LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

A macskák a napokban

2009.05.28. 23:02 Ypszi

Még a legutóbb, amikor kémfelszereléseket vásároltam hírszerzőimnek a Fressnapf-ban, az eledeles konzerveknek álcázott lehallgatók mellé sikerült beszerezni akciósan egy lesállomást, amit mellesleg macskahordásra is lehet alkalmazni.
Az a jó benne, hogy teljesen legós, amit nagyon szeretek. Az elején lévő rácsoslinzert a négy kapoccsal el lehet távolítani, a tetején két fedél van, a belső simán egy lyuk, a külső rácsos, ez azért jó, mert a célszemélyt akár foglyul is lehet ejteni annak egy óvatlan pillanatában.

A képen alkalmazás közben látható, Prücsök fedőnevű ügynökünk taszította rabságba mit sem sejtő kollégáját, kihasználva annak vakságát. Koki kémünk a lefokozását kérte az eset után, ilyen megalázó helyzetbe rég került, de meghagytuk az állományban, eredeti rangjában, csak elküldtük szabadságra, hogy rehabilitálja a bajszait.

A búvóhely és/vagy rabdoboz másik előnye, hogy ha nem kell, lapra szét lehet hajtani, mivel alján van egy tépőzáras csapóajtó, ami jól jöhet, ha bűvésznek kell álcázniuk magukat. A fülek arra jók, hogy a manipulált humanoid kiszolgáló személyzetet rávegyék, hogy utazzanak, de semmiképp sem a dokihoz!
 

Koki a rehabilitációs széken várta a bajusz rendbejövetelét, nagy figyelmet szentelve a terápia részeként kötelező jógagyakorlatoknak.

1. Ebben a pozícióban a fej csakráját nyitjuk meg, energetizálva a bajusz auráját, így az fogékonyabb a kezelésre.

2. A nyaknyújtás elősegíti a csí szabad áramlását a testben, a szőrnövekedés útjában már semmi nem áll.

3. Giotin-mozdulat, a rehabszék ülőkéje és támlája közé beficcentett buksiszerkezet célja, hogy az energia elsősorban a bajuszokra koncentrálódjon, megnövelve annak erősségét, esetleg hosszát, valamint ebben a pózban állíthatjuk be a füllel és orral való  legoptimálisabb értéket mutató összhangot is.

4. Befejezés, lazítás, fontos a lábak megfelelő elhelyezése, amolyan slendrián stílusban. A gyakorlat után még 2 óráig tartózkodjunk az alvástól és az evéstől, mert szédülést okozhat, a játék azonban nem tiltott, viszont a verekedés kifejezetten ellenjavalt!
 

Az alábbi képsoron Prücsök megfigyelési gyakorlat közben látható. Először fel kell ugrani az ablakba, majd kikeresni a megfelelő pozíciót, aztán ahol órákon át leshetjük a célszemélyt, kellő mennyiségű kávéval és fánkkal. Ezután óvatosan felkészülünk a kötéltánc gyakorlatra, majd a függöny mögé rejtőzve, textilnek álcázva magunkat kémkedhetünk, a lebukás legcsekélyebb veszélye nélkül.
 

A rehabilitáció után Prücsök jó kollégaként árgus szemekkel figyeli Kokit, hogy betartja-e a bajusz regenerációjához szükséges orvosi utasításokat, valamint feljegyzést készít a megfigyelhető változásokról és a javuló állapotról, melyet óránként lead a kiszolgáló személyzetnek.

A jól megfigyelhető csámpás hátsó láb egy kémtaktika, ezzel csaphatjuk be az ellenséget,  egy esetleges lefüleléskor, sutának tettetve magunkat. Ezzel a módszerrel a másik fél azt hiszi, hogy sebezhetőek vagyunk, gyengék és kiszolgáltatottak. A cél, hogy abba a csapdába essenek, hogy könnyű prédát jelent az elfogott hírszerző, aki majd sátáni kacajjal hahotázik rajtuk, miután egy labdát és egy marék szárazeledelt felhasználva rútul magára hagyja őket, egy rafinált szökés keretében.
 

Prücsök a Porszívó-fedőnevű kódtörési technikákat alkalmazza a biztonságot nyújtó fedezékben. A lezárt terület nyugalmában zavaró körülmények nélkül tudja feltörni a kutyák által módosított enigmát. Hogy ez sikerült-e, sajnos én nem tudom megmondani, mert szigorú titoktartás van az ügyben, az 51-es körzetből is jöttek ellenőrök.

A két óra leteltével Koki kihasználta a lehetőséget, hogy alhat egy kicsit, a terápia fárasztó dolog. A kriptográfiába sem tudott besegíteni, így maradt a pihenés.
Fontos megjegyeznem, hogy a szundikálásnál való folyamatos pózváltás is igen kiemelő helyen áll az egészségvédelemben és a megelőzési projectben. A különböző technikák pontos működési elvét még a brit tudósok sem értik, de az tény, hogy az álmukban sokat helyezkedő, mocorgó macskák a munkában is jobban teljesítenek, mint facica társaik.
 

A napi gyakorlatok után a tápolás következik, melynek helyszíne a Konyha nevű álcázott, titkos helyiség, melyet csillagkapuval közelítenek meg, hiszen az egy Másik Dimenzió.
Eddig Prücsök felségterülete volt, Koki a gyakorlati területen fogyasztja el a fejadagját, ezért sosem látogatta meg a Konyhát. Részben azért is, mert a csillagkaput Prücsök kezeli, és eddig nem mutatta meg a kódokat, de a jég megtört, betekintést nyerhet a Padlóburkolat világába.
Prücsök előre engedi Kokit, hogy biztos legyen az átkelésben, majd megérdeklődi, hogyan viselte az utazást. Egyébként meglepően jól, a bajusza sem görbült meg, ez igen ritka, azt jelenti, hogy akár 3G terhelést is elbír a katona. Ezután Prücsök megmutatja neki a helyet, Ahol A Kaja Van, körbevezeti és felvilágosítja, hogy a lábtörlőt csak és kizárólag ő használhatja körömélesítésre, ez parancs. Majd együtt megvárják a kiszolgáló személyzet megérkezését, Prücsök Koki fülébe súgja a titkos kódot, hogy magától is visszatérhessen a bázisra, hiszen az ő tálja odaát van, az igazság mellett balra, 45 fokra. Prücsök gondosan szemmelköveti a betárcsázást, majd vígan konstatálja, hogy a Konyha megint az övé.
A humanoid létforma közben elvégezte dolgát, akár mehet is játszani, vagy blogolni, tökmindegy, érdektelen az információ.

Később még beszámolok egy veszélyes légvédelmi küldetésről, az adatok még titkosak, a jelentés után tudok csak infót szolgáltatni, az időpont egyelőre bizonytalan. 

szerintem: (5/5)
Savaztatok: (5/5)

Szólj hozzá!

Címkék: cila

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr601149745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása