Elköltözött Baiame ebből a világból és visszatért Bullimára, amerre jött, a körbefutó kőlépcsőkön, fel a szent hegyre, az Oobi Oobi ormára, s ezentúl csak a wirinunok szólhattak hozzá, de azok is csak hírnöke, Walla-guroon-bu-an útján.
Mert Baiame most már Bullima kristályszikláján ült, s vele együtt Birra-nulu, a felesége. Testük felső része éppen olyan volt, mint földi életükben, de alsótestük beleolvadt a kristálysziklába.
Egyedül Walla-guroon-bu-an és Kunnan-beili közeledhetett hozzájuk és közvetítette parancsaikat.

Birra-nulu Baiame első asszonya támasztja az árvizet. Amikor kiszárad a folyó medre és a wirinunok már szeretnék,  ha eljönne a vízáradat, felmennek az Oobi Oobi csúcsára, és egy kavicskörben várnak a Walla-guroon-bu-an megjelenésére. Ez meghallgatja kérésüket, aztán megy és elmondja Baiaménak. Szól akkor Baiame Birra-nulunak. Ha az asszony szívesen segít, elküldi Kunnan beilit a wirinunokhoz és megüzeni parancsát:
- Eredjetek tüstént a Bun-yun Bun-yun törzshöz és mondjátok nekik: készüljenek fel, mert hamarosan elküldök hozzájuk a vérpiros gömböt.

Mikor hallják ezt a wirinunok, sebesen leszaladnak a hegy oldalán, s véges-végig a síkságon, míg el nem érnek a Bun-yun Bun-yun törzshöz, a békákhoz. Hatalmas törzs ez, hajítani erős a karjuk, kiáltani fáradhatatlan a torkuk. A wirinunok szavára kapják magukat a Bun-yun Bun-yunok és felsorakoznak a kiszáradt folyó két pontján, nem messze a forrásától. Nagy tüzet raknak, benne köveket melegítenek, aztán minden férfi elé kerül egy fakéreg, rajta néhány forró kő. Akkor aztán várják, várják a vérpiros gömböt.  Csakhamar be is gördül a folyó torkolatán a csodálatos, óriási gömb. Lehajol akkor mindegyik férfi, megragad egy forró követ, egyet kiált s nagy erővel hozzávágja a vérpiros gömbhöz.

Sokan vannak a Bun-yun Bun-yunok, s oly nagy az erejük, hogy csakhamar felszakítják köveikkel a gömböt. Vérpatak szökken ki belőle, fut sebesen lefelé a folyó ágyában. Mind hangosabban kiáltoznak a Bun-yun Bun-yunok, felkapják a köveket, megiramodnak a folyó mentén. Futnak-szökellnek, hajigálják a forró köveket s kiáltoznak szüntelenül. Addig-addig hajigálják a forró köveket, míg vízáradattá nem tisztul a vérpatak. Akkor aztán a többi törzs is meghallja a Bun-yun Bun-yunok kiáltásait s tudják már, hogy jó lesz a fennsíkra vonulniuk, mert itt a víznek áradatja.

Nem szűnik a vízáradat, nem szűnik a kiáltozás. És mindmáig is, ha közeleg az ár, hallják a hangjukat a daenok, és azt mondják:
- Bun-yun Bun-yun kiált: jön az ár.
Aztán meg:
- Bun-yun Bun-yun kiált: itt az ár.
És ha a víz vörös és sűrű a sártól, azt mondják a daenok, hogy Bun-yun Bun-yun, az árvízi béka elfelejtette megtisztítani.