LIVE 10.04.30.



09.09.11.

Csacsogunk

Cinkék

Követőradar:)

Qqts

Allergia és egyebek - összefoglaló 2.

2010.06.20. 14:24 Ypszi

Az első egy-két nap idegbetegségben telt sajnos. Egyrészt túl sok idegen emberrel találkoztam túl rövid idő alatt, másrészt az alvási szokásomat felborította a gyerek, harmadrészt előjött az allergiám.

Azt én tudtam, hogy a port/poratkát nem bírom, ezért sincs padlószőnyeg, szőnyeg sehol a lakásban, és függönyből is próbálok portaszítót, könnyen tisztíthatót venni. Persze éltem én padlószőnyegen, a galériám még a Nyár utcában olyan volt, de a szobám és a lakás többi része nem, és az évekkel ezelőtt volt. Ezért nem is gondoltam, hogy ennyire ki fog ütni. D-nél csak a gyerekszoba, a konyha, és a fürdő volt padlószőnyeg-mentes, így az első pár éjszakát a konyhában töltöttem, a kanapé alkatrészein, az asztal lábával folyamatosan összeütközésbe keveredve. Ugyanis már vasárnap délutánra nem kaptam levegőt, folyt mindenem a fejemem (nem részletezem), fájt a fejem, stb. Később egy bevásárlás alkalmával elmentünk egy gyógyszertárba, ahol fél perc alatt kijött minden tünetem, irdatlan tömeg, padlószőnyegen. Lehet, hogy csak az angol por és atkája más, nem tudom, de nagyon szenvedtem. Viszont kaptunk gyógyszert, ami jó sokmindenre, de poratkára kifejezetten, és segített! A neve piriton, és bevállt. Viszont rettentően álmosított, bevétel után fél-egy órával a szememet se bírtam nyitva tartani. A hét végére viszont elég jól hozzászoktam, 4-6 ot ajánlanak egy nap, 6-tal indítottam (ez a max), és a végére elég volt négy. Ami külön jó, mert 30db van benne, és majdnem 4 font volt az ára, és persze kevésbé voltam álmos tőle így. De teljesen megdöbbentem, hogy van ilyen készítmény. Lehet hogy itthon is van, még nem próbáltam, de elég hitetlenkedve léptem be a gyógyszertárba, és vigyorogva jöttem ki (meg könnyezve:)

A bogyó megkönnyítette a helyzetet, mert így éjszakára a nappaliban aludhattam, a kanapén, ami így se volt sokkal kényelmesebb, de legalább nem a konyha, persze gyerek miatt fűtve volt éjszaka, így majd meghaltam a melegtől, és az alvásomat is éjszakára kellett időzíteni, mert a kölyök is akkor aludt. Napközben egyrészt jöttek-mentek az emberek, nem aludhattam a szemük előtt, másrészt a kőc a kanapétől fél méterre játszott, vagy sivított, éppen mihez volt kedve :)  Persze az átszokás nem ment, átlag 2-3 órát sikerült a végén aludnom hajnalonként, de ez nekem már elég :) Amúgy a londoni madarak is fél4-kor kezdenek éledezni.

Nem sok semmit csináltunk amúgy a héten, én főleg a gyereket szórakoztattam, D dolgozott, néha elmentünk vásárolni, házakba vinni ezt-azt, ennyi. Nem tűnik soknak, de az a kis pöttöm irányított mindent, másra nem nagyon tudtuk hagyni. Ezért (is) voltam én ott. 

Az Argosban és az Ikeában érdekes volt a vásárlás. Előbbiben neten lefoglalt D két szárítót (nem gépet) a házakba, odamentünk, egy automatán bepötyögte a kódot, kaptunk egy cetlit, hogy hányas számúak vagyunk, leültünk a pultok elé a székekre, és hívták a számokat. Ennyi. Persze D meglátta a cuccát, és hívás nélkül odament, és nem hőbörögtek rajta, hanem kiadták, kifizette, mehettünk. 

Ikea meg annyiban jobb, mint az otthoni, hogy már a honlapon meg lehet tudni, hogy mi hol található az épületben, nem pedig kódok alapján az alkalmazottaktól tudod meg, hogy mi van a bemutatótéren, mi a piactéren, és mi a raktárban. Viszont mikor D segítséget kért a pakoláshoz (szekrényt vettünk az egyik házba), akkor csak egy pasi jött, és nekem kellett segíteni neki, ami nem lett volna baj, de nagyon nem várta meg, hogy jól megfoghassam a dobozt, ezért az egyik rá is esett a kezemre. D teljesen felháborodott, hogy ez nem így szokott lenni, és majd ír nekik egy levelet, kiváncsi vagyok, mi lesz a vége :)

Ettől eltekintve, összességében nagyon pozitív dolgokat tapasztaltam, D mindig kiröhögött a tipikusan magyar kérdéseim miatt, mert túl egyszerű volt nekem minden:) És bármennyire is fura, de kinn a szálláson és az utazáson kivül szinte minden olcsóbb, mint itthon, vagy max ugyanolyan árban van, csak épp mások a fizetések. Vettünk ASDA-ban pl egy ilyen pilóta piskótatallér szerűséget, teljesen ugyanolyan volt, piskóta, narancszselé, csokiöntet, szerintem ez finomabb is volt, és egy ugyanakkora zacsival kemény 37p-be került, ez google szerint 123 ft. Persze ez csak egy dolog, de talán érzékelteti, amit írtam.
A zöldségesnél D mindig egy zacsiba teszi a különböző termékeket, a zöldséges meg nem kezd el morogni, hogy ki kell szednie lemérni. Kiszedi, leméri, visszateszi. Nincs morgás, csapkodás, miafenétakarsz, stb. Persze biztosan mindenhol vannak ilyenek, de én itthon már azon csodálkozom, ha egy eladó nem akar megütni, csak mert vásárolni szeretnék.

Ami nem volt túl jó, hogy sok emberrel találkoztam volna, amíg ott vagyok, de nem jött össze :( Az allergiám meghiúsította a bristoli utazásom, annyira rosszul voltam még akkor, és sajnos másik időpont nem volt jó, mert Edina, akihez mentem volna, akkor volt szabadnapos, így érte volna meg az odavissza 5 órás buszút. A többi sem jött össze, mert én nem ismerem még Londont, az oystert sem töltöttük fel, mert D-vel autóval mentünk mindenhova, de azt mégsem kérhettem, hogy gyereket felpakolva vigyen el ide-oda, aztán jöjjön értem, ugye. Szóval egy találkozóm sikerült csak, Dezsővel, de ő amúgy is jött volna D-hez, mert voltak számára kérdései, ergo összekötöttük a hasznosat a kellemessel, és kerestem 3 fontot a dolgon, mert még a duty free-ben vettem neki unicumot, rendelésre, még a tavalyról megmaradt eurómból. 8.30 euróért adott Dezső 8 fontot, vagyis tizet, D adott vissza neki kettőt, aminek a kifizetését megtagadta tőlem, viszont a 8.30 eur az csak 7 font, szóval 3-at nyertem:) Kezdőtőkének megteszi :D

9 komment

Címkék: london

A bejegyzés trackback címe:

https://ypszi.blog.hu/api/trackback/id/tr202095636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabi Angliából 2010.07.03. 22:21:48

Szia Ypszi!
Sajnálom, hogy kitört az allergiád, pocsék helyzet!
Merrefelé vagy Londonban? Észak? Dél?
Meddig maradsz?

Gabi Angliából 2010.07.03. 22:27:39

Ja és ha már ennyire lelassultam is, azért ha nem bánod, már felveszlek az olvasnivalóim közé.
Üdv. Gabi

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2010.07.04. 00:29:03

@Gabi Angliából: csak egy hetet voltam, de szokásomhoz híven nem fejeztem be az összefoglalókat:) de remélem rá tudom majd venni magam..
De lesz még idevágó téma, csak nem akarok ajtóstul rontani a saját házamba :)

Nem, nem bánom, vegyél csak :)

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2010.07.23. 19:20:30

@Ypszi:
Nagyon várom mi lesz a fejlemény utazás ügyben :)

Mi is használunk Piritont, szerencsére csak ritkán, viszont itt majdnem mindenhol padlószőnyeg van. Sok lakásban a wc-ben és a fürdőben is!
:S

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2010.08.21. 12:51:14

mar kezdek aggodni miattad csajszi... merre jarsz?

Dr. Klein Imre · http://subnormalia.blog.hu 2010.10.16. 13:33:40

Szecska, Te őrült nő! Örülök, hogy kéértél, s renben vagyol. Bejelentkeztem Nálad (de itten illegalitásban vagyok, pls ne bennfenteskedj :). Minden csudát, pax!

Ypszi · http://ypszi.blogspot.com 2010.10.21. 00:51:50

@Klein Imre: nemtok bennfenteskedni, mert gőzöm sincs, ki lehetsz :)
süti beállítások módosítása