LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

Duciosztag, helyszínelési kérelem és couture bugyi nélkül

2009.04.25. 20:13 Ypszi

Valami pasi miatt elbuszoztam messzire, és a természet lágy ölén voltunk egy nagyobb társasággal, meg egy busszal. A buszon volt egy nagyon-nagyon kicsi gyerek, a magassága nagyjából az ujjlenyomatom nagyságával vetekedett, aztán a minikölyök éhes lett, én elé tettem egy kisebb adag finomra reszelt sajtot, ő meg fogott egy szálat belőle, de mindkét kezével tartania kellett, akkora volt neki, aztán nagyon bezabált a sajtból, és eltorzult arcokat vágott, a hasa meg háromszorosára nőtt, erre én megböktem finoman a púpot, mire az oldalán lévő lyukból levegő távozott, aztán a boldog kiskrapekot beraktam egy kajásdobozba, hogy nehogy baja essen.
Ekkor már késő volt, és ideges voltam, hogy lekésem az évezredenként járó buszot, és noszogattam a pasit, hogy most már ki kell vinnie a megállóba, mert gyalog sosem érném el az utolsó járatot, de indulás előtt még megnéztem, hogy mi van a dobozba zárt egyénnel, és elégedett voltam, mert nőtt, és Dr. House-nak is megmutattam, hogy hehe, nemcsak hogy életben maradt, de fejlődött is a kis tengerimalac, és az csak ébren volt fura, hogy a gyerekből malac lett, az  meg ébren sem, hogy a házdoki is ott volt, akitől egyébként kaptam egy rájellemző legyélboldogvelegrimaszt.
A busszal beértem a városba, és összefutottam anyámmal, és épp átmentünk egy nagyon széles fekete-fehér úton (egyébként minden színes volt), mikor anyu közölte, hogy megverték és kirabolták, és mutatta, hogy a nyakán van egy folt, de mikor megkérdeztem, hogy mit vittek el tőle, akkor mondta, hogy nem tudja, még nem nézte meg. Én meg teljesen kiakadtam, hogy meglopják, erre az eset után nem az az első dolga, hogy leltározza a tárgyait, aztán elmesélte, hogy az úgy történt, hogy megütötték, meg ráncigálták a táskáját, de nem adta oda, és el sem tudta vinni a tolvaj, és igazából semmi sem hiányozhat belőle, mert be volt cipzározva, és én megint kiakadtam, hogy akkor miért mondja, hogy kirabolták?
És akkor hazaértünk, és a lakás ajtaja, ami egy sima wc-ajtó volt, le volt emelve, és csak úgy slendrián módon ferdén volt rádöntve a tokra, és én akkor hisztériás rohamot kaptam, mert az ajtó és kerete közötti résen át láttam, hogy szinte mindent elvittek, a tv-t, a két számítógépet, amin annyi munkám, meg magándolgom volt és a teljesen kifosztott lakás szürkévé vált, mint egy régi fénykép.
Anyu be akart menni, és ráförmedtem, hogy most jól összefogdosta a kilincset, amin lehetnek ujjlenyomatok, és nem engedtem, hogy bemenjen, inkább hívjuk a rendőrséget és előkotorta a mobilját, és összevissza habogott, erre átvettem, és akkor én habogtam összevissza, meg bőgtem, és artikulálatlanul elmondtam, hogy elvittek mindent, és a rendőrbácsi a vonalban nem akart megnyugtatni, nem volt kedves, nem volt xanax a hangjában, és kérdezte, hogy mi a cím, de nem tudtam megmondani, merthogy csak nemrég költöztünk oda, és rájöttem, hogy nem is emlékszem a költözésre, és arról, hogy hol lakunk, csak annyi fogalmam van, hogy a buszmegállóval szemben, de még a busz számát se tudtam,amivel hazajöttem, csak azt, hogy a 12-es biztos megáll a túloldalon. Viszont nem nagyon akarta a fickó arra terelni a szót, hogy akkor kijönnek, de én erősködtem, és akkor néger kövér rendőrnőé változott a hangja, és megkérdezte, hogy nagyon ragaszkodunk-e a trendi sovány rendőrökhöz, mire közöltem, hogy nagyon nem érdekel, hogy hogyan néznek ki a zsaruk, csak jöjjön már valaki, és akkor megtudtam, hogy a duci osztagnak csak 10 helyszíne van egy nap, és akkor talán másnap eljutnak hozzánk, ami jó, mert addigra be tudom adni a helyszínelési kérelmet, amihez egy nyomtatványt kellett kitölteni, meg illetékbélyeg is kellett hozzá, de szerencsére ezeket minden postahivatalnál be tudjuk szerezni, és akkor megnyugodtam, hogy az meglesz ma, és nem lesz a holnapi terepszemlének semmi akadálya, de közben kegyetlenül bőgtem, már levegőt sem kaptam, mert annyira kikészített, hogy elvitték mindenünket..

A lakás, amiben laktunk, ennek a kérónak, meg a nyár utcainak a keveréke volt, a szoba ez volt, meg a bútorok, de mikor kiléptem belőle, már a nyár utcában volt az előszoba, viszont wc-nek használtuk a wc-t, nem úgy, mint a nyár utcában, mert ott be volt betonozva a lefolyó, és kamra volt az a helyiség, mivel a fürdőben is volt wc.
Szóval reggel van, ezerrel süt a nap, minden olyan narancssárgás fényben van a függöny miatt, és akkor ott terem egy srác, talán a pasim lehetett, hogy jóreggelt, meg keljek fel, aztán mire kikászálódtam, addigra ő bezárkózott a sloziba, és hallottam, ahogy hangosan csobban a matéria, és vissza akartam fordulni, hogy felhangosítsam a tévét inkább, hogy egyikünk se legyen zavarban, mikor matatást hallok a hevederzárnál, odamegyek, és hallom, hogy valaki egy kulcsot dug a zárba, és akkor azon kezdek el agyalni, hogy gyorsan rohanjak-e el a kulcsomért, hogy megakadályozzam a dolgot, vagy inkább fogjam az ajtót, hogy ne tudjon bejönni, akárki is az, de igazából már elkéstem ezzel, úgyhogy nyomtam magam oda az ajtóhoz, halkan, de erősen, vigyázva arra, hogy a torzított üvegen ne látszódjon a mozgás, és akkor egyszercsak benyomják az ajtót, én meg még mindig couture-pózban állok ott, térdigérő, szakadt alvóspólóban, melltartó és bugyi nélkül, párnamintás arccal, kócosan, megdöbbenve, és akkor a fekete kosztümös hölgy konttyal a fején nekiáll magyarázni valakinek, aki mögötte áll, és akiből csak annyit láttam, hogy nő, és hogy éjszakánként tuti csavarozza a haját, hogy natessék, itthon van, mondtam én, és akkor a wc-ből megint kihallatszott, hogy csobb....

A harmadik meg egy szépiaszínben megálmodott pedofilsztori, ahol először én voltam a jófiú, aki üldözte a rosszat, de aztán hirtelen én bujdostam, de ez már túl zavaros ahhoz, hogy le tudjam írni, annyi volt benne a fordulat és változás, de azt biztos, hogy egyszer egy részét ennek már álmodtam.

Szólj hozzá!

Címkék: alvás

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr451086215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása