"A dagonya" c. orosz-magyar thrillert még sok-sok évvel ezelőtt találtuk ki egy ködös, vizes, térdig sáros kirándulás alkalmával.
Szóval álmodtam, mert sajnos annyira béna egy marha vagyok, hogy mikor 3 óra alvást engedélyezek magamnak, akkor az egyik órám megszólal 65 perc múlva, mert be bírom állítani helyesen az időt, így visszaalszom, nem kicsit, a másik telefonom pedig szólna időben, ha nem hagytam volna némán. Mindig is ügyes szervező voltam. Ergo elaludtam, vagyis volt időm álmodni.
Igazából erre mindig van időm, ha hihetünk annak a feltételezésnek, hogy az álom alfában képződik, ott érzi jól magát, és ott szaporodik. Mivel ritka vacak alvó vagyok egyedül, így sokat vagyok alfában, tehát sűrűn álmodom. Színesben. Hangosan. Sztereoban. Dolby digital, meg imax, meg minden.. tök szuper..
Jaj, na igen.
Azt álmodtam, hogy kirándulunk talán, mindenesetre földes úton gyalogolunk H-val, meg pár kollégával. Hogy ők mit keresnek ott, vagy épp mi mit kerestünk ott, azt nem tudom, a prológust átaludtam :)
Szóval bandukolunk a szép erdőben, és akkor egyszercsak ott van egy nagy, széles csopolyás, sáros rész, amit mindenki meg bír kerülni, csak a kiránduló és cserkészmúlttal rendelkező tenmagam nem. Ott állok a szélén, összeráncolt szemöldökkel, aggódó tekintettel.
H visszafordul, mert hirtelen csend lett mellette, így rájött, hogy elhagyott valahol. Mindenki rám vár. Én meg megmakacsolom magam.
H: - Lépj át rajta.
Y: - Nem! - száj szorosan tart, ahogy még 3 évesen tanultam.
H: - Miért?
Y: - Ha átlépek rajta, előjön egy kéz a mélyéről, lehúz magával, át téren és időn, aztán vagy 1944-ben találom magam, vagy az Elm utcában. Szóval nem.
A többiek itt röhögnek, és bár irtó murisnak tartanak, kapok egy újabb strigulát a "bolond" címszó alá. (Kamera közelít, a "normális" alatt egy húzás van - a mérlegkészítő képességem miatt - a "bolond" alatt pedig már fekete a lap.. - kamera távolít..)
H: - Kerüld meg.
Y: - Azt sem!
H: - És azt miért?
Y: - Ha megkerülöm, akkor le kell térnem az útról, és akkor be kell mennem az erdőbe. Az erdőben pedig gonosz lelkek tanyáznak, szörnyek és démonok, és elrabolnak, és megfőznek vacsorára, és akkor soha többet nem fogsz látni, és én sem téged.
H közben szépen odajön, felkap és átvisz a saras részen. A többiek már tudják, hogy tiszta bolond vagyok, egyik énem Alice, a másik Csodaország, és néha találkoznak.
H letesz a tiszta terepen, megbök:
H: - Te, ott láttam egy manót amögött a fa mögött! - többiek nevetnek, azt hiszik vicc, azt hiszik humor, és most megkaptam.
Y: - Te is? Na ugye, mondtam én!
Kézenfogás. Összemosolygás. Cinkos tekintés.
Igen, azt hiszem Ő ilyen.. biztos ő a Nyúl az órámmal...
Rohanok is utána, mert még meglóg!
;)*
Szóval álmodtam, mert sajnos annyira béna egy marha vagyok, hogy mikor 3 óra alvást engedélyezek magamnak, akkor az egyik órám megszólal 65 perc múlva, mert be bírom állítani helyesen az időt, így visszaalszom, nem kicsit, a másik telefonom pedig szólna időben, ha nem hagytam volna némán. Mindig is ügyes szervező voltam. Ergo elaludtam, vagyis volt időm álmodni.
Igazából erre mindig van időm, ha hihetünk annak a feltételezésnek, hogy az álom alfában képződik, ott érzi jól magát, és ott szaporodik. Mivel ritka vacak alvó vagyok egyedül, így sokat vagyok alfában, tehát sűrűn álmodom. Színesben. Hangosan. Sztereoban. Dolby digital, meg imax, meg minden.. tök szuper..
Jaj, na igen.
Azt álmodtam, hogy kirándulunk talán, mindenesetre földes úton gyalogolunk H-val, meg pár kollégával. Hogy ők mit keresnek ott, vagy épp mi mit kerestünk ott, azt nem tudom, a prológust átaludtam :)
Szóval bandukolunk a szép erdőben, és akkor egyszercsak ott van egy nagy, széles csopolyás, sáros rész, amit mindenki meg bír kerülni, csak a kiránduló és cserkészmúlttal rendelkező tenmagam nem. Ott állok a szélén, összeráncolt szemöldökkel, aggódó tekintettel.
H visszafordul, mert hirtelen csend lett mellette, így rájött, hogy elhagyott valahol. Mindenki rám vár. Én meg megmakacsolom magam.
H: - Lépj át rajta.
Y: - Nem! - száj szorosan tart, ahogy még 3 évesen tanultam.
H: - Miért?
Y: - Ha átlépek rajta, előjön egy kéz a mélyéről, lehúz magával, át téren és időn, aztán vagy 1944-ben találom magam, vagy az Elm utcában. Szóval nem.
A többiek itt röhögnek, és bár irtó murisnak tartanak, kapok egy újabb strigulát a "bolond" címszó alá. (Kamera közelít, a "normális" alatt egy húzás van - a mérlegkészítő képességem miatt - a "bolond" alatt pedig már fekete a lap.. - kamera távolít..)
H: - Kerüld meg.
Y: - Azt sem!
H: - És azt miért?
Y: - Ha megkerülöm, akkor le kell térnem az útról, és akkor be kell mennem az erdőbe. Az erdőben pedig gonosz lelkek tanyáznak, szörnyek és démonok, és elrabolnak, és megfőznek vacsorára, és akkor soha többet nem fogsz látni, és én sem téged.
H közben szépen odajön, felkap és átvisz a saras részen. A többiek már tudják, hogy tiszta bolond vagyok, egyik énem Alice, a másik Csodaország, és néha találkoznak.
H letesz a tiszta terepen, megbök:
H: - Te, ott láttam egy manót amögött a fa mögött! - többiek nevetnek, azt hiszik vicc, azt hiszik humor, és most megkaptam.
Y: - Te is? Na ugye, mondtam én!
Kézenfogás. Összemosolygás. Cinkos tekintés.
Igen, azt hiszem Ő ilyen.. biztos ő a Nyúl az órámmal...
Rohanok is utána, mert még meglóg!
;)*
Csacsogunk