Lenne mit írnom, de nem akarózik (nincs ok rá, csak egyszerűen nem, na). Hogy élünk, éldegélünk, nesztek képek jól, még március végéről.

Ez egy általános életkép, mióta az ikeás lábtartót betettem az asztal alá, eredetileg azzal a szándékkal, hogy majd tartom rajta a lábam, mert hiába, hogy csak törökülésben vagyok képes ülni, azért az hosszútávon nem jó a térdemnek, annyira, hogy sokszor aludni se tudok már tőle :/  Tehát általánosságban Prücsök az asztalon, próbáljak így bármit csinálni, Koki meg elnyúlva valahol. Mondjuk most már egyre közelebb hozzám (átvette a kishülyétől).

Nnna ennyit arról, hogy majd kényelmes lesz a csülkeimnek. Prücsök épp azt üzeni gondolatátvitellel, hogy mégis mit képzelek magamról, milyen alapon merészelem megtörni az asztal alatt lebegő zent a méretes lábammal. Nahát.

Lentebb pedig a szinkronalvás csúcstartóit láthatjátok, tisztes távolságban egymástól. Persze nem azért, mert nem szeretik egymást (öö.. de..), inkább csak mert hatalmas az aurájuk. Ami éppen delet mutat. Meg hozzá bábot. Értitik! Hö. :)

Asszem nem kell magyaráznom. A Kokigyerek nagyon rambó ám, még a párnája is fából van! Meg a vaskarikája is.

Ez meg itt a legutóbbi telihold, felhőkkel, mert csak