Ígértem ilyet is :)

Hú, ez mikor is lehetett.. középiskola, még nappali tagozat, valahogy '94-95 nyara szerintem.

Akkoriban még aktívan cserkészkedtem (nem röhög, tök jó dolog volt, sőt az egyetlen, amiben abszolút sikerélményem volt). Páran, vagyis négyen elmentünk az adyligeti cserkészparkba, már nem tudom miért, a lényeg, hogy ott töltöttünk egy éjszakát. Rajtam kívül még G volt lány, K és L fiúk.

Volt tábortűz is, dumálgatások is, jól éreztük magunkat. Aztán takarodókor nem a házakba mentünk be, mert milyen dolog már az, hanem csak úgy, a szabad ég alatt begubóztunk a hálózsákjainkba, és szundiba vágtuk magunkat. Én K és L között aludtam, de K megfordult, mert szerinte lejtőn lefele fekszünk, ő meg úgy nem bír aludni, a legszélén G volt, mert neki korábban kellett elindulnia valamiért, mi meg nem vagyunk olyan szolidárisak, hogy felkeljünk vele, csak mert neki dolga van :)

A közelben egyébként volt egy susnyás, pár fából eszkábált asztalféleség, akkoriban még nem volt túl sokminden ott. Egyébként K-nak igaza volt, mert fejjel a hamuban keltünk reggel, de legalább biztosítottuk magunknak a tartós életet :))

Hajnalban arra ébredek, hogy vki húzgálja a hajam, ami kilógott a hálózsákból, és ami egyébként nagyon sokáig nagyon hosszú volt :)
Y: - Naaa..! - semmi reakció.
Y: - L, ne húzgáld a hajam már.. - K a hálózsákos lábával nehezen húzhatta volna.
Y: - L, most már tényleg hagyd abba, mert fáj, és különben is óvodás..
L: - Hmmmmrr? Mi van?
Y: - Ne húzgáld a hajam, na! - közben ütemesen rángatják a hajam továbbra is.
L: - Hagyjál már aludni.

Ööö.. felnézek, és a hajam végén, úgy 30 centire tőlem farkasszemet nézek egy rókával. Nézem, ő meg csak fogja a hajam, mintha ki akarna húzni a zsákból. Akinek van/volt kutyája, az tudja milyen az, amikor megfognak valamit és ha nehéz, akkor rángatva húzzák maguk felé, közben hátrálnak, és ebben a rángatásban iszonyat erő tud lenni.

Nem akartam megijeszteni a többieket, ezért halk sicc! felszólítással próbáltam rávenni a komát, hogy hagyjon békén, de az csak nézett, és meglepődésében, hogy macskavezényszót használtam, a rángatást abbahagyta, de a hajamat még fogva tartotta. Ekkor jött a mágikus erejű hess!, ami szintén nem vált be, mint tudjuk, a rókákon nem fog a varázslat. Addig-addig próbáltam suttogva elkergetni, mire felébredtek a többiek is.

G: - Mivan?
Y: - Egy róka van a hajam végén, de most elment.
G: - Van még más róka is? Nekem mindjárt kelnem kell, ki nem mászom addig innen.
Y: - Nézz körbe, de nincs egy se.
És abban a pillanatban a szemben lévő susnyából előviharzott még egy. G nem volt hajlandó kidugni a fejét sem a hálózsákból, K feje másik irányban volt, ergo nem érzékelt semmit a mi világunkból, L meg röhögött a hálózsák alatt, és nem foglalkozott velünk. Én közben G-nek adtam hírül, hogy épp hány rókát látok, és hol, és mit csinálnak. Tiszta haditudósítás. Egyébként a végén úgy 5-6 róka is megjelent. A legijesztőbb az volt, amelyik felült az egyik asztalféleség tetejére, amit nem lehetett látni a sötétben, sőt őt sem, mert messzebb volt, csak a szemei világítottak embermagasságban. Elég parás vagyok, de azért kitaláltam, hogy nem valami démoni erők szabadultak el, csak a róka magaslati levegőt szív. Végig közelben maradtak a dögök, de már tisztes távolságban.

Aztán mégiscsak felkeltünk G-vel együtt, akkor láttuk, hogy L hálózsákja is, meg az enyém is tele van rókatappancs nyomokkal, szépen összemászkáltak éjszaka. Aztán gondolom én néztem ki a legfinomabbnak a zöld hálózsákomban, vagy a legkönnyebbnek, és azt hitték, majd hirtelen csak úgy kihúznak a többiek közül, aztán eltűnnek velem az éjszakában, rabszolgasorsba taszítanak, és moshatom a koszos zoknijukat, amíg egy hadsereg ki nem szabadít majd.

Semmi gond nem volt addig egyébként, amíg el nem meséltem anyámnak. Erre az elvitt orvoshoz. Kérdezte a doki, hogy megharapott-e, stb, mondom nem. Jólvan, akkor tetanusz nem kell. De azért közölték, hogy veszettség elleni oltás az kelleni fog, mert az nyállal is terjedhet, és a veszett rókára jellemző az, hogy közel megy az emberhez. (Szegény Kisherceg.) Akkor elrongyoltunk az ántszbe, ami akkor ott volt a kertész utcában, és a legdurvább és legundorítóbb házban volt, amit valaha láttam.

Anyu takarított abban a házban nem egyszer, mikor házfelügyelősködött, kellett a pénz, és abban házban nem volt még víz sem, csak a folyosókon (20. század, belváros), és wc sem volt a lakásokban, csak ilyen közös klotyó minden emeleten, és volt olyan, hogy minden slozi el volt dugulva, és akkor egy kiszanált hajdúmosógépet xartak tele elegánsan, és volt, hogy mire anyu végzett a takarítással, a lépcsőházban már vér várta. Na ilyen helyen működött az ántsz.

Szóval elmentünk veszettség elleni vakcináért, de aztán közölték, hogy ja, rókás az nincsen, itt a cím, menjünk el érte, fizessük ki, hozzuk el, adjuk oda a háziorvosnak, és majd ő beadja. Fasza. Azért szerencsém volt, mert akkor már nem hasfalba vagy hova adták, hanem lehetett bárhova kérni, ahova szoktak oltást adni, és megúsztam 6 szurival, aminek megvolt a maga rendje.. volt a 0. nap, ez az első oltás, aztán 3., 7., 15. 30. és 90. napon kellett tűbe fűzni, ha jól emlékszem. Az viszont tuti volt, hogy a háziorvos rendelési időpontját figyelembe véve úgy időzítettem az első adagot, hogy a lehető legtöbb időt kelljen az iskolától távol töltenem.

Mekkora már, mikor felállsz az óra közepén, hogy bocs, mennem kell veszettség elleni oltásra, és ott hagyod a tanárt a hülye dolgozatával együtt?:D