, hogy milyen agyafúrtan oldottam meg a helyzetet. Az egy dolog, hogy közben legalább három embert hívtam fel majdnem sírva. De ez nem számít :)
Hazafele megint találkoztam a sárgamellényesekkel az éjszakain. Kicsit rémisztőek, de azért kedvesek (=nem ütnek le rögtön:). Sőt, mikor felálltam, hogy én majd leszállok,még jeleztek is nekem. Én nem is tudtam volna, mert ők álltak benn az ajtóban.
Mondjuk most legalább nem 15-en voltak, csak 4-5en. Így azért kevésbé félelmetes a jelenlétük:)
A lépcsőház még büdös. Meg a macska. Tényleg mosás lesz ebből..
Hétfő reggel nagy nehezen bevánszorogtam, előtte még próbáltam humanoid formát ölteni, sikertelenül. (Ki telefonál ilyenkor?? 01:13)
Napközben végre sikerül egyeztetni, végre megkapom a papírokat.
Azért az se ment rendben ám. Megyek szépen a blaha felé, a Wesselényi-Akácfa kereszteződésnél szépen körbenézek (mert szoktam olyat!), körút felől senki, Akácfán egy kis platós vagy furgon vagy mi ott villog, hogy kanyarodna, de csak áll. Na mondom, ha te állsz, én megyek. Erre, mint vmi Tom&Jerry epizódban, ahogy lelépek a járdáról, rálép a gázra, és nem simán elindul, hanem úgy rámhúzza a kormányt, hogy majdnem felment a járdára.
Nos mivel megijedni csak akkor tudok gyorsan, ha pókot látok, egyébként a védekezési mechanizmusom miatt be vagyok lassulva, így nem ugrottam el, hanem az iszonyat erős bal vállammal letörtem a tükrét. Most már iszonyat fájó bal vállam van. De megérte :)
Komolyan kezdem azt hinni, hogy őrültek pályáznak rám. A szombati tűz is lehet hogy miattam volt? :)
Nos félig sikeres volt a találka. Zanzával majdnem fogadtunk, hogy vajon mit nem hoz el, aztán nem tettük. Kár volt kihagyni! Szóval a telefont nem hozta el, de kiírta a számokat, a sim-et visszaküldte, mert 61ezres tartozás volt rajta. Ja igen kérem, aki eltelefonálgatja, az így járt. Én vmikor január végén rendeztem a számlát, és akkor még minden rendben volt, ergo csak ő kreálhatott ekkora számlát, anyunak általában "csak" húsz körül mozgott.
Na mindegy. Igazából legyen boldog a telefonnal, de hogy meg se kérdezze, hogy kié legyen, de a tévére meg az étkészletre, meg ilyenekre tud igényt tartani!
Ja, és a papírokat vajon elhozta?? Hát persze hogy nem! A személyit sikerült, de a házasságit nem. Komolyan, ha belehímezném a bal heréjébe, akkor is elfelejtené??
Persze kaptam húsz perc marketing szöveget, viszont iskolázottan viselkedett, így nem basztattam.
Zanzát megkértem, hogy ha úgyis arra megy kölökért, vigye már be a személyit a céghez, és kérdezze meg hogy ráér-e a házassági. Aztán kiderült, hogy mégsem arra megy, de ha már megígérte, bedobja. Jófej:) A házassági is ráér, szuper.
Du Tündi rávett (ez nagy szó!), hogy vegyek neki gyrost egy olyan boltban, ahol még nem jártam. Nos ezt max tesóm érti meg, hogy ez nekem mekkora erőfeszítés. Ugyanis mondhatnám, hogy aki ismer, az tudja, de társaságban bátrabb vagyok, sőt, akkor én vagyok a "papírkutyaakinemugrik", de egyedül, nos egyedül, egy idegen helyre én bizony nem megyek be. Aztán megembereltem magam, és úgy döntöttem, hogy nekifutok.
Csak pár percet álltam kinn, de nagyon gyorsan végeztem. Még odafele vettem túrórudikat is. Mikor visszaértem, odaadtam a gyrost Tündinek (sikerült az abszolút nem csípős helyett kicsit csipőset vinnem - hát ez van, még ebben is béna vagyok), és megdobáltam a lányokat rudival. Örültek, néztek, nem hittek a szemüknek.
Mondtam, hogy nekem is lehet néha rossz napom. A konyhában tömörülés volt, de már jó ideje. Aztán Timi "tudomhogyeztutálod" felkiáltással a nyakamba ugrott és adott egy puszit.
Nos itt volt elég, kimentem egy jó fél órára sétálni, meg vettem két horrort az ofiszdepóban. Túlzásba vittem a mai emberadagomat.
Aztán bejöttem, és olyan, olyan, olyan mérhetetlen szomorúság és magány öntött el. Be is tettem a texasi láncfűrészest.
Később Gyöngyivel beszélgettünk picit. Ez azt jelenti, hogy kabátban indulásra készen távolodik lassan tőlem, szépen, araszolva a kijárat felé, mosolyog, és az istennek nem mondaná, hogy siet, de egyszer csak eltűnik egy mondatom vége után. Nem baj, én azért kedvelem.
Majdnempasi is bejelentkezett, kérdezte mikor érek rá. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy ignorálva lettem. Volt már ilyen. Nem mintha most jobban foglalkoztatna ez a téma, mint egy tál virsli, de azért valahol örülök. Időnként szeretek vele lenni. Nyugis dolog ez.
Takesz ma kicsit lassúka, éjfél körül tervezett végezni. Fél 2.
Meg is reggeliztem.
Tündi drága jó szokásához híven bezárta az ajtót. Mivel ha kaputelefonon kinyitják a kaput, akkor nálunk is nyílik az ajtó, és ez így egyedül 700 nm-en kicsit frusztráló. De ezt lehet, hogy már mondtam.
Csakhogy. A múltkor se tudtam kinyitni az ajtót. Ott toporogtam fél 1kor, a buszom tíz perc múlva indul, és megint be vagyok zárva. Első reakcióm a kétségbeesés volt. Nem vagyok (nagyon) klausztrofób, de ha korlátoznak a szabad mozgásban, attól teljesen megrémülök, halálfélelem, szívdobogás, légszomj, szóval ahogy kell.
Aztán eszembe jutott, hogy most hogy én vigyázok a takeszokra, nálam van az nagy vezérkulcs, így kipróbáltam. Nem jött be :( Hálistennek nem mindig adom fel könnyen, és 3 közül egy másik ajtón ki is tudtam menni. Aztán vissza az eredetihez, kinyit kivülről, vezérkulcs vissza a széfbe, és újra elindultam.
Cirka egy órás késéssel. Szuper volt. Persze hót büszke voltam magamra, hogy milyen agyafúrtan oldottam meg a helyzetet. Az egy dolog, hogy közben legalább három embert hívtam fel majdnem sírva. De ez nem számít :)
Hazafele megint találkoztam a sárgamellényesekkel az éjszakain. Kicsit rémisztőek, de azért kedvesek (=nem ütnek le rögtön:). Sőt, mikor felálltam, hogy én majd leszállok,még jeleztek is nekem. Én nem is tudtam volna, mert ők álltak benn az ajtóban.
Mondjuk most legalább nem 15-en voltak, csak 4-5en. Így azért kevésbé félelmetes a jelenlétük:)
A lépcsőház még büdös. Meg a macska. Tényleg mosás lesz ebből..
Hétfő reggel nagy nehezen bevánszorogtam, előtte még próbáltam humanoid formát ölteni, sikertelenül. (Ki telefonál ilyenkor?? 01:13)
Napközben végre sikerül egyeztetni, végre megkapom a papírokat.
Azért az se ment rendben ám. Megyek szépen a blaha felé, a Wesselényi-Akácfa kereszteződésnél szépen körbenézek (mert szoktam olyat!), körút felől senki, Akácfán egy kis platós vagy furgon vagy mi ott villog, hogy kanyarodna, de csak áll. Na mondom, ha te állsz, én megyek. Erre, mint vmi Tom&Jerry epizódban, ahogy lelépek a járdáról, rálép a gázra, és nem simán elindul, hanem úgy rámhúzza a kormányt, hogy majdnem felment a járdára.
Nos mivel megijedni csak akkor tudok gyorsan, ha pókot látok, egyébként a védekezési mechanizmusom miatt be vagyok lassulva, így nem ugrottam el, hanem az iszonyat erős bal vállammal letörtem a tükrét. Most már iszonyat fájó bal vállam van. De megérte :)
Komolyan kezdem azt hinni, hogy őrültek pályáznak rám. A szombati tűz is lehet hogy miattam volt? :)
Nos félig sikeres volt a találka. Zanzával majdnem fogadtunk, hogy vajon mit nem hoz el, aztán nem tettük. Kár volt kihagyni! Szóval a telefont nem hozta el, de kiírta a számokat, a sim-et visszaküldte, mert 61ezres tartozás volt rajta. Ja igen kérem, aki eltelefonálgatja, az így járt. Én vmikor január végén rendeztem a számlát, és akkor még minden rendben volt, ergo csak ő kreálhatott ekkora számlát, anyunak általában "csak" húsz körül mozgott.
Na mindegy. Igazából legyen boldog a telefonnal, de hogy meg se kérdezze, hogy kié legyen, de a tévére meg az étkészletre, meg ilyenekre tud igényt tartani!
Ja, és a papírokat vajon elhozta?? Hát persze hogy nem! A személyit sikerült, de a házasságit nem. Komolyan, ha belehímezném a bal heréjébe, akkor is elfelejtené??
Persze kaptam húsz perc marketing szöveget, viszont iskolázottan viselkedett, így nem basztattam.
Zanzát megkértem, hogy ha úgyis arra megy kölökért, vigye már be a személyit a céghez, és kérdezze meg hogy ráér-e a házassági. Aztán kiderült, hogy mégsem arra megy, de ha már megígérte, bedobja. Jófej:) A házassági is ráér, szuper.
Du Tündi rávett (ez nagy szó!), hogy vegyek neki gyrost egy olyan boltban, ahol még nem jártam. Nos ezt max tesóm érti meg, hogy ez nekem mekkora erőfeszítés. Ugyanis mondhatnám, hogy aki ismer, az tudja, de társaságban bátrabb vagyok, sőt, akkor én vagyok a "papírkutyaakinemugrik", de egyedül, nos egyedül, egy idegen helyre én bizony nem megyek be. Aztán megembereltem magam, és úgy döntöttem, hogy nekifutok.
Csak pár percet álltam kinn, de nagyon gyorsan végeztem. Még odafele vettem túrórudikat is. Mikor visszaértem, odaadtam a gyrost Tündinek (sikerült az abszolút nem csípős helyett kicsit csipőset vinnem - hát ez van, még ebben is béna vagyok), és megdobáltam a lányokat rudival. Örültek, néztek, nem hittek a szemüknek.
Mondtam, hogy nekem is lehet néha rossz napom. A konyhában tömörülés volt, de már jó ideje. Aztán Timi "tudomhogyeztutálod" felkiáltással a nyakamba ugrott és adott egy puszit.
Nos itt volt elég, kimentem egy jó fél órára sétálni, meg vettem két horrort az ofiszdepóban. Túlzásba vittem a mai emberadagomat.
Aztán bejöttem, és olyan, olyan, olyan mérhetetlen szomorúság és magány öntött el. Be is tettem a texasi láncfűrészest.
Később Gyöngyivel beszélgettünk picit. Ez azt jelenti, hogy kabátban indulásra készen távolodik lassan tőlem, szépen, araszolva a kijárat felé, mosolyog, és az istennek nem mondaná, hogy siet, de egyszer csak eltűnik egy mondatom vége után. Nem baj, én azért kedvelem.
Majdnempasi is bejelentkezett, kérdezte mikor érek rá. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy ignorálva lettem. Volt már ilyen. Nem mintha most jobban foglalkoztatna ez a téma, mint egy tál virsli, de azért valahol örülök. Időnként szeretek vele lenni. Nyugis dolog ez.
Takesz ma kicsit lassúka, éjfél körül tervezett végezni. Fél 2.
Meg is reggeliztem.
Csacsogunk