LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

Jelentések..

2009.05.02. 01:34 Ypszi

Hm.. amit én sosem szerettem, ha valamiről többféle információ jelenik meg, és hol lehet ezt a legjobban észrevenni? Hát a számszerűsített adatoknál. Így van ez most ezzel az influenza-járvánnyal is.

Miközben Costa-Rica volt az első dél-amerikai ország Mexikón kívül, ahol 2 ember is igazoltan fertőzött lett, és azóta már a szükségállapotot is kihírdették. Ez egy április 29-i hír.
A who jelentésében viszont azóta sincs szó Costa Ricáról, sőt, egyszer sem említették meg. Az index jelentéssorozatában is csak akkor, később már lekerült a listáról. De hogy miért??

A másik gondom meg, hogy május 1-i, 21:00-ás ecdc jelentés szerint, melyben csak az európai országok szerepelnek, az Egyesült Királyságban 15 az igazolt megbetegedések száma, Németországban pedig öt. A who 2,5 órával későbbi jelentésében előbbinél marad a 8, utóbbinál pedig 4.

Szóval nem értem, hogy van olyan visszaigazolt megbetegedés, amiről csak a hírekben olvashatunk, de hivatalos jelentésben nem (és nem, nincs beleszámolva másik ország adataiba!), és vannak egymástól eltérő jelentések.

Na igen, mondhatjuk, hogy a 7 meg az 1, az nem eltérés, de ha nem számszerint, hanem százalékban nézzük, akkor igen is óriási a különbség. Egyelőre még nem vészes ez, de ki tudja, hogy miért különböznek az adatok?

Mindenesetre engem nagyon bosszant, hogy ha legalább a gyanús esetek nem biztosak, legalább a visszaigazolt esetekről szóló jelentések lennének pontosak!
(Itt nem a paráról van szó, hanem a pontatlanságról, ami szörnyen tud idegesíteni, és bosszantani, és el tudja rontani a napjaimat, mert érzékeny vagyok erre. Más meg a fényre:)
 

Update: a május 2-i 18:00-ás jelentésben feltűnt a hiányolt Costa Rica a WHO jelentésében, de csak 1 fővel, kettő helyett. Valamint a hírek már bejelentették (több órával az adatok előtt), hogy Olaszországban is van fertőzött, de a jelentésben még semmi. Persze az ECDC-nél megint más adatok vannak.

Mos komolyan. Az hogy lehetséges, hogy a hírek hamarabb ideérnek egy-egy megerősített fertőzésről, mintahogy a világszervezet azt közzé tenné, de itt nem abból van a probléma, hogy napi egy jelentést ad, és abba még nem fért bele, hanem hogy több naposak ezek a késések. Szóval nem értem, most akkor melyik adat jó? Most melyik szervezet munkájában lehet így megbízni? :/
Itt nem arról van szó, hogy be lennék rosálva a dologtól, mert a szervezetem számára oly mindegy, hogy az országban 1, vagy 100 fertőzött van, ha én pont azzal találkozom. Hanem a pontosság.. nagy kérés?
Megfogadom mindig, hogy nem olvasom tovább, mert mindig felidegesít, hogy ennyire nem lehet itt, a 21. században egy fontosnak ítélt dologról, több forrásból, ugyanazt hallani :/

5 komment

Címkék: számok

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr771098191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2009.05.02. 01:59:00

Najah....hát ezért nem parázok én előre...eleve abból indulok ki hogy nem minden beteget jelentettek be, sokan orvoshoz se mentek és meggyógyultak, stb... gondoltam én is hogy írok róla, csak közbejött a saját nyavalyám...amúgy itt nem messze már van állítólag egy beteg...állítólag...

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.02. 02:20:19

@Ziebi: jó, hát én itt most csak az igazoltakról beszélek, a többit hagyjuk.. de hogy még az orvosnál járt, pozitiv teszteket kapott betegekről sem bírnak normálisan nyilatkozni... hogyan hihetnénk ezek után bármilyen jelentésnek is?

Mert a különbségek tényleg nem nagyok, de ez elv nálam.. ott, ahol kis hiba van, simán előfordulhat nagyobb is.. és legalább egy teljesen megszámolható dologban nem kéne ellent mondaniuk a szervezeteknek - a média meg megint más tészta

Ziebi 2009.05.03. 18:53:50

TEljesen igazad van. :/

thing 2009.05.04. 18:32:52

A Százholdas pagonyból:

"Nem karate, Malacka! KARANTÉN!" :-)
----
Malacka és a Tao:
Gondolkodom, tehát vagyok.
De volna itt kérdés még egy:
Mi az a H1N1?

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.04. 18:41:44

@thing: hu.wikipedia.org/wiki/H1N1
a gugli a mi barátunk:)
ezek szerint nem nagyon követed a híreket (én is csak a számok miatt, nem bírom megállni, hogy ne idegesítsenek...:)
süti beállítások módosítása