Az elmúlt 3 napom a pénzről szólt.. ami bizonyos értelemben véve nem is olyan rossz dolog, de ez most nem az a bizonyos értelem..

Először is, már szakadt le a pofámról a bőr, hogy Zolinak még nem fizettem ki a londoni utat (ó igen, lógok még pár beszámolóval), ez természetesen elsősorban az én hibám volt, mert rosszul tűröm, ha akadályokat gördítenek elém.
Kezdődött ott, hogy a banknál, amely soha nem alszik, nem lehet csak úgy új kedvezményezettet felvinni az online rendszerbe, sms aktiválás kell. Na jó, de a vodás számom van meg nekik, az meg már nullirányúsítva van (ez is egy új bejegyzés lesz:), szóval marad a telefonos segítség.. persze a telefonos pinkódomat nem tudom, szóval mégsem.. ezzel az egésszel elvacakoltam pár napig, aztán meguntam az egészet, és ma reggel (mármint melóba menet) berongyoltam nálunk az OTP-be, halálra várakoztam magam, és jól befizettem. 7-es erősségű földrengést okozott a szűmről lehengeredő kavicsdarab.

Hétfőn meg.. hááát.. rendelek, kaját, kiviszem a lóvét a recepcióra, mert természetesen a kajafutárnak természetfeletti képességei vannak, és mindig akkor jön, amikor wc-n vagyok, tárgyalok, vagy legalábbis semmiképpen nem érek rá pont akkor, hogy foglalkozzam olyan csacskaságokkal, mint a fizetés. Szóval odalibbentem az új kolleginának a háromezert pénzt, később rájövök, hogy éhes vagyok, úgy négy körül, utánanézek a tápnak. Erre közli a csaj, hogy ja, az én pénzemből fizette a főnök pizzáját, majd kérjem el tőle a lóvét.
Mifaszvan? Nem sajnálom én a pénzt, az egyik sok dolog között van, amire tulajdonképpen magasról tojok. De hogy valaki a megkérdezésem és tudtom nélkül csak úgy hozzányúljon a pénzemhez, azt némiképp túlzásnak tartom.
Persze először ettem, mert a gyomrom hangosabban korgott, mint ahogy én üvöltöttem volna. Aztán tegnap mondom a csajnak, hogy legkésőbb mára kérem a pénzt. Jaj, de hát nem kértem el a Csabától? Mire én, a legkedvesebb modoromban:
- Na figyelj szépen. Nem hiszem, hogy az én dolgom lenne a pénzem után járkálni. Ha más tudta és engedélye nélkül nyúlsz hozzá a pénzéhez, akkor a minimum az, hogy te is szerzed vissza.

Igen, kicsit nyers voltam, de még mindig jobban járt, mintha letéptem volna a fejét.
Erre valahogy ugrok, hogy az én dolgaim felett nem én döntök, elveszik a rendelkezési jogomat, sőt, kifejezetten dühít az ilyen, és aggresszívvá tesz.
Valamint az efféle önálló gondolkodást sem díjazom. A saját pénzéhez persze nem volt esze nyúlni.

Jah, és akkor ma.. ez már egy hetes ügy legalább. Múlt héten szóltam Gy-nek, hogyha ki akarjuk fizetni a ktgtérítéseket, akkor bizony kell még lovetta a kasszába, mert nincs elég. Aszongya hoz. Oké. Nem hozott, nagy részét megoldottam, de szinte csontüres a páncél. M kollegina kb azóta zaklat, hogy fizessem ki neki a benzinpénzt, mire is mondtam, hogy majd ha lesz miből. Hozzáteszem, M kollegina kb főnökegyenértékű idehaza, szóval neki mondhattam. És akkor kit basznak le? Engem.
Gy ma berongyol az irodába, szinte rámtöri az ajtót, hogy akkor ő kifizeti M-et, mert hogy nem voltam erre képes.
Y: - De Gy, még mindig nem kaptam pénzt!
Gy: - Kértél?
Y: - Igen