Szóval ott kezdődött ugye, hogy a cipőbe alig bírtam belegyömöszkélni a tappancsom. Ezek után kiderült, hogy a járás se megy, úgy feldagadtam, így aztán kis bicebócaként vandoroltam haza.

Természetesen iszonyat meleg van, vagyis 20 fok feletti a hőmérséklet, de még annál is több! Kb ezerötszáz ágra sütő nap, felhő egy szál se, fuvallat max kérésre, kétes kinézetű egyének által felkínálva.

Akácfán bandukolok ki a Blaha felé, és komolyan mondom, Spongyabob jött velem szemben! Aztán rájöttem, hogy nem, mert Spongyabob csak olcsó kínai utánzat ehhez képest. Tuti 20 éven felüli "fiatalember" atletikatrikóban, kidüllesztett hassal, amorf testszerkezettel (vagyis igazából átlagos volt, de semmilyen testtartása nem volt, izmot szerintem még nyomokban sem tartalmazott), es a tipikus térdig érő, szabásnélküli, tornanadrágra leginkább hasonlító sortnak nem nevezhető alsóban. Mindehhez egy önelégült, jóllakott arckifejezés, és hanyag óvodás "énmárfelsősvagyoktemégcsakközépcsopis"  mozdulatsor.
Ááááá.. brutálmetál volt! Igazából mondanám, hogy úgy nézett ki, mint egy jóllakott napközis, de ez a kifejezés nálam pozitív tartalmat rejt, és ez minden volt, csak jó élmény nem! Vizuális katasztrófa, kész.

Aztán jött a drága 7-es busz, előtte persze megszenvedtem az aluljáró lépcsőivel, mint egy jégkorszakból hátrahagyott mamut próbáltam fokról fokra vánszorogni, a végén majdnem kitűztem Ypszia zászlaját is.
A jármű persze meleg volt, levegőtlen, és természetesen persze hogy körém kellett állnia a bőrdzsekis nagyon vagány ősapáknak, akiknek minden pórusából szaglott, hogy bizony francia ősökkel rendelkezhettek, letagadhatatlanul. Bár ők legalább a parfümöt ismerték. Így aztán gőzölgő dns-ben utaztam, aminek a melegben amúgy is alulteljesítő érzékszerveim látták kárát. Mire leszálltam, már zsibbadt a szám, ami nálam a szokásos pánikroham kezdeti jele.
Ez általában azért van, mert annyira ideges vagyok, hogy úgy szorítom össze a fejem, hogy elfelejtek levegőt venni. Most részben az idegtől, részben a szagtól volt ez, ami persze a végkifejleten nem változtam, majdnem leájultam a Hungárián a buszról.

Ami végülis megmentett, az az 5 tábla csoki volt a tatyómban (a kis feketében, a komplexusaim meg egy db alma mellett), mert ugye ha én itt összeszédelgem magam, akkor mi lesz a csokoládákkal? Pumukli széjjelrámolja a műhelyem, ha anélkül térek haza! Így aztán nagy, hosszú levegők, pozitív gondolattársítás, a márcsakötpercésotthonleszek feeling elővétele után már életképesnek lehetett kinevezni.

Egyébként a buszon utazott két nőci. Az egyik annyira tipikusan érdekesen (=ostobán) viselkedett. Odaáll az egyszemélyes ülés ELÉ, de nem ül le. Csak ott áll, hogy más se tudjon leülni, de nem azért, mert útban lenne, tömeg annyira nem volt. De leülni azt nem. Így viszont más sem. És ott áll, és behelyezkedik, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ez. Lehet hogy nem ismerte fel az ülést?? Sose lehet tudni.

Na parkolóban a macskák elbújtak, gondolom melegük van. A kapunkon megint a szokásos kézírással ejtett kommunikációs forma, azaz egy darab papír lógott, hogy mindig nyitva a kapu meg ilyenek.
Ez már kezd néha idegesítő méreteket ölteni. Szerintem Sopánka néni a grafomán tettes. Egyébként meg nemtom mit zavarja. Kulcsra sosincs zárva, onnantól meg nem mindegy, hogy kilincsre van-e csukva a kertkapu, vagy sem?

Persze a ház ajtaját meg mindig kitámasztja valamivel, aztán meg csodálkozunk, ha egy hómlessz bejön, és szépen ránkgyújtja ugye a házat. Múltkor a pince, legközelebb a tető lesz az. Fejlődünk kérem szépen.
Logika bazmeg, az van.. meg csempe a falon.. :)


Ma befejeztem az L word második évadát is, várom nagyon a többit, de fogalmam sincs hol szerzem meg, mert persze kapni még nem lehet :( 
A fiókot is felelevenítettem (670 ft-ért még jó hogy), és a Zongoristát is (360-ért a Cba-ból:).

Hogy én mit össze nem fecsegek a semmiről. Igazából a fáradtságtól van.
Olyan szinten széjjel van menve a lábam, hogy azt várom, mikor robban fel valamelyik. Már el is terveztem, hogy fogom majd a lábszárcsontomra felhúzni a kedvenc zoknimat.
De tényleg, már a buszon is azon gondolkodtam, hogy a kulcsomal felkaristolom a bőrkémet, csak szabaduljak már meg ettől a nyomorult víztől! Azt hiszem ezért nem iszom én rendesen. (Ki a fax csapkodja a kaput? Széjjelcsapom..)
Abban reménykedem, hogy a kis gyógytea segít. Akkora a vádlim, mint nyugalmas hétköznapokon a combom. Pedig abból van ám! Mintha fél nap alatt tíz kilót híztam volna.

Egy liter víztől nem szabadna ezt szerintem. Bár nem vagyok egy Hugyos Jóska. Lehet ez a gond? Ezért bízom a teában.

Közben elkészült, úgyhogy tea, aztán szundiburgundi picinyt.

Nnna tsá :)