Rohanok, üldöznek, elkapnak, megvágnak, kiszabadulok, rohanok, már azt hiszem megúszom, mikor hátulról elkapnak, és elvágják a torkom. Érzem.

Sétálok, rám támadnak, elveszem a kését, de csak üt tovább, megszúrom, de nem történik semmi, mintha origamikéssel védekeznék, és üt, és üt. Érzem ezt is.

Alienekkel harcolok, de kifogy a fegyver, futok a bázis felé, hogy megcselekedjem, amit megkövetel a haza, értesíteni akarom őket, hogy elbuktunk, közeleg az ellenség, de a kerítésről lecibál, már nincs lábam, és áthatol rajtam az állkapcsa. Jaja.. érzem bizony.

Jön a Veszély, katasztrófa, biofegyverek, ideggáz, méreg, óriási földrengés, cunami, atombomba, nukleáris eső, mindegy. Tudjuk hogy jön, hogy úton van. Mindenki menekül, rohan valamilyen általa biztosnak tekintett pont felé. Én meg velük szemben rohanok haza, mert otthon vannak egyedül az állatok. Álmomban még él a kutyám, és a másik macsek is. Rohanok, és küzdök a tömeggel, mert nem hagyhatom őket egyedül. Inkább porladok szét őket átölelve, a közelükben, együtt, minthogy hagyjam őket elpusztulni magukban, nélkülem, miközben én túlélem. Nincs is élet nélkülük. Ha meg túléljük, ott kell lennem velük, nem éhezhetnek, nem maradhatnak magukra. Inkább lefaragom a húst magamról és megfőzöm nekik, de nem, nem és nem hagyom őket egyedül! Rettegek, és rohanok és rohanok, rohanok, és hiába látom már a gombafelhőt, nem érdekel, csak futok hogy hazaérjek mihamarabb hozzájuk. Szükségük van rám, és szükségem van rájuk.

Otthon vagyok. Nem futkorászok semerre. Nem jön idegen vagy földi veszély. Kaparnak az ajtón, döngetik, kulccsal próbálkoznak. Persze bejutnak. Vagy idegenek, vagy ismerősök. Tökmindegy, egyikkel sem akartam találkozni, azért nem nyitottam ki. Ha idegenek, akkor persze bántanak. Ha ismerősök, akkor nem, de mégis fel vagyok háborodva, hogy hogyan képzelik ezt. A négy fal az én barátom, és most megtörték a mi szent barátságunkat. Csukjátok be azt a kurva ajtót, nehogy a macska megijedjen és kiszaladjon!

Felriadok.. aztán visszazuhanok.. és az egész kezdődik elölről. Minden éjjel 4-5x.

Minden nap új félelemmel ébredek. Izzadtságom medencéjében pancsolok, kiesik a szívem mindjárt, markolom az ágy szélét/takarót/párnát, mert félek, hogy leborít az amplitúdó, nem merek levegőt se venni, mert attól még gyorsabb lesz a kalapálás, és ettől annyira összeszorítom az állkapcsom, hogy már fáj, és az évek során megrepedeztek a fogaim is. A fájdalom egész napra kitart, egyszer felőrlöm a fejszerkezetemet így, az biztos.

Egy darabig nem merek felkelni. Megvárom, hogy lenyugodjak, és hogy a környezet sem az álombéli legyen, hanem a valóság. Először a testem nyugszik meg, aztán a lelkem is rájön, hogy már ébren vagyok, nincs veszély. Fáradt vagyok az egész estés harctól. Nem merek visszaaludni, pedig rettentő álmos vagyok. Bevillannak a rémképek. És még napok múlva is teljes részletességgel el tudom mesélni, emlékszem szinte mindig mindenre. Hálivúd elmehet a francba mellettem.

Fel kéne kelni. De olyan fáradt vagyok. Korog a gyomrom. Áh, majd ha felkelek, eszek. Fel kéne kelni. De annyira nagyon fáradt vagyok. Elszundizok. Végre alszom egy nem túl borzalmasat. Álmodok megint, de csak vmi hülyeséget, úgy látszik nappal az ágy alatt vannak a szörnyek, a háborúk és a rossz emberek. Egyszer már tényleg ki kell ott is porszívóznom.

Ébredés. Éhség. Felülök. Mit egyek? Enni? Minek? Mi értelme? Jó, akkor nem eszek semmit. Be kéne rakni valami filmet, még van pár, amit nem, vagy régen láttam. Na persze, mert ennek van értelme. Mi a haszon egy hülye filmből? Igen, igaz, semmi, hagyjuk a francba.

Azért felöltözöm. Áh, úgy se mész sehova, itthon meg jó leszel egy pólóban is, ahhoz viszont nem kell átöltöznöd, az van rajtad. Tényleg, erre se pazarlok energiát, úgyis olyan álmos és fáradt vagyok.

Na odaülök a géphez, játszom kicsit. Játék?? Teljesen haszontalan. Miért akarod haszontalan és értelmetlen dolgokkal eltölteni a drága időd? Milyen igaz, semmi értelme, be se kapcsolom akkor. De akkor mit csináljak? Hát.. nézd, milyen érdekes a plafon! Az ott egy pókháló? Jaj Jaj ne, biztosan, és mivel nincs benne pók, tuti leesett és valahol itt van az ágy körül. Ez szuperjó, majd megcsíp, aztán nézhetek. Mégiscsak kiszállok innen, nagyobb biztonságban vagyok papucsban és állva.

És ott állok papucsban. Mit is akartam az előbb? Hú de éhes vagyok. Kinyitom a hűtőt. Tele van. Becsukom a hűtőt. Kinyitom. Becsukom. Most egyek vagy ne? Éhes vagyok, tehát ennem kéne. De ez is annyira felesleges dolog. Elbaszok tíz percet az életemből erre a hülyeségre, pedig azalatt mennyi fontos dolgot is lehetne csinálni. Milyen igaz, és ezen még elmorfondírozok vagy fél órát.

Ki kéne menni kicsit az utcára, jó idő van. Áh, de akkor öltözhetsz fel, meg mégiscsak hideg van, és megint megfázol, és megint nyomhatod az ágyat napokig. Jójó, de már 3 napja ki se szagoltam a lakásból, és tejem sincs egy nyamvadt kávéhoz. Jó, ahogy akarod, ha ennyire fontos, hát akkor nosza! Mit vegyek fel? Egy óra alatt végzek az öltözéssel is. Ülök. Na jó, akkor megyek. Előttem az ajtó. Valahogy egyre távolibb. Tényleg ki kell mennem? Különben is mindjárt sötétedik. De a bolt még 9-ig nyitva. Áh, de ma már nem fogok kávézni, minek csatangoljak a hidegben? Van, amikor zárásig hezitálok. És 9-kor leveszem a csizmám és visszavedlek punnyadósba. Van, amikor én győzök, és lemegyek. Az utcán örülök, hogy megtettem, büszke vagyok a győzelemre. Már csak tíz lépés a százból és ott vagyok. Ha már eljutottam a boltig, akkor körbenézek. Egyre melegebb van, egyre kevesebb a levegő, egyre gyorsabban ver a szívem. Haza akarok menni! Most! Gyorsan fizetek és loholok haza.

Egyre gyorsabban szedem a lépcsőket felfele, szokás szerint az a kép van előttem, hogy az ajtóm nyitva, és a macska sehol. De az ajtó zárva, és a macska a túloldalon vár. Szinte betöröm az ajtót. Magamra zárom. De jó itthon! Elrámolom a zsákmányt. Nem iszom kávét és nem is eszem. Felkucorodok az ágyra, bekapcsolom a tévét, az ölembe rántom a macskát, és nyúzom nagyon, és örülök neki hogy van nekem. Elfekszem, fáradt vagyok. Majd utána megcsinálom azt a sok fontos dolgot, amit kell. Most gyenge vagyok. Kicsit pihenek. Még megnézem ezt a filmet itt, közben összeszedem magam.

Talán ha tornáznék egy kicsit. A mozgás jót tesz. Csak nem felejtetted el, hogy a légkondiba biztosan kamera van beszerelve? Meg a szellőzőkbe is. Csak az íróasztalnál nem látnak. Jó, megvárom a sötétet, annyira nem vagyok nagy hal, hogy infrával figyeljenek, az túl drága. Majd este tornázok. Talán. Ha nem leszek fáradt. Addig inkább nem is csinálok semmit, nehogy kifigyelhessék a szokásaimat. Jól átvágom őket! Gyorsan ellenőrzöm a függönyöket. Senki nem lát be, helyes. De fény se jön be. Télen? Milyen fényt vársz, hülyegyerek? Ja persze igaz, akkor minden rendben.

Aztán már későre jár, elment a nap, és én nem csináltam semmit, pedig kellett volna. És nyomorultul érzem magam. Nem értem. Miért nem csináltam meg? Majd holnap megteszem, tuti megteszem. De már vége a napnak, és én fáradt és gyenge és álmos vagyok.

De ma miért nem haladtam az élet semmilyen területén? Éhes vagyok. Majd eszem holnap. Haszontalan egy jószág vagyok. Egyébként meg mi a francnak vagyunk mi itt? Semmi értelme az emberek életének. Lehet, hogy az állatokénak sincs. Lehet hogy magának az életnek sincs értelme, csak van, mert így alakult, és mi meg belecsöppentünk. Miért van lélek, ami fáj, és miért van agy, ami mindent felborít, és haszontalanná tesz?

Évek óta utálok a tükörbe nézem, mert nem magam látom, hanem valakit, akinek a testébe vagyok zárva. De én ezt utálom. Amikor beszélek, sokszor nem is tudom mit mondok, csak onnan, hogy hallom a hangomat, és közben azon gondolkodom, hogy jött ide ez a téma, hogy jutottunk el a macskától a ikeás bútorig, az előbb meg mintha a pörköltről beszéltem volna. Egyáltalán, a másik tudja miről beszélek?

Nem értem az egészet. Mi a büdös francért létezünk? Egyetlen értelmét látom csak, segíteni másoknak. De a bajokat is mi okozzuk, szóval így ennek sincs sokkal több értelme. Nem kéne bajt okozni, és kész. És minek van pénz? Csak egy hülye papírdarab. Rajzolhatnék jobbat is zsírkrétával, még se érne többet. Bonyolult az egész kurva lét.

Miért, miért, miért, miért???

Holnap majd megcsinálok mindent. Most alszom.

És minden folytatódik ugyanúgy. Minden nap kicsit más, de mégis ugyanolyan. Semmi nem változik. Gyűlölöm magam, és a haszontalanságomat, és hogy nincs értelme semminek. Gyűlölöm a félelmet és az önszabotázst. Gyűlölöm az agyamat.