Teljesen jó éjjel egyig full hangerőn mindenféle operetteket hallgatni. Főleg, ha nem önszántunkból tesszük. Már meséltem az utca csodálatos akusztikájáról, és nagyjából hozzászoktam már a hétvégeközeli duhajkodásokhoz, mert nem túl sűrűn vannak ilyenek, bár akkor nagyon zavaróak.

De ez a mai kiverte a biztosítékot. Lehet, hogy az operafesztivál miatt lett hirtelen mindenki dalos pacsirta, viszont nem biztos, hogy éjjel 1ig kellene olyan hangerővel bömböltetni a rómeó és júliát (szégyen, csak ezt ismertem fel), hogy a csukott ablakon át is lehet még az éneklőt szövegét is kristálytisztán hallani, a lakás túlsó felében. Eléggé toleráns tudok lenni, de most nagyon azon gondolkodtam, hogy bárcsak McGywer vér forrna az ereimben, és egy vállfa, egy halott cserepesnövény, és némi sóspálcika segítségével hogyan is tudnék tíz perc alatt összeállítani egy vállról indítható rakétát, használati utasítással. Még a varázsceruzáért is imádkoztam egy kicsit, bár bénán rajzolok, de ha működne a masina, tök mindegy hogy néz ki. A színezéssel bizonyára eltököltem volna egy kicsit.

Pedig ma korán lefeküdtem (20:00 körül!), mert nagyon álmos-fáradt-dekoncentrált voltam már, és reménykedtem, hogy ez majd jót tesz az általánosan és közismerten felborult alvási ciklusomnak. Hát nem.. szerda éjjel zajongani kell. És csak azért éjjel 1-ig, mert azt hiszem addig van nyitva az a kóceráj. A többi lakó helyébe már el sem bírom/merem magam képzelni, akik holnap (vagyis ma) dolgoznának, és lejjebb laknak.

És most, megszólalt a riasztó! Dejó, már zavaró volt ez a nagy csend. Ez a riasztó egyébként olyan, hogy ha elkezdi, akkor úgy óránként egyszer megszólal, vagy hülyén van beállítva, vagy hibás termék.