Dinewan, az emu volt a legnagyobb madár, így a többi madarak királyként tisztelték. A Gooble-Gubbonok, a pulykák irigykedtek a Dinewanokra. Különösen a Goomble-Gubbonok anyja irigykedett a Dinewanok anyjára. Féltékenyen nézte a Dinewanok magas röptét és és gyors futását. És azt képzelte szüntelen, hogy a Dinewan-anya felsőbbrendűségét fitogtatja, meert valahányszor csak leszállt egy Dinewan hosszú-magas repülőútjáról egy Goomble-Gubbon mellett, a Dinewanok anyja megcsattogtatta hatalmas szárnyát és burukkolt büszkeségében – nem a hímek nagyhangú burukkolása volt ez, csak afféle diadalmas, elégedett kis hang – s ez mérhetetlenül bosszantotta Goomble-Gubbont, amikor csak hallotta.

Goomble-Gubbon sokat törte a fejét, hogyan vethetne véget Dinewan fölényének. Kitalálta, hogy ezt csak úgy tudja megtenni, ha megsebzi a szárnyát, s így majd Dinewan nem tud repülni. No de most már az volt a gondja, hogyan érhetné ezt el. Tudta, hogy azzal semmire se megy, ha vitába kezd vele és verekedésre kerül a sor, mert nincs olyan Goomble-Gubbon, aki szembeszállhatna egy Dinewannal. A nyílt harc nem vezetne jóra, furfanggal kell hát elérnie célját.

Látja egyik nap Goomble-Gubbon, hogy Dinewan közeledik feléje, lekuporodott hát és szárnyaiba burkolózott, mintha nem is volna szárnya. Mikor már jó ideje beszélgettek, azt mondja Goomble-Gubbon:
- Miért nem követed példámat és boldogulsz szárnyak nélkül? Repülni tud minden madár. Ha a Dinewan akar a madarak királya lenni, szárny nélkül kellene járnia. Ha meglátják a madarak, hogy én anélkül is boldogulok, azt fogják gondolni, én vagyok a legokosabb madár és Goomble-Gubbont választják királlyá!
- De hiszen van szárnyad! – mondta Dinewan.
- Nem, énnekem nincsen szárnyam.

És valóban úgy látszott, mintha igazat mondana, mert amint a fűben kuporgott, szárnyait jól elrejtette. Dinewan aztán elment és sokat gondolkodott a hallottakon. Mindent elmondott párjának, s az is éppen olyan zavart volt, mint ő. Úgy döntöttek végül, hogy sehogyan sem lenne jó, ha egy Goomble-Gubbon uralkodna helyettük, még ha el kell is veszíteni a szárnyukat királyságuk érdekében.
Végre elhatározták, hogy levágják a szárnyukat. A Dinewan-anya járt elöl jó példával, ezért rábeszélte párját, hogy vágja le az ő szárnyát a kőbaltával, aztán ő is levágta a párjáét.
Amint elvégezték a műtétet, a Dinewan-anya menten Goomble-Gubbonhoz sietett, hogy elmondja, mit tettek. Sebesen futott a síkság felé, és íme: Goomble-Gubbon még mindig ott kuporgott. Azt mondta Dinewan:

- Látod, követtem példádat. Már nincsen szárnyam, levágták mind a kettőt!
- Ha-ha-ha! – nevetett Goomble-Guddon, azzal fölugrott és körbe-körbe táncolt sikeres ármánykodásának örömére.
Ahogy táncolt, kiterjesztett szárnyával csapkodott és így szólt:
- Becsaptak téged, vén csonkaszárnyú. Biz’ énnekem van szárnyam! Szép kis madarak vagytok, Dinewanok – micsoda király az, akit ilyen könnyű becsapni?! Ha-ha-ha!
És Goomble-Gubbon gúnyosan nevetve csapkodta szárnyait éppen Dinewan előtt. Az meg rárohant, hogy megbüntesse árulásáért – igen ám, csakhogy Goomble-Gubbon elrepült, és a szegény, szárnyavesztett Dinewan nem tudott utána szállni.

Elballagott s egyre csak a rajta esett igazságtalanságon tépelődött. Útközben bosszút esküdött – csak azt nem tudta, mit tegyen? Jó darabig hiába törték rajta a fejüket, ő meg a párja. Végre a Dinewanok anyja kifőzött egy tervet és rögtön el is kezdte a végrehajtását.
A Dinewan-fiókákat, kettő kivételével, elrejtette egy bokorba. Aztán elment Goomble-Gubbonhoz a síkságra, két kicsinye mögötte lépdelt. Ahogy lesétált otthonából, a morilláról a síkságra, megpillantotta Goomble-Gubbont, amint éppen tizenkét kicsinyét etette. Néhány szót váltott Goomble-Gubbonnal, aztán így szólt:

- Miért nem követed a példámat, és csak két gyermeket nevelsz, mint én? Tizenkettőt nem győzhetsz etetni. Ha ilyen sok gyereket nevelsz, sohasem lesz belőlük akkora madár, mint a Dinewan. Két madarat nagyra növelhetsz ennyi eleségen, tizenkettőt legfeljebb az éhhaláltól menthetsz meg.
Goomble-Gubbon nem szólt semmit, de magában igazat adott Dinewannak, hiszen a fiatal Dinewanok tagadhatatlanul sokkal nagyobbak, mint az ő fiókái. Azzal Goomble-Gubbon elégedetlenül eloldalgott. Töprengett, vajon a fiókák csakugyan azért kisebbek-e a Dinewanoknál, mert sokkal többen vannak. Nagyszerű lenne, gondolta, ha ők is akkorára nőnének, mint a Dinewanok.  De aztán arra gondolt, hogy nemrégen becsapta Dinewant és lehet, hogy most az csak bosszút akar állni. Visszanézett oda, ahol a Dinewan-fiókákat etette anyjuk, és látva, hogy mennyivel nagyobbak az övéinél, megint vad féltékenység szállta meg. Elhatározta, hogy nem engedi magát lefőzni. Inkább megöli fiókáit – kettő kivételével. Azt mondta:

- Dinewan nem lesz a madarak királya! Goomble-Gubbon majd a helyére lép, nagyra nő, akár a Dinewan, megmarad a szárnya, repülni is tud, amire a Dinewan már nem képes.
És Goomble-Gubbon azon nyomban végzett kicsinyeivel, csak kettőt hagyott meg. Ezután visszament oda, ahol a Dinewanok lakmároztak. Mikor Dinewan látta, hogy Goomble-Gubbon közeledik és csak két kicsinye van vele, odakiáltott neki:

- Hol vannak a többi fiókáid?
- Megöltem őket – válaszolt Goomble-Gubbon – és csak kettő maradt. Most aztán lesz sok ennivalójuk és hamarosan olyan nagyra nőnek, mint a tieid.
- Kegyetlen anya vagy, hogy megölted gyermekeidet, kapzsi anya vagy. Hiszen nekem is tizenkét gyermekem van és mégis találok nekik eleséget. Meg nem ölném egyiket se, még ha ezáltal visszakaphatnám is szárnyaimat. Jut mindegyiknek elegendő. Nézd az emu-bokrot, roskadozik a bogyóktól, jóllakatja egész családomat. Nézd, hogy ugrálnak a szöcskék, csak meg kell fognunk, és meghizlalnak bennünket.
- De hiszen neked csak két gyermeked van!
- Bizony énnekem tizenkettő van! Mindjárt hozom is, és megmutatom őket.

Azzal elszaladt a bokorhoz, ahova tíz fiókáját rejtette. Hamarosan visszatért – előrenyújtotta nyakát, büszkén hátravetette fejét, úgy futott, farktollait ringatva, és furcsa torokhangján burukkolta a Dinewanok örömdalát, csíkoshátú, szép kis pelyhes fiókái mellette szaladtak s gyermekhangjukon együtt trilláztak vele.
Mikor Goomble-Gubbonhoz ért, abbahagyta a burukkolást és komoly hangon mondta:
- Most láthatod, igazat szóltam: tizenkét kicsinyem van, ahogyan mondottam. Néz szeretteimre és gondolj szegény megölt gyermekeidre. S eközben elmondom utódaid örök sorsát: ravaszsággal, csellel megfosztottad szárnyuktól a Dinewanokat. Mos és mindörökre, míg csak a Dinewanoknak nem lesz szárnya, a Goomble-Gubbonok csak két tojást fognak rakni és csak két kicsinyük lesz. Most már nem tartozunk egymásnak semmivel. Neked megmarad a szárnyad, nekem a gyermekeim.

És azóta Dinewannak, az emunak nincsen szárnya, és Goomble-Gubbon, a síksági pulyka csak két tojást rak minden évben.