Éjjel (a 2 óra az éjjel vagy hajnal?) másztam hazafelé, dinamikusan haladok az Akácfán, ahogy szoktam, fülhallgatóval, távolba révedő tekintettel, összefogott többnapos hajszerkezettel.

És nem leszólit az oldmensztől tíz méterre egy külföldi? Először azt hittem (én naív), hogy csak az időt szeretné tudni, mert az olyan fontos dolog. Rá is jöttem, hogy pár napja nem hordom az überfain kis órácskámat. Legutóbbi kádban ázásom alkalmával elfelejtettem visszarántani magamra. Pedig most úgy kivillantottam volna a srác szemét a kék leddel!

Nade szóval nem érdekelte az idő. Viszont meghívtak egy italra. Ja igen, mert az előtte haladó hímmel egy társaságot alkotott, csak a munkamegosztás miatt gondolom ez a krapek szólongatja le a lányokat. A másik biztos az italt kéri a pultnál.
Szóval tök kedvesen (de tényleg) drinkelni invitáltak, de nemet mondtam. Én is tök kedvesen. De tényleg. Még mosolyogtam is. Persze mikor másodszorra közöltem, hogy noooo, már leráztam a fejemről ezt az emotion-t.
Végül csak megértettek.. nem hiszem, hogy ezzel a partizánakcióval nagyon keresztülhúztam az estjüket.

Biztos volt aki bukott az idegenekre, az akcentusukra és a közvetlen stílusukra:)
Bocs fiúk, nekem ennyi nem elég;)