LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

Tüzijátékok

2009.05.13. 08:06 Ypszi

Komolyan mondom, Miskolc a tüzijátékok városa, ahogy Párizs meg a heréké (majd elmesélem:) Mióta itt vagyok, augusztusa 20-án kívül, már vagy háromszor volt tüzijáték, most vagy ez volt a negyedik, vagy a harmadik, nem tudom, de elég sűrűn durrogtatnak a közelben. Ami azért jó, mert csak kiállok az erkélyre, és nézem, ahogy lövik fel a cuccost. Két helyen szoktak parádézni, az egyik itt van a házak mögött valahol, így az alacsonyakat nem látom, csak hallom, a másik pedig az avasi kilátó környékén, azokat rendesen látni, csak balra kell fordítanom a fejem:)

A gond igazából az, hogy beszéltem már az utca akusztikájáról. Nos, nem igazán jó érzés ilyenkor itt lenni, mert olyan szinten dübörög minden a tüzijátéktól, mintha a szobában robbantgatnék plasztikkal, mert már meguntam a petárdákat. A macskák is teljesen megrémültek, Prücsök annyival könnyebb helyzetben van, hogy mivel lát, a menekülési útvonal alatt a használati eszközök lábaihoz való orral koppanás száma nála egyenlő a nullával, de ezt Koki nem mondhatja el magáról :/ Abszolút hallás alapján közlekedik, azzal meg nem sokat ér beszakadni készülő dobhártyával, a bajsza meg nem túl hatékony, amikor olyan sebességgel közlekedik a cila a rémülettől, mintha a seggébe dugtam volna egy rakétát, esetleg a 4 lábára diót kötöttem volna.

Amúgy én élveztem ennek ellenére, szerencsére nincsenek háborús emlékeim, így nem keltett bennem rossz érzést, mikor csak annyit láttam az egészből, hogy fények villannak a tetők mögött, és trátrátrátráttrrááá, amúgy elég ijesztő lett volna. 
Ehhe.. egyébként azok a képek lettek jók, amit a régi fotóapparáttal készültek. Ez azért érdekes, mert miután többször leejtettem a készüléket (lukaskezű Cilike:), egyszer csak úgy döntött, hogy nem működik tovább. Vagyis, mint kiderítettem a napokban, működik, csak a kijelzőjét nem látni, ami digitális fényképezőgépnél nem kicsi hátrány. De! Ha rákötöm a tv-re, akkor látni a képet azon keresztül, és tud fényképezni is. Úgyhogy beállítottam a tv-re kötve, aztán kattogtattam a kukucskálón keresztül, reménykedve, hogy vmi csak lesz. A másik, canon masinának nincsenek olyan funkciói, hogy "futó emberke", "hegy", meg "holdacska", szóval csak nappal és nagyon jó fényviszonyok között hajlandó produkálni magát, a fuji finepix meg ebből a szempontból jobban használható számomra. Úgyhogy kipróbáltam "vakon", és láss csodát :)
Nagyon szeretem ezt a masinát, de kijelző nélkül elég nehéz boldogulni vele, és nem tudom, szerintem olcsóbb venni manapság egy újat, mint megjavíttatni :/
 



szerintem: (5/5)
Savaztatok: (0/5)

15 komment

Címkék: miskolc

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr501118591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cho. 2009.05.13. 10:59:47

Azt például sosem értettem, hogy miért kell a hátsó udvarban otthoni tüzijátékot rendezni.
Barmoi veszélyes, és annyira azért nem nagy szám, hogy kockáztassunk miatta.
A szomszédokról nem is beszélve.
Pont pár hete olvastam, hogy egy tüzijátékszakértő otthon kísérletezett évekig, a szomszédok sorban elköltöztek mellőle mert a rendőrség semmit nem csinált. Uccu neki, pár év után felrobbant a az egyik játéka és nem csak a saját, de a környező házak is leégtek.
És ez egy SZAKÉRTŐ volt.
Isten őrizzen engem az önképzett piromániásoktól.

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.13. 11:33:55

@Chosy: mondjuk ez nem házi tüzijáték volt, mert ment vmi nagy zene, mint pl az örömóda (sőt, lehet h pont az ment:), meg volt ujjongás, éljenzés..

Jaj, az amerikánereknél nagy divat ez a rakétásosdi, meg tüzijátékosdi a kertben.. én sem igazán értem.. ahogy a petárdát sem.. sosem fogja tudni nekem senki elmagyarázni, hogy abban mi a jó..

Ziebi 2009.05.13. 20:09:26

a petárdától szabályosan rettegek, lehet röhögni, de szilveszterkor ki sem tettem otthon a lábam, a sok baromállat aki a lábunk alá meg ránk dobálta a petárdát, elvinném követ törni pár hónapra, annyira rettegtem, akkor volt az első igazi pánikrohamom.
Azt nem mondom hogy a kutya hogy retteg olyankor...a macskát nem érdekli.

Ennek ellenére nem azt mondom hogy be kéne tiltani, csak ésszel kéne használni. Pl. nem tömegbe dobálni, szűk utcákban rakétákkal lövöldözni...

Itt amúgy tényleg divat ez, imádják...én sem nagyon értem...mondjuk az a társaság akiknél voltunk júli 4-én azok nagyon óvatosak voltak, de hát csak egyszer legyen baj ugye...

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.13. 22:38:40

@Ziebi: hogyismondjam, nem természetes közegünk a petárdázás ritmusára táncolni.. én is félek, szilveszterkor mi mindig lehúztuk a rolókat (magasföldszint), aztán jólvan.. egyszer mondjuk anyu elment éjféli misére, és már akkor petárdáztak, és az emeletről ledobtak egyet, ami pont a feje mellett robbant.. egy tízforintos sebet csinált az arcára :/
nem volt vészes, de basszus.. szóval én fix h betiltanám a petárdát, ha megveheti mindenki, annak max 10%-a fogja normálisan használni..

amúgy amit nem értek.. minden évben felhívják a kutyások figyelmét, hogy zárják ilyenkor a kapukat, vagy ha nagyon félős a blöki, akkor vigyék be kis időre a házba (lakásban tartott kutyánál ugye kevés a szökés esélye), és minden évben eltűnnek kutyák olyankor, azoknak a gazdiknak is lenne pár feladatom..

amúgy persze biztos szép meg minden ez a rakétázás, de mégiscsak robbanószer, vagy mi van benne, szóval gyúlékony, meg kitudja merre száll fel.. és aztán megkeresik a leesett cuccost, vagy nem foglalkoznak vele?

Cho. 2009.05.13. 22:42:01

@Ypszi: A petárdát én sem szeretem, sőt utálom és félek tőle. Hangos és veszélyes, nem tudom mi benne a jó.
A tüziojáték az szép, de megelégszem azzal amit 20.-án nyomnak, bár azt se néztem meg már vagy 4 éve. :D

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.13. 22:51:51

@Chosy: óh, én azt hiszem, összesen egyszer mentem el megnézni, mert mindenképpen oda kellett programot csinálni.. de úristen.. az a tömeg, ember hátán ember, az nem nekem való.. igazából nem értem a felhajtásokat, sokszor azon gondolkodom, hogy amennyiből a tüzijátékok csinálják, abból hány ember élne el egy évig, persze tudom, kenyeret és cirkuszt a népnek..

Ziebi 2009.05.13. 23:24:13

Ypszi: jaja, neked lehet igazad amúgy, én sem adnám senki kezébe...

És a kutyásokkal kapcsolatban is igazad van...szegény Puszika a rohadt petárdások miatt fél még a dörgéstől is, egyszer úgy megijesztették :(

Huszadikára egyszer mentünk ki, még exemmel, szépvolt, jóvolt, azóta már olyan tömegundorom van, hogy annyit fizetni se tudnának...amúgy meg a lakásunk ablakából rálátni egy részére...szóval nem igazán érdekel már a dolog.. :)

Cho. 2009.05.13. 23:24:24

@Ypszi: No igen. A tömeget én sem szeretem, de én főleg azért, mert alacsony vagyok és az emberek észre sem vesznek, csak akkor, ha már a vesémre léptek és szétzúzták az arcomat. :D
Én is felesleges herdálásnak tartom az efféle állami mókákat.
Miközben éhenhal a fél ország, még csinnadrattáznak is, hogy lássuk, van miből...pfff..

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.13. 23:28:58

Mondjuk én sem vagyok góliát a 164 centimmel.. nem is az a baj, hanem h a tömeg birka módra közlekedik, nem néz semerre, csak megy.. ezek a vicces sokemberes mókák nem nekem vannak kitalálva.. én már akkor idegbeteg vagyok, ha kettőnél több emberre kell figyelnem.. jó, nem mindig, és az alkohol is oldja ezt a feszkót, de általánosságban igaz rám.. és akkor többezer vadidegen körülöttem.. mikor még a sorban állást sem viselem el, hogy áll vki mögöttem.. grrr..

engem ezek a fényes, csillogó dolgok nem vonzanak, a gyémántmúzeumban is lefittyedt arccal nézegettem a cuccosokat, ahogy vhol már írtam:) engem ezekkel nem lehet elszédíteni.. szép meg minden a tüzijáték, pláne a kék.. meg lehet jól bámulni.. de egy csokinak jobban örültem volna :)

vagy egy könyvnek:)

Cho. 2009.05.14. 01:15:03

@Ypszi: Csak 4 centivel vagyok alacsonyabb nálad. Mostmár értem, miért téged pécéztek ki a rókák, könnyű prédának tűntél :DD

Engem sem érdekelnek a materiális dolgok, nagyívben leszarom a gyémántgyűrűt az aranyat meg kifejezetten rühellem. Nekem az az érték, aminek története van, és ami mondanivalóval, jelentéssel bír, vagy a csoki-gumicukor kombó, igen. :D

Nem is kell, hogy tömegbe keveredj, elég ha csak pár ember vesz körül, de azok legyenek jóbarátok.

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.14. 01:21:31

@Chosy: hehe:))) egyszer barátnőmnek ecseteltem, h hányingert kapok az arany színétől is.. jaigen, szóba kerültek az ilyen eljegyzéses dolgok, és bár ismer 15 éve, teljesen meglepődött, hogy kiakadtam az arany említésére :)
én lapislazuli és ezüst "ventillátor" vagyok :D
ha már ékszerekkel akarna valaki elhalmozni:)

jó, hát ha megdobnának egy gyémántkarkötővel, tudnám mire használni az azért kapott lóvét :)

Ziebi 2009.05.14. 01:22:06

Hehe, Páromnak egy kis időbe telt mire rájött hogy nem hatnak rám az ékszerek. Eleinte azt mondta nem vagyok normális nő, de most már örül :))

Most azzal kergetem az őrületbe hogy macskát szeretnék :)

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.14. 01:25:44

@Ziebi: lehet hogy jobban örülne most, ha szeretnéd az ékszereket :D

én meg pakkányon gondolkodom.. igen-igen.. két macska mellé, nem értem én sem, de olyan vágyam van rá:) persze előbb feltérképezem a helyzetet, szeretem megfontolni a dolgokat (kivéve amikor csak úgy beleugrok vmibe:)

Ziebi 2009.05.14. 06:11:09

Ypszi, hááát, lehet :DDD

Vegyél csuklyás patkányt, azok nagyon okosak meg helyesek. Egy hátránya van a rágcsálóknak, ált. nem élnek olyan sokáig... :)

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2009.05.14. 06:27:40

Hát tudom, hogy sajnos nem élnek olyan sokáig, meg sokkal macerásabbak is egészségügyileg, mint mondjuk egy kutya v macska.. ez nem az ő hibájuk, talán inkább azért, mert ezekből több van, és az állatorvosok nagy része is rájuk van kihegyezve..

Igen, azért gondolkodtam egeren v pakkányon, mert okoskák, a pakkány viszont nagyobb, nem félnék, h baja esik a kezemben:) persze ehhez lóvé kell, beruházás, szóval egyelőre csak kerülgetem a témát :)
süti beállítások módosítása