LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

Morbid vagyok

2008.02.26. 22:04 Ypszi

Ma végre elcammogtam a temettető céghez. Ezen is túl kell esni. Úton odafele beszélgettünk Zanzával, és rájöttem, hogy nekem ehhez nincs kedvem. Olyan kérdésekre kell válaszolni, olyan dolgokkal foglalkozni, amihez se tehetségem, se ingerenciám. Gondoltam, megoldom úgy a helyzetet, hogy bedobok a cégnek egy ilyen szellemidézős táblát, hogy kérdezzék meg anyut, mit hogyan szeretne, nekem meg csak küldjék ki a számlát.
Sajna ez nem megoldás, nekem kell a kérdésekre válaszolni.

5-ig voltak az irodában, megjelentem magamhoz képest ultrakorán, fél 5-kor. Elvoltunk vagy másfél órát. Nagyjából kitaláltam, hogy akarom. Még pár apróságot ki kell találni, de 95%-ban  megvagyunk. És a hidegzuhany ekkor ért. Az ár hallatán nem igazán csuklottam, mert számítottam rá, hogy kicsit drágább lesz, mint két zsemle, de az kicsit furcsa volt számomra, hogy addig semmit, de semmit nem tesznek, amíg mindent előre ki nem fizet az ember. Nincs részlet, nincs az, hogy előleg és elindítják, nincs az, hogy szakaszos fizetés, nincs semmilyen lehetőség. Előre az egészet.
Értem én, hogy ha meg nem fizet valaki, akkor az meg nekik szar, és ez a szolgáltatás nem olyan, hogy "akkor kérem vissza a tévét öcsém, ha nem fizetsz", de furcsa, hogy egy 26 éve fennálló cégnek nincs semmilyen konstrukciója erre, hiszen a temettetés nem két fillér. Banki kölcsön? Stb? Vagy persze, végülis erre aztán tényleg rá van szorulva az ember.
Mert én sem vettem már egy éve mikrót, el vagyok nélküle, meg majd összekuporgatom valahogy a lóvét arra a 800ezres plazmatévére, amibe legutóbb szerelmes lettem, de ez tök más tészta.

Na mindegy. Így hát, hogy albérletet is kéne fizetnem (vagyis múlt héten kellett volna, de haladékot kértem), közel négyszázezret kell a héten kiperkálnom.  Paramm-paramm..

Nade..
múlt héten sikerült utolérnem Mariannt. Anno, mikor még egy házban laktunk, pótanyám volt. Mikor már órák óta otthon kellett volna lennem suliból, és mégsem talált meg anyu egyik szekrényben sem, hát nem a rendőrséget hívta fel először, hogy hol lehet az egy szem kicsi lánya, hanem Mariannt, mert sokszor őhozzá mentem fel kapásból. Haza? Ugyan kérem, ott úgyis sokat vagyunk.

Sok-sok közös sztorink van. Jézusom, de mennyi! Egyik kedvencemet elmesélem.

Egyszer valamikor Mariannak lett valahogy egy lakókócsija Berkenye-cityben. Ezt úgy hívtuk, hogy nyaraló. Na nyáron kimentünk négyen egy hétvére talán. Ja igen négyen: Anyuval mi ketten, meg Mariann, és a fia Gábor. Már régen volt, apró részletekre nem emlékszem, csak hogy próbáltam értelmesen beszélgetni Gáborral. Nos ez azt hiszem azért nem jött össze, mert Mariann előzőleg lendületesen ecsetelte, hogy a kisfia, amikor még tényleg kisfiú volt, egy anyáknapi ünnepségen a szónoklata előtt a mikrofonnál gyönyörűen elpukkantotta magát, majd közölte, hogy "hopsz, kicsusszant egy popsibüfi", aztán elszónokolta, amit elkellett (persze arra már senki nem figyelt). Ezek után elég nehezen nyílt meg, főleg hogy én 14 éves voltam akkoriban, ő meg 18. Mariann mindig is értett a kapcsolatteremtések elősegítéséhez :D
Ja, viszont elmentünk együtt vízért. Ez összejött. 0-1
De nem is ez a lényeg.
Szóval anyu matatott benn valamit a kocsiban, egyszer csak egy jó nagy csattanás, hát a szekrény ajtaja megadta magát a gravitációnak, és egy tízpontos ugrás után megpihent anyu lábfején, aholis az ütközetet követően öklömnyi kék dudor keletkezett. Anyu szokásához híven közölte, hogy ez szúnyogcsípés, majd elmúlik, élvezzük tovább a napot.
Később Mariann kitalálta, hogy már igazán zavaró az a darázsfészek a lakókocsiban, kifüstöli őket. (Cilikéék ha beindulnak...) nos ennek következtében széjjel lettünk csippantva, de rendesen.
Ezekután anyu közölte, hogy neki mégiscsak fáj a lába, inkább ne maradjunk már sokáig.
Irány haza. Rókus kórház. Betegfelvétel. 3 múmiának öltözött esti látogató, egyikük biceg. Meg is kérdezték, hogy akkor most kivel kell foglalkozni. Anyura mutatunk. Oké, röntgen.
Eltelik fél óra. Egy. Kettő. Anyu megjelenik, röhög ahogy bír.
A röntgenorvos terhes volt, és elájult. Az asszisztens új volt, úgyhogy könyvből röntgenezett, de neki is segítenie kellett. Közben a doki magához tért, kielemezték a felvételt, nincs törés, lehet hazamenni. Jajdejó,végre, már úgyis elmúlt éjfél.
Otthon elfészkelődünk, röhögcsélünk a történteken, épp aludnánk, mikor cseng a kaputelefon. A magasföldszint jótékony tulajdonságait kihasználva kihajoltam, kérdezem ki az és mit akar, és különben sem veszünk semmit.
A röntgenasszisztens volt. Megy haza, de előbb szól, hogy megnézték a felvételt újra, és igazából mégiscsak el van az a láb törve, úgyhogy reggel húzzunk már el a balesetibe. Hehe.. ekkor már hahotáztunk anyuval, mókás az életünk. Egyébként a balesetin se tudták eldönteni később sem, hogy volt-e törés, vagy sem.

Itt a vége, fuss el véle..

1 komment

Címkék: temetés sztori anyu

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr85355863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frank 2008.02.26. 23:28:35

Megvanmán, hogy honnét az örökletes agyi puhaságod...