Ez van kéremszépen.

Reggel a ragyogó napsütéses Miskolcról elindultam Pestiába. Utsó pillanatban még visszamentem egy vékony pulcsiért, mert mégiscsak hüvöske az idő hajnalban. Nos itt már rendesen esett, esernyőm nincs, kapucnim nincs, egy vékony póló, meg egy vékony pulcsi van rajtam, szóval a cidriző ázott veréb hozzám képest ipari tanuló.

Busszal csak a huszár utcáig mentem, mert hogy ott van árkádok, és van időm a pszichodokiig. Nos az árkádoknak a huszár utcánál a vége van, nem az eleje, ha a blaha felé megyünk. Nagyon nem esett persze. Csak rosszul. Utána meg már mindegy volt, legyalogoltam a vilit is a dokiig.

Sikerült időben bejutnom, a kapott időpontra. Ilyen még nem volt. Nos, közölte a dokinő, hogy ez a fajta elszeparáltság, amit én művelek, az nem normális, és mivel nem haladunk ezért ha meg akarom élni a gyógyszerek hatását, akkor drasztikusabb megoldásra van szükség, be kéne feküdnöm a pszichiátriára, esetleg még megoldás a nappali kórház, amikor heti 5 napot benn tölt az ember, de otthon alszik.

Én azt hittem, hogy ezt a dolgot megúsztam, mert az alvászavarom miatt lettem legutóbb megfenyegetve a kórházzal, de csak nem. Persze elképzelhetetlen számomra, hogy befeküdjek, egyszerűen nem létezik, hogy több éjszakát ne otthon töltsek. Főleg, hogy ki tudja mennyi időre. Persze másnak biztos ezt javasolnám, hogy ez a leggyorsabb megoldás, de tudom, hogy nem bírnám ki. Itthon is rettegek éjszakánként, persze, majd egy vadidegen helyen, vadidegen emberek között szeretnék begyógyszerezve aludni.. na jó, ezt felejtsük el. Marad a második lehetőség, de az meg csak Miskolcon jöhet szóba.. szóval most az lesz, hogy megkérdezem itt a kórházat, hogy itt van-e ilyen.. remélem igen.. mert valamit azért tényleg kezdeni kéne már ezzel az egész szarsággal.

Persze utóbbi időben jobban érzem magam kicsit, többet is trécselek, a netet is újra kezdem szélesebb körben használni, de ez állítólag önámítás, becsapás, és igaza is van, mert mikor megkérdezte, hogy kivel tartom személyesen a kapcsolatot, meg kellett mondjam, hogy egy, azaz 1 emberrel összesen, és az sem minden napos. És akkor azt mondta, hogy túl fiatal vagyok én ahhoz, hogy ennyire elzárjam magam a külvilágtól, főleg hogy igazából én sem szeretném elzárni magam, úgy igazán. Erre azok a húsvér emberek késztetnek, akik mindig tesznek arról (még ha nem is tudatosan), hogy újra és újra ne lássam értelmét bármilyen nemű emberi kapcsolatnak. Megvan a tapasztalati úton szerzett félelmem az emberektől, ezt felnagyítja a születésem óta létező elkülönülési vágyam.

A lényeg, hogy ez nem tesz jót a bipoláris világomnak, mert nem tudok kikászálódni. Fasza. Sehogysem jó ez, és tudom, hogy egyedül ezt nem tudom megoldani, így el kell fogadnom, amit a doki mond. Hogy mi lesz akkor, ha itt nem tudok ambulánsan bejárogatni, azt nem tudom... jó a fantáziám, de elképzelésem sincs a dologról.

Amúgy meg annak örömére, hogy szarrá áztam, most itt ülök a mekiben az ingyenwifi miatt, kinn röpködnek a mínuszok, itt meg megy a légkondi, és lefagyok. Hát normálisak ezek???

És még jól le is lettem különcözve.

Miért nem divat manapság remetének lenni? Wifis barlanggal?