Narahdarn, a denevér mézet kívánt.
   Addig-addig figyelt, míg meg nem látott egy Wurra-nunnát, vagyis méhet leszállni. Megfogta, egy fehér tollat szúrt a két hátsó lába közé, elengedte és utánament. Tudta, hogy látni fogja a fehér tollat és így követheti a méhet fészkéig. A bilbák, a homokdombi patkányok törzséből való két feleségének megparancsolta, hogy kövessék őt kéreg kászujukkal, amiben hazavihetik a mézet. Eljött az éj, de Wurra-nunna, a méh nem szállhatott fészkére. Narahdarn megfogta és fakéregbe zárta, hogy megőrizze reggelig. Másnap, mikor már felvirradt a reggel, elengedte és követte fészkéig, a gun-yanni fához. Kőbaltájával megjelölte a fát, hogy máskor is megismerje, aztán visszafordult és asszonyait nógatta, mert azok alaposan lemaradtak mögötte. Megparancsolta, hogy jöjjenek oda, másszanak fel a fára és szedjék ki a mézet.
   Mikor elértek a megjelölt fához, felmászott az egyik asszony, leszólt Narahdarnnak, hogy a méz a fa egyik repedésében van. Az visszafelelt neki, hogy dugja bele a kezét és szedje ki. Benyúlt az asszony, de nem is tudta ám visszahúzni a karját. Narahdarn fölmászott segíteni, de úgy látta, a szabadulásra egyetlen mód van, ha levágja az asszony karját. Ezt meg is tette, anélkül, hogy szólt volna róla feleségének. Az asszony úgy megijedt, hogy azon nyomban szörnyethalt.

   Narahdarn levitte az élettelen testet és ráparancsolt annak nővérére, a másik feleségére, menjen fel, vágja ki a kart és szedje ki a mézet. Ez tiltakozott, mondván, hogy a méhek elvitték már a mézet.
- Dehogy vitték - szólt Narahdarn - eredj fel, de tüstént! - De az asszony csak ellenkezett, mert féltette nagyon az életét. Hanem Narahdarn nem hajlott a szóra, és csak egyre dühösebb lett, végül aztán meglengette buzogányát és fölzavarta az asszonyt a fára.    Benyúlt az a repedésbe, de bizony az ő karja is ott maradt a nővéréé mellett, mozdítani se bírta. Narahdarn látta, mi történik, utánament hát a fára. Látva, hogy sehogyan sem tudja kihúzni karját az asszony, minden siránkozása ellenére levágta, ahogy a nővéréét. Egy sikoltás röppent el, ahogy kőbaltája a kart átvágta, majd csend lett. Így szólt akkor Narahdarn:
- Gyere le és én kitágítom a méhek fészkét. - De az asszony nem felelt, és Narahdarn látta, hogy bizony ez is meghalt.
Ekkor már megijedt és gyorsan lecsúszott a gun-yanni fa törzsén. A halott asszonyt magával cipelte, lefektette nővére mellé és gyorsan elillant, nem gondolva többé a mézre.

   Ahogy a táborhoz közeledett, asszonyainak két kis húga szaladt elé, mert azt hitték, hogy nővéreik vele vannak és adnak nekik kóstolót az édes mézből, amiért mentek. De meglepetten látták, hogy Narahdarn egyedül jön. Ahogy közeledett feléjük, észrevették, hogy karja csupa vér. Arcán vad kifejezés ült, s ez annyira megrémítette őket, hogy kérdezni sem merték, hol vannak nővéreik. Elszaladtak és megmondták anyjuknak, hogy Narahdarn egyedül tért meg, vadnak látszik, haragosnak, karja pedig csupa vér. Kiment a Bilbák anyja és így szólt:*
- Hol vannak a leányaim, Narahdarn? Elmentek ma reggel a mézért, amit találtál. Te egyedül jössz vissza. Mézet nem hozol. Arcod vad és haragos, mint azé, aki verekedett, és véres a két karod. Mondd meg nekem, ha kérdem, hol vannak a leányaim?
- Ne kérdezd tőlem, Bilbák anyja. Kérdezd Wurra-nunnától, a méhtől, talán ő tudja. Narahdarn, a denevér semmit sem tud - s ezzel hallgatásba burkolózott, melyet nem törhetett át semmi kérdés.

   A Bilbák anyja otthagyta tábora előtt és visszatért kunyhójába. Elmondta törzsének, hogy leányai eltűntek és Narahdarn, a férjük nem mond róluk semmit. Pedig bizonyára tud a sorsukról, bizonyára volna mit elmondania róluk, mert két karja csupa vér. A törzs bölcse meghallgatta őt. Befejezte beszédét az asszony és siratni kezdte leányait, mert tudja jól, hogy nem látja őket többé már soha. Így szólt akkor hozzá a bölcs:
- Bilbák anyja, megbosszuljuk a leányaidat, ha Narahdarn vétett ellenük. Frissek még a nyomai, a törzs ifjai majd követik oda, ahonnan elindult, s ha megtudják, mit tett Narahdarn, nyomban hazatérnek. Akkor aztán tartunk majd egy nagy korroborit és ha lányaid az ő kezétől estek el, Narahdarn elnyeri méltó büntetését.*
- Jól beszélsz, ó, testvérem - mondta a Bilbák anyja. - Most pedig siettesd az ifjakat, mert még elered az eső, vagy homokot hord a szél és eltünteti a nyomokat.

   A törzs sasszemű és gyorslábú ifjai elindultak. Hamarosan vissza is jöttek a Bilbák sorsának hírével. Ezen az éjjelen megtartották a korroborit. Félkörben ültek az asszonyok és monoton dalt énekeltek, bumeránggal verték ki az ütemet, a többiek meg a opossum bőröket döngették. Nagy tüzeket gyújtottak a cserjés szélén, fényük megvilágította a táncosokat. Testüket tarkára festették, derekukon ünnepi övet, hajukban tollakat, kezükben festett varázsbotot hordoztak. Az asszonyok a tisztáson ültek, eléjük léptek a bozótból a férfiak, élükön Narahdarn. Még a fák csúcsát is megvilágította a máglyák fénye, különös árnyként vetítve az égre a sötét belah-fák alakját. Kísérteties lassúsággal táncoltak körbe a férfiak, csattogott a bumeráng, hangosabb lett az asszonyok dala. A tűzre új hasábokat vetettek, a láng már-már a fák csúcsáig csapott.
   S az egyik máglya vadabbul lángolt mindegyiknél, s a táncosok mind közelebb szorították hozzá Narahdarnt.

   Akkor a Bilbák anyjának hangja túlrikoltotta az asszonyok énekét - s ahogy Narahdarn a tűzhöz ért táncában és fordult volna visszafelé, látja ám, hogy a többi táncos valóságos élő fallal választja el tőle a táncteret. Megragadták a férfiak Narahdarnt, behajították a bolondul lángoló tűzbe, s ott lelte halálát a lángok között.
   Így bosszulta meg a törzs a két Bilba halálát.


*Az ausztráliai rokonsági tabuk egyik legfontosabb formája az anyós-vő viszonyt szabályozó tabu. Ez tilalmazza e két rokon találkozását (micsoda jó ötlet:), beszélgetését, együttevését stb. Jelen esetben a tabu nyilvánvaló megszegésével állunk szemben, amit vagy a rendkívüli helyzet, vagy a legendás környezet maygaráz.

*Az ausztráliaiak a vérbosszút kötelezőnek tekintik, különösen akkor, ha a gyilkosságot más törzsbeli követi el.