Brolga Num-ba-di nagyon szeretett vadászatra járni leányával, az ifjú Brolgával. Törzse gyakran mondogatta is, hogy bolond dolog ezt tenni, mert egyszer majd a wurra-wilberook elrabolják őket. Az öreg Brolga Num-ba-diért ugyan nem aggódtak a daenok, hanem a fiatal Brolgára büszke volt az egész tábor. Ő volt a legvidámabb lány és a legjobb táncos az egész törzsben. Amikor a férfiak táncoltak, a legtöbb asszony megelégedett a bumerángok csattingatásával, a föltekert opossum bőrök döngetésével és a korrobori-dalok éneklésével, édes-lágy hangtól egészen a sikításig, nem így Brolga. Bizony ő is táncolt, de nem úgy, ahogyan a többiek, hanem új, maga készítette táncokat.  Mert minden dalt, amit hallott, el is táncolt azon nyomban. Nevetett a szeme, mikor néha úgy pörgött, mint a boolee, a forgószél. Majd hirtelen lassú, méltóságteljes lépésre váltott. Aztán a változatosság kedvéért ismét pörgés következett, mintha csakugyan forgószél kapta volna el.

   Táncának híre ment hetedhét országra, és törzse igen-igen büszke volt rá, így nem csoda, ha vigyáztak is Brolgára, akár a szemük fényére, s rettegtek attól, hogy a wurra-wilberook elrabolják. A wurra-wilberook kannibálok voltak, s ketten egyedül egy távoli cserjésben tanyáztak. De bizony nem használt a szép szó: Brolga Num-ba-di csak eljárt vadászni lány kiséretében.

   Egyszer elmentek két-három napra táborozni. Az első éjjel nem esett bántódásuk, de másnapra virradóra a wurra-wilberook meglepték és foglyul ejtették őket. Brolga Num-ba-dit alaposan fejbekólintották. Elesett és holtnak tettette magát, nehogy tovább üssék és megöljék. A wurra-wilberook felemelték, hogy elvigyék táborukba. A fiatal Brolgát nem bántották, meg akarták tartani, hogy táncoljon nekik. Meg is mondták ezt neki, és a kezébe nyomtak egy kőkést, hogy hozza magával, s rászóltak, ne féljen semmitől és kövesse őket.
   Brolga követte is a kannibálokat, de mikor azok nem néztek oda, eldobta a kést. Elérkeztek a táborba és a wurra-wilberook kérték a kést. Fel akarták szabdalni Brolga Num-ba-dit, mielőtt megfőznék. Brolga azt mondta, letette a kőkést az út mentén, ahol megpihentek, aztán ottfelejtette. Azt mondták a kannibálok:
- Majd mi visszamegyünk érte, te csak maradj itt.
El is indultak. Mikor már jó messzire mentek, azt kérdi az anya:
- Látni még őket?
- Látni bizony. Várj  még egy kicsit.

   Brolga szemével követte őket, míg egészen messzire nem értek, majd szólt az anyjának, és az rögtön fel is ugrott. Akkor aztán anya és lánya, amilyen gyorsan csak tudtak, visszatértek törzsükhöz és elmondták, mi történt.
   Megtértek a wurra-wilberook a táborba és rettenetes haragra gerjedtek, mikor látták, hogy nemcsak a lány ment el, hanem az anyja is, akit pedig halottnak hittek. Ha nem szerzik vissza áldozataikat - kiknek nyoma azt mutatta, hogy Brolga Num-ba-di még futni is tudott a lánya mellett - nem lesz sem lakoma, sem tánc az éjjel.
- Brolga Num-ba-di csak holtnak tettette magát - mondták - hogy becsapjon bennünket. Ha sietünk, még elérjük őket, mielőtt a törzsükhöz érnének. De még ha odaértek is, elragadjuk őket.
   De a daenok már talpig fegyverben várták őket. Meglátták azt a wurra-wilberook, sarkon fordultak és eszük nélkül menekültek, a daenok meg gyorsan a nyomukba szegődtek. Hanem utolérni csak nem sikerült őket és nem mertek nagyon messzire elmenni, nehogy csapdába essenek. Visszatértek hát a daenok a táborba. Nagyon haragudtak, hogy el akarták ragadni drága Brolgájukat, tanácsot tartottak hát és elhatározták, hogy elpusztítják a wurra-wilberookat.

   A két legbölcsebb wirinun azt tanácsolta, küldjék a Mullee-Mulleeket, az álomszellemeket az ellenség után forgószél képében, hogy fogják el őket. Így is tettek. Örvénylő zúgással indult útjára a forgószél, benne meg a Mullee-Mulleek. Gyorsan száguldottak a wurra-wilberook nyomában, hamarosan elébük is kerültek és visszakergették őket a tábor felé, ahonnan elmenekültek.
- Visszamegyünk a táborba a forgószél elől - mondta az egyik wurra-wilberoo a másiknak. - Elraboljuk a lányt, meg az anyját, elröpülünk velük más irányba. A forgószél nyomunkat veszti majd a táborban és helyettünk másokat ragad el. Senki nem állhatja utunkat. Miénk lesz az ifjú Brolga, nekünk fog táncolni, és az anyja vacsoránk lesz ma este.
   Űzte-hajtotta a kannibálokat a forgószél, sebesebben, egyre sebesebben, ott volt már egészen a nyomukban.

   A daenok annyira megdöbbentek, mikor látták, hogy a forgószél egyenesen feléjük hajtja a wurra-wilberookat, ámulatukban fel sem fegyverkeztek. A wurra-wilberook egyenesen közibük rontottak, az egyik elragadta Brolga Num-ba-dit, a másik a fiatal Brolgát, s mielőtt a megdöbbent  daenok felfogták volna, hogy a wurra-wilberook közöttük vannak, azok már tova is száguldottak a síkságon.
- Fegyvert, fegyvert hozzatok! - kiáltottak a daenokra a forgószélből a Mullee-Mulleek, s átörvénylettek a tábor felett, az ellenség nyomában.
   Elöl menekült az egyik wurra-wilberoo, ő hurcolta a fiatal Brolgát. A másik úgy látta, hogy terhével utoléri a forgószél, ledobta hát Brolga Num-ba-dit és nekiiramodott. Éppen két hatalmas belah-fához értek. Sejtették már, hogy szellem lakik a szélben, s érezték is nyomban, hogy emelkednek-emelkednek a levegőbe. Megkapaszkodtak a fákban a wurra-wilberook, s az, amelyik a lányt elrabolta, egyik kezében Brolgát tartotta, a másikkal a belah-fa ágait ragadta meg.
- Ereszd el azt a lányt! Magadat mentsd! - ordított rá a másik.
- Sohasem lesz az övék - felelt ez vadul. - Ha én elvesztem is, de ők sem kapják meg soha!

   Üvöltött körülöttük a forgószél, vad dühében mindent kitépett, a belah-fák recsegtek-ropgogtak ölelésében. A wurra-wilberoo varázsszavakat mormolt és elengedte Brolgát. Amint az kicsúszott öleléséből, a daenok, akik a forgószél nyomában voltak, örömrivalgásban törtek ki. Lándzsáikat dobásra készen tartották, de nem hajították még el, mert féltették Brolga épségét.
   De a bosszú reménye rövid életű volt. A fákat, amelyekbe a wurra-wilberook kapaszkodtak, a forgószél körülölelte és kitépte, mielőtt a két férfi elengedhette volna. A wurra-wilberook görcsösen kapaszkodtak s a forgószél mind feljebb és feljebb emelte a fákat, míg felértek az égbe, és ott elültették azokat nem messze a tejúttól.

   (S bizony, mind mostanáig ott van a két fa, két sötét pont, és wurra-wilberoonak nevezik őket, mert a két kannibál azóta is ott lakik és retteg tőlük mindenki, aki a Warramboolon, a tejúton végigmegy. Sok öreg daen táborozik arrafelé, kukacokat főznek, az az eledelük, és tábortüzük füstje jelzi a Warrambool pályáját. De a tábortüzet senki sem érheti el, csak akkor, amikor a wurra-wilberook nincsenek ott. Néha lemennek a földre és boolee képében üldözik régi ellenségeiket, a daenokat.)
   A daenok látták, hogy ellenségeik eltűntek, elindultak hát Brolgáért, anyja már velük volt. De hovát tűnt az ifjú Brolga? Nem látták, hogy elmozdult volna, és mégsem volt sehol. Körülnéztek a síkságon. Nem láttak mást, csak egy nagy madarat. Visszamentek oda, ahonnan a fákat kitépte a forgószél. Lábnyomokat kerestek a földön, de nem találták a Brolgáét, csak annak a daruforma nagy madárnak a nyomát. A wurra-wilberoo bizonyára megint elragadta őt és mégis elvitte magával - mondogatták a fekete emberek.
   A Mullee-Mulleek felvitték az égbe a belah-fákat s rajtuk a wurra-wilberookat, aztán fergetegesen visszatértek a földre. Megkérdezték tőlük a wirinunok, nem hagyták-e Brolgát is az égben. Nem, mondták, Brolga nem ment fel az égbe. Hiszen láthatták a daenok, hogy a wirra-wilberoo elengedte a lányt.

   Hát akkor hova lett? Ezt aztán senki sem tudta megmondani, és senki sem gondolt arra, hogy megkérdezze a nagy madarat a síkságon. Mindenki halottként gyászolta Brolgát. Azt mondták, szelleme kísérti majd a tábort, mert testét nem találták meg s nem temették el, bár bizonyosra vették, hogy meghalt, hiszen másként visszatért volna hozzájuk. S a tábor átvonult a síkság túlsó végére.
   Telt-múlt az idő, s íme, madarak jelentek meg a vidéken, hasonlatosak ahhoz, amelyet Brolga eltűnése idején láttak a síkságon. Ott csipegettek a tábor közelében, és evés után egy korroborit kezdtek, egy furcsa korroborit: egy madár nagyobb volt a többinél, az vezette. Egy madár sem lejt oly emberi táncot, mint ezeknek a furcsa teremtményeknek a korroborija volt. Soha nem láttak a daenok ehhez hasonlót, talán csak eltűnt Brolgájuk táncát.
   A vezető egy tisztásra vitte a csoportot. Nyakukat kinyújtották, meghajoltak, pörögtek, méltóságteljes léptekkel helyet cseréltek, aztán kitárták szárnyukat, úgy forogtak, akárcsak régen Brolga, amikor karjait szétvetve pörögni-forogni kezdett. Észrevették a daenok a hasonlóságot és felkiáltottak: - Brolga! Brolga!
S a madár, mintha megértette volna, odanézett, aztán még tüzesebb, még nehezebb táncba vitte csoportját.

   Múlt az idő, s a madarak vezetőjét nem látták többé, de csoportja olyan jól megtanulta a korroborit, hogy ugyanazokat a furcsa táncokat ismételték, mint az ő idejében.
   Meghaltak már az agg daenok, akik emlékeztek Brolgára, a táncoló lányra, de a táncoló madarak mindmáig Brolga nevét viselik. Meghalt Brolga Num-ba-di is, és az égbe került, hogy ott élhessen mindörökre leányával, Brolgával. Brolga Num-ba-di ott tudta meg, hogy a wurra-wilberoo varázslattal táncoló madárrá varázsolta lányát, és az madár képében élte le hátralevő idejét a földön.
   És mind azóta, ha a daenok meglátják, hogy boolee rohan táboruk felé, az asszonyok felkiáltanak: - Wurra-wilberoo! - és gyermekeik fejét a takaró alá rejtik, a férfiak pedig fegyvert ragadnak, és az örökkön-félt és örökkön-gyűlölt ellenségre hajítják, aki foglyul ejtette Brolgát.